Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 29. szám

740 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 29. szám Gyakran előfordul azonban, hogy a szülő vagy azért, mert egyes kötelezettek a tartást önként teljesítik, vagy pedig azért, mert valamilyen oknál fogva egyik-másik leszármazó] ától nem akar tartásdíjat elfogadni, nem von perbe minden kötelezettet. Ennek ellenére — a megfelelő arányosítás érdekében — a perbevontak tartási kötelezettségének meghatározásánál nem lehet eltekinteni a többi kötelezett anyagi viszonyainak és teljesítő képességének a számbavételétől sem. Ha a szülő a jogaira való figyelmeztetés és a keresetének kiterjesztésére, illetőleg felemelésére való felhívás ellenére sem kíván igényt érvényesíteni a perben nem álló kötelezettekkel szemben, úgy kell őt tekinteni, hogy a tartásdíjnak az e kötelezetteket terhelő ré- • szére ezúttal nem tart számot. A szülő e magatartása tehát nem értékelhető akként, hogy a perbe nem vont kötelezettek a tartás alól egyszer s mindenkorra mentesültek és hogy a rájuk eső tartás terhe a perbevont kötelezettekre hárult. Ennek nemcsak törvényi feltételei hiányoznak, hanem méltánytalanságot is eredményezne a perbevontak terhére. b) A törvény már említett rendelkezése értelmében több leszármazó között a szülőtartási kötelezettség megoszlik. A családi kapcsolatok bensőséges jellegéből következik, hogy ha a több kötelezett közül csak egyikük tartja a szülőt, rendszerint a többi kötelezett érdekében is feltehető akarata szerint jár el. Egyébként a Polgári Törvénykönyvben [485. § (2) bek.] foglalt rendelkezés szerint tartási kötelezettség teljesítése végett a tartásra köteles személy akarata ellenére is helye van beavatkozásnak. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a szülőtartásra kötelezett többi leszármazó helyett is tartást nyújtó személy költségeinek megtérítését követelheti, tehát saját jogán érvényesíthet igényt a szülőre fordított kiadások, költségek arányos része iránt a többi kötelezettel szemben. Ez utóbbiak megtérítési kötelezettségét az a) pontban kifejtettek szerint kell elbírálni. 7. a) A szülőtartás mértékét a szülő szükségletei, valamint a kötelezett kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyai és teljesítő képessége gondos számbavétele alapján kell meghatározni. b) Nem lehet a tartást természetben szolgáltatni, ha azt a szülő alapos okból pénzben igényli. a) A törvény (Csjt. 65. §) a tartás mértékét úgy határozza meg, hogy a kötelezett a tartás teljesítéseképpen köteles anyagi viszonyaihoz képest a jogosultat mindazzal ellátni, ami annak megélhetéséhez szükséges. A szükséges tartást azonban nem lehet a létminimummal azonosítani. A szükséges tartás nem jelent szűkös tartást, különösképpen akkor nem, ha a tartásra kötelezett kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyai és teljesítőképessége — az életszínvonal általános emelkedésének megfelelően — a szülő számára is magasabb életszínvonalat tenne lehetővé. Nem fér össze a szocialista erkölcsi felfogással, hogy a gyermekét annak idején áldozatosan nevelő szülő szűkös körülmények közt tengődjék, míg gyermekei jól keresnek és magas életszínvonalon élnek. Mindez nem jelenti azt, hogy ha a kötelezett nagy jövedelmű, a tartás összegének is olyan mértékűnek kell lennie, hogy a szülő is hasonló életszínvonalon éljen, hanem azt, hogy a szülő szükségleteinek kielégítése ne korlátozódjék a legszükségesebbre. Ilyen megfontolás alapján a kötelezett magasabb keresete, jövedelme esetén alapos lehet a szülőnek — a létfenntartását ugyan biztosító — nyugdíja kiegészítésére irányuló igénye is. A szülő szükségleteinek felmérésénél tekintettel kell lenni arra is, hogy a megélhetéshez a gondozás, a ruházkodás és a kulturális igények kielégítése is hozzátartozik. A jogosult és a kötelezett életviszonyainak sokoldalú, alapos vizsgálatára van szükség ahhoz, hogy a bíróság az igazságosságnak és a méltányosságnak megfelelően állapíthassa meg a tartás mértékét. b) A törvény (Csjt. 66. §) szerint tartást a kötelezett — választása szerint — saját háztartásában természetben vagy havonként előre pénzben szolgáltathatja. A jogosult alapos okból követelheti, hogy a kötelezett a tartást pénzben szolgáltassa. A bíróság a felek viszonyainak figyelembevételével a tartás más módját is meghatározhatja. E rendelkezésekből egyrészt az következik, hogy a kötelezett akarata ellenére a tartás természetbeni szolgáltatására nem lehet kötelezni, másrészt pedig az, hogy a szülő a természetben felajánlott tartás helyett alapos okból pénzbeni szolgáltatást követelhet. Az alapos ok fennállását a felek életkörülményeinek, egymáshoz való viszonyának és az együttélés várható következményeinek gondos felmérésével kell vizsgálni. Ilyen alapos ok lehet például az is, hogy nem eléggé bensőséges a szülő és a gyermeke — illetőleg ennek családja — közt a viszony ahhoz, hogy együtt éljenek, vagy a szülő elhelyezése nincs megfelelően biztosítva. A fentiekből következik az is, hogy ha a szülő által a tartás természetbeni szolgáltatása iránt indított perben a kötelezett a természetbeni tartást nem hajlandó vállalni, a keresetet ez okból nem lehet elutasítani, hanem a szülő javára — amennyiben ennek feltételei fennállanak — tartásdíjat kell megítélni. Hasonlóképpen nincs eljárásjogi akadálya annak sem, hagy a szülő által tartásdíj megítélése iránt indított perben a bíróság a leszármazót a tartás természetbeni szolgáltatására kötelezze, feltéve, hogy erre késznek nyilatkozik és a szülőnek — az előbb kifejtettek szerint — nincs alapos oka a természetbeni tartás ellenzésére.