Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 1. szám

1. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 7 tervidőszakra ki kell dolgozni és külön indokolni kell. Az esetleges támogatás, preferencia feltéte­leit a mindenkor érvényes szabályok szerint kell biztosítani. Indokolt esetben a támogatást, illetve a preferenciákat pályázat kiírásával kell odaítélni. Ki kell térni a KFP megvalósítása érdekében szükséges más (pl. szervezési, szervezeti stb.) in­tézkedésekre is. g) A KFP végrehajtásától elvárt gazdasági eredmények bemutatása A KFP-ben egybe kell vetni (számszerű és szö­veges formában) a programokban meghatározott feladat végrehajtásához szükséges ráfordításokat a megvalósítástól várt eredménnyel. Várható gazdasági eredmények bemutatása az alábbiak szerint történjék: — az egybevetést a KFP végrehajtásának idő­tartamára és ezen túl esetenként meghatározott időhorizontra szükséges elvégezni; — törekedni kell arra, hogy a KFP végrehaj­tásától várt eredmény és hasznosság széles körű, közvetett hatása is minél egzaktabb módon be­mutatásra kerüljön; — ki kell mutatni a KFP egészének devizális kihatásait mind a beruházásokra, mind a folyama­tos üzemeltetésre vonatkozóan; — a KFP keretében végrehajtandó beruházások hatékonyságát külön-külön az előírt módszerrel kell számítani; — ezen túl szükséges a KFP teljes körét fel­ölelő beruházások összességének hatékonyságát át­fogóan is bemutatni, figyelemmel az egyes beru­házások különböző időpontokban jelentkező ráfor­dításaira és eredményére; — a KFP egészére az érvényben levő, illetve prognosztizált árak és az érvényes pénzügyi sza­bályozók mellett kialakuló jövedelmezőségi szá­mításokon kívül, népgazdasági szintű hatékonysági mutatók is kerüljenek kidolgozásra, a műszaki— gazdasági koncepciókhoz a népgazdasági tervezés­ben előírt módszer szerint; — a program részeinek hatékonyságát jellemző mutatók — az ágazati sajátosságokra is figyelem­mel — fejlesztési célonként készüljenek, tartal­mazva a programnak a vállalati gazdálkodásra gyakorolt hatását. A felsorolt irányelvekre épített mutatók, szöve­ges indokolások szükségesek a KFP hatékonyságá­nak, a várható kockázat nagyságának értékelésé­hez, illetve megítéléséhez. Mind a ráfordításokat, mind az eredményeket előre tervezett tűrési ha­tárok között kell bemutatni.* * A KFP előkészítéséhez és megvalósításához hasznos segédletek az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kö­vetkező tanulmányai: — a KFP alapjául szolgáló műszaki-gazdasági kon­cepció tartalmára vonatkozó 13-809 számú OMFB tanul­mány, — „A szelektív iparfejlesztési politika elvei és meg­valósításának módozatai" című 19-7101 számú OMFB ta­nulmány, — .,A központi fejlesztési programok tartalmi követel­ményei és kidolgozásuk rendje" című 13-7301 számú OMFB tanulmány. III. A KÖZPONTI FEJLESZTÉSI PROGRAMOK KAPCSOLATA A NÉPGAZDASÁGI TERVVEL ÉS JÓVÁHAGYÁSUK RENDJE 1. Kapcsolat a népgazdasági tervvel a) KFP-k a népgazdasági tervek részei is, ezért azokat — jóváhagyási időpontjuktól függetlenül — össze kell hangolni a népgazdasági tervekkel és a szabályozó eszközök rendszerével. A KFP-k — összefüggéseiben komplexen fejezzék ki a célt és a megvalósításukhoz szükséges feltételeket; — feleljenek meg a népgazdasági tervek tago­lásának; — tartalmilag kerüljenek összehangolásra a népgazdasági tervekkel. b) A KFP és a népgazdasági tervek összehan­golásának szükségessége mindhárom időtartamú (hosszútávú, középtávú és rövidtávú) terv vonat­kozásában fennáll: — általában a hosszútávú tervek készítése so­rán nyílik lehetőség KFP-vé válható célok kivá­lasztására, mivel a hosszútávú tervezés tárja fel azokat a gazdasági ágazatokat, ahol több egymás­sal összefüggő vagy egy ágazat nagyarányú fej­lesztése indokolt. A távlati tervezés különösen a hosszú átfutási időt igénylő célok kiválasztásához nyújt alapot; — a KFP céljainak és a megvalósításhoz szük­séges eszközöknek a népgazdasági tervvel való kellő részletezettségű összehangolási szükségessége és egyben lehetősége főként a középtávú tervben jelentkezik; — a rövidtávú tervek készítése során a KFP céljai nem módosíthatók; a megvalósításához szük­séges eszközök biztosításának a végrehajtás során szükségessé váló kiigazítása végezhető el. c) A KFP megvalósításának kezdési és befeje­zési időpontja nem esik egybe a középtávú nép­gazdasági tervek kezdési és befejezési időpontjá­val. A KFP és a népgazdasági terv összehangolása érdekében a KFP-k ötéves tervidőszakonként — ezen belül ahol az szükséges és lehetséges, a legkö­zelebbi ötéves tervidőszakra évenként is — tartal­mazzák a termelésre, az értékesítésre és a ráfor­dításokra vonatkozó azokat az adatokat, amelyek alapján az összhang a népgazdasági tervvel bizto­sítható. d) A népgazdasági tervek kidolgozása során a jóváhagyott KFP-ben foglalt fő célok és azokhoz szükséges eszközök tekintetében a KFP-t kell el­sőrendűnek tekinteni. A megvalósítás üteme tekintetében a népgaz­dasági terveket kell meghatározónak tekinteni, mivel a népgazdaság anyagi erőforrásai csak a népgazdasági terv egyéb összefüggéseinek feltárá­sa útján biztosíthatók. A népgazdasági terv meg­határozza mind az adott időszakban elérendő cé­lokat, mind azok megvalósításához szükséges esz­közöket. Ha a KFP megvalósításának a középtávú

Next

/
Oldalképek
Tartalom