Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 53. szám

1006 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 53. szám A nevelt gyermek a nevelőszülők beleegyezésével kerül azok háztartásába és a családi közösségben részesül tartásban, gondozásban. Az azonos tartalmi elemekre tekintettel a társadalmi közfelfogásnak és igazságérzetnek az felel meg, hogy a nevelt gyermeket a tartási kötelezettség az utóbb tartásra szorult nevelőszülőjével szemben a mostohagyermekkel azonos feltételek mellett terhelje. Hasonló tartási jogosultsága van annak a nagyszülőnek is, aki unokájáról — mint nevelt gyermekről — saját háztartásában huzamosabb időn át gondoskodott. Mindez nem érinti a vérszerinti szülővel szemben fennálló tartási kötelezettséget, amelyet azonban a mostohaszülővel, illetőleg a nevelőszülővel szemben fennálló tartási kötelezettség megelőz. A Csjt. 64. §-ának új (1) bekezdésén alapuló ez a tétel természetesen csak arra az esetre irányadó, ha a sorrend kérdése a mostohagyermeket, illetőleg nevelt gyermeket hosszabb időn át eltartó mostohaszülő, illetőleg nevelőszülő és a gyermeket nem maga nevelő vérszerinti szülő között merül fel. Nem vonatkozik azonban a mostohaszülővel (nevelőszülővel) együttélő vérszerinti szülő tartási jogosultságára, mert ő az egyéb feltételek fennállása esetén a tartásra házastársával egysorban jogosult. 4. A tartásra érdemtelennek csak azt a szülőt lehet tekinteni, aki a gyermekével szembeni kötelezettségeit olyan súlyosan sértette meg, hogy erre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó. A Csjt. 60. §-ának (3) bekezdése szerint nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. A (4) bekezdés pedig kimondja, hogy a gyermek a szülő érdemtelenségére általában nem hivatkozhat, ha a szülő tartási, gondozási és nevelési kötelességének eleget tett. A szülőtartásra való jogosultság erkölcsi alapja az a családi kapcsolat, amely a gyermeket a neki életet adó és érte áldozatot hozó szülőjéhez feloldhatatlanul köti Ezt kell döntően figyelembe venni a tartásra való jogosultság elbírálásánál. Ebből következik az is, hogy ez a jogosultság csak a szülői kötelességek erkölcsileg olyan súlyos megsértése esetén enyészik el, amely a szülőt a tartásra a társadalmi erkölcsi felfogás szerint érdemtelenné teszi. Ez az egészen kivételes helyzet abban az esetben következik be, ha a szülő a gyermekkel szemben kötelezettségeit olyan súlyosan sértette meg, ami az alapvető erkölcsi elvek teljes semmibevételére mutat, s ami miatt az igény elutasítását a szülői hivatás megbecsülésére irányuló általános nevelés érdeke is indokolja. Nem lehet azonban a szülői kötelesség ilyen súlyos megsértésének tekinteni például azt, hogy a szülő az apaság, illetőleg az anyaság megállapítása iránti perben védekezett, vagy csupán a megítélt vagy felajánlott tartásdíjat fizette, illetőleg — anyagi nehézségei, kedvezőtlen életviszonyai miatt — gyermekét nem tudta megfelelően ellátni, mások vagy intézet gondozására bízta stb. Nem szűnik meg a vérszerinti szülő tartási jogosultsága egymagában abból az okból sem, hogy helyette mostohaszülő vagy nevelőszülő nevelte a gyermeket. [Csit. 64. § (1) bek.]. Vizsgálni kell azonban a mostohaszülő vagy nevelőszülő gondozásába kerülés okát és körülményeit, valamint a szülő és a gyermek közti viszony későbbi alakulását abból a szempontból, hogy a vérszerinti szülő a társadalmi felfogás szerint nem vált-e a tartásra érdemtelenné. 5. a) A szülőtartási kötelezettség — kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaikhoz és teljesítőképességükhöz mérten — arányosan oszlik meg a tartást igénylő gyermekei (mostoha és nevelt gyermekei) között. b) A szülőnek személyes gondozást nyújtó leszármazó javára megfelelő mértékben figyelembe kell venni nemcsak az eltartással kapcsolatos kiadásokat, hanem a gondozás személyes teljesítését, illetőleg annak ellenértékét is. c) Ha valamelyik kötelezett a teljesítőképesség hiánya miatt mentesül a szülőtartás kötelezettsége alól, a tartás terhe a többi kötelezett közt oszlik meg. Ha azonban az így nyújtott tartás nem elég-