Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 53. szám

53. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 997 A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 10. számú Irányelve a házassági vagyonjogi igények rendezéséről A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosítása és egységes szövege tárgyában alkotott 1974. évi I. törvény (Csjt) számos új rendelkezést tartalmaz a házassági vagyonjogra vonatkozóan is. A törvény most már rendezi a közös vagyonból a különvagyonba, illetőleg a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások és egyéb költekezések megtérítésére irányuló igényeket és ezáltal jogszabályi szintre emelte a Legfelsőbb Bíróságnak a házassági vagyonjogi igények rendezéséről szóló 5. számú Irányelve több tételét. Az irányelv azonban tartalmaz olyan iránymutatásokat is, amelyeket a törvény nem érintett. A Legfelsőbb Bíróság az 5. számú Irányelven kívül számos más polgári kollégiumi és tanácselnöki értekezleti állásfoglalásban adott útmutatást a házassági vagyonjogi rendelkezések alkalmazásánál követendő ítélkezési szempontokról. A törvény ezek egy részét is jogszabályi szintre emelte. Az 1974. évi I. törvénybe felvett házassági vagyonjogi szabályokra tekintettel indokolttá vált annak átfogó felülvizsgálata, hogy a házassági vagyonjogi viták rendezését érintő 5. számú Irányelv mely tételei maradtak továbbra is hatályban, illetőleg a korábbi legfelsőbb bírósági állásfoglalások közül melyekkel indokolt a házassági vagyonjogi viták rendezéséről szóló irányelv kiegészítése. Ennek megfelelően az ítélkezési gyakorlat szilárd alapokra helyezése és egységességének biztosítása érdekében a Legfelsőbb Bíróság Teljes Ülése megvitatta a házassági vagyonjogi igények rendezésénél követendő általános szempontokat, és az Alkotmány 47. §-ában biztosított jogkörében a bíróságok számára kötelező irányelvként az alábbiakat állapította meg. 1. A Csjt. a házastársak vagyoni jogviszonyai rendezésének alapjává a teljes egyenjogúság elvének megfelelően a házastársi vagyonközösség intézményét teszi. E családjogi intézmény jellegéből, a házastársak kölcsönös támogatási kötelezettségének jogi és erkölcsi tartalmából következik, hogy a házastársak vagyoni jogviszonyainak rendezésénél a közös vagyon védelmét fokozottan szem előtt kell tartani. A Csjt. 27. §-a értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit az életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve a különvagyonhoz tartozó vagyontárgyakat. E rendelkezés lényegében azt jelenti, hogy a törvény a közös vagyon mellett vélelmet állít fel. E vélelem szerint az életközösség fennállása alatt szerzett, illetőleg annak megszűnésékor meglevő vagyontárgyat a házastársak közös tulajdonának kell tekinteni, hacsak külön vagyoni jellegét nem bizonyítják. Ebből következik, hogy ha valamely kötelezettséget az életközösség fennállása alatt teljesítettek, az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt. Ugyanezt kell vélelmezni akkor is, ha a vagyonközösség tartama alatt akár közös vagyontárgyra, akár különvagyontárgyra valamilyen értéket fordítottak (beruházás, kezelés, fenntartás). A közös vagyon védelmét szolgáló szemléletnek érvényesülnie kell a házassági együttélés megszűnését követő vagyonmegosztás során is. A házassági vagyonjogi igények perben történő rendezése során figyelembe kell venni, hogy a házastársak családi kötelékben együttélő személv^1akiket számadási kötelezettség nem terhel. Életközösségüknek belső eseményei — ideértve a vagyoni vonatkozásokat is — annál nehezebben bizonyíthatók, minél harmonikusabb volt az együttélésük. A házastársak vagyoni viszonyait sokkal inkább befolyásolják bensőséges elemek, erkölcsi, érzelmi és célszerűségi megfontolások, mint a tulajdonostársaknak a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) szabályozott polgári jogi kapcsolatát. A Ptk-ban szabályozott vagyoni közösségnél a fő kapocs a tulajdon, amely merőben vagyoni kapcsolat. A házasságban azonban a hangsúly az érzelmi és erkölcsi kapcsolatokon van, s a vagyoni meggondolások általában másodlagosak és az előbbiek által befolyásoltak. A házassági vagyonjog körében tehát a családi kapcsolatok által befolyásolt sajátos jogviszonyról van szó. E jogviszony rendezésére ezért alapvetően a Csjt. rendelkezései az irányadók. Más jogágnak — így a Ptk-nak — a szabályai csak ott és annyiben alkalmazhatók, ahol és amennyiben valamely részletkérdést a Csjt. nem szabályozott, s a más jogágbeli szabály alkalmazása nem áll ellentétben a családjogi viszonyok sajátos jellegével. Más jogág tételes rendelkezéseinek kisegítő jellegű alkalmazása nem vezethet a Csjt. alapelveivel és részletes szabályaival ellentétes eredményre. Az elmondottakból következik, hogy a házassági vagyonjogi perekben folytatott ítélkezési gyakorlatnak a családi kötelékben élő állampolgárok körében a közös vagyon fokozott védelme és következetes érvényre juttatása útján az együvé tartozás érzésének erősítése és e réven is a család intézményének szilárdítása irányában kell hatnia. A fenti elveknek a házassági vagyonjogi igények rendezésénél való érvényre juttatása arra ösztönöz, hogy a házassági kötelékben élők a vagyonukat a legcélszerűbb módon és önzetlenül használják fel a családi közösség érdekében, és adott esetben ne legyen közöttük kicsinyes, az együttélés jó légkörét megzavaró mérlegelés tárgya, hogy a különvagyonból vagy a közös vagyonból költekeznek-e a közös célra. 2. Az életközösség átmeneti jellegű megszakadása — ha vagyonmegosztás nem történt — a vagyonközösséget nem szünteti meg, s ezért a házas-