Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 2. szám

2. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 59 5. és 6. sz. belív Az állami visszatérítés kiszámítása A közleménynek az állami visszatérítés kiszámí­tásával foglalkozó része (114—115. oldal) teljes egészében hatályát veszti és helyébe a következő előírások lépnek: Az állami visszatérítést a 63/1970. (XII. 31.) PM—KkiM számú együttes rendelet alapján, a 120/1968. (PK. 13.) PM—Kk M számú együttes utasításban foglaltaknak megfelelően kell kiszá­mítani.. Az utasítás mellékletét képező Tájékoz­tató egyes pontjaiban a bevallás oszlopaira való hivatkozás értelemszerűen az 5. és 6. sz. belív so­raira értendő, mert időközben az űrlap szerkezete és sorszámozása megváltozott. Az igénybe vehető állami visszatérítés megálla­pításánál — a folyó, 1973. évre vonatkozó állami vissza­térítés kiszámítása során a 45.200/1973. VIII. b) számú 1973. szeptember 30-án kelt körlevélben foglaltakat kell alkalmazni; — az 1972. évi évzáró mérlegben az átmenő ak­tívák között kimutatott még esedékessé nem vált állami visszatérítés összegét a 700/5/1972. (PK. 23.) PM VI. számú számviteli közlemény előírá­sai szerint kell kiszámítani, úgy, "hogy az 1971. évi évzáró mérlegben kimutatott és még esedékessé nem vált összegekre a közlemény IV/4. pontja; az 1972. évi évzáró mérlegben kimutatott és még esedékessé nem vált összegekre a közlemény IV/ 1. pontja az irányadó. Az 5. sz. belíven a folyó évi állami visszatérí­tést kell bevallani, a 6. sz. belíven pedig az előző évről (évekről) áthúzódó állami visszatérítés ki­mutatása történik. A két űrlap szerkezetileg azo­nos, a két táblázat számán és főcímén kívül csak a sorszámozás és a sorhivatkozások eltérőek. Ezért a továbbiakban mindkét űrlap sorszámaira uta­lunk a kitöltés ismertetése során. Az 1973. I. negyedévi Bevallástól kezdődően az 1968., 1969. és 1970. évről áthúzódó tételeket ösz­szevontan, egy űrlapon kell kimutatni. Az 1971., 1972. évről áthúzódó állami visszatérítésről éven­ként külön-külön kell bevallást adni. Az áthúzódás keletkezésére utaló évszámot (év­számokat) a 6. sz. belív címe és fejrovata közötti üres hely közepén kérjük feltüntetni. Abban az esetben, ha a vállalatnak az előző év­ről (évekről) áthúzódó állami visszatérítés igénye valamely negyedévi Bevallásban teljes elszámo­lást nyert, a következő negyedévi Bevallásokhoz a 6. sz. belívet nem kell kitöltenie. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 3. sz. belív 44. sorának c) és d) rovatában olyan összegek nem szerepelhetnek, amelyekről a vállalat az el­számolás befejeződése folytán 6, gz. űrlapot már nem nyújt be. Az 5. és 6. sz. belív kitöltésével kapcsolatban még a következőkre hívjuk fel a figyelmet: — Az adatokat a tárgyév január 1-től kell a táblázatokban szerepeltetni, kivéve a 79. és 91. sort, amelynek adata mindig csak a tárgynegyed­évre vonatkozhat. — Az ezer forintban kifejezett exportforgalmat a 69-től 73-ig, illetve 81-től 85-ig terjedő sorok­ban kell szerepeltetni. Az export árbevétel tartal­mát és számviteli elszámolását az állami vissza­térítés számítási alapjának — 45.200/1973. VIII. b) számú 1973. szeptember 30-án kelt körlevél szerinti — módosítása nem érintette, s így a fo­rintban kifejezett export árbevétel, az árbevétel Rbl- és $-ban kifejezett devizára való átszámítá­sának elhagyásával, az export árbevétel rubel és nem rubel elszámolású viszonylatban nyilvántar­tott összegével azonos. — Az állami visszatérítés összegét a 75-től 79­ig, illetve 87-től 91-ig terjedő sorokban ezer fo­rintban kell feltüntetni. — A táblázatok c) és d) rovataiban a két fő re­lációban lebonyolított (rubel-, illetve nem rubel elszámolású) exporttal kapcsolatos adatokat külön kell kimutatni. — A táblázatok c) és d) oszlopába bejegyzett adatok együttes összegét kell feltüntetni az e) osz­lopban. — Az ezer forintban kifejezett összes bruttó export árbevételt a 69., illetve a 81. sorban a kü­lön előírt részletező kimutatások ,,I. Az árbevétel számítása" c. táblázata alapján kell kimutatni. (A hivatkozott táblázat „Árbevétel számlázás sze­rint" elnevezésű rovatában szereplő összeget kell figyelembe venni.) — Az ezer forintban kifejezett nettó export ár­bevétel meghatározása és annak részletezése a 70­től 73-ig, illetve 82-től 85-ig terjedő sorokban, az előzőekben hivatkozott Tájékoztató 21—26. pont­ja szerint történik. — Az állami visszatérítés %-os mértékét csak abban az esetben kell feltüntetni a 74. sorban, ha a vállalatnak relációnként csak egy-egy kulcsot hagytak jóvá, vagyis a visszatérítés megállapítása vállalati szinten történt (export árbevételre vagy egy termékre, illetve termékfajtára). A 6. sz. bel­ívek 86. sora üresen marad. Az állami visszatérí­tés egyes évekre vonatkozó Ft/Rbl., illetve Ft/S egységét, a lap alján — a „szöveges beszámoló" részen — kell feltüntetni. — Az állami visszatérítés összegét a 120/1968. (PK. 13.) PM—KkM sz. együttes utasításhoz kap­csolódó Tájékoztató 27—29. pontjainak, valamint a 700/5/1972. (PK. 23.) PM VI. számú számviteli közlemény IV. részében és a 45.200/1973. PM VIII. b) számú 1973. szeptember 30-án kelt körlevélben foglaltaknak megfelelően a 75-től 79-ig, illetve a 87-től 91-ig terjedő sorokba kell bejegyezni. Az 5. és 6. sz. belív hátlapján elhelyezett táblázato­kat azok a vállalatok kötelesek kitölteni, amelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom