Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 29. szám

29. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 737 pusztán avégett, hogy erre képes leszármazóit a tartás kötelezettsége alól mentesítse. Az ilyen szülő tartási igénye tehát más megítélést kíván, mint azé a testi és szellemi erejének teljes birtokában levő szülőé, aki a nyugdíjkorhatár betöltését követően megélhetésének terhét gyermekeire kívánja áthárítani, jóllehet nincsenek olyan okok, amelyek őt kereső tevékenységében akadályoznák. A szülő tartási igényének elbírálásánál a betegség vagy tartós egészségromlás miatt bekövetkezett munkaképtelenséget vagy munkaképesség-csökkenést szükség esetén szakértő útján kell tisztázni. A munkaképesség-csökkenés orvosilag megállapított százalékos mérve mellett azonban a tartást igénylő szülő szakképzettségét, ténylegesen adott elhelyezkedési, munkavállalási lehetőségeit és általában az eset összes körülményeit is mérlegelni kell. b) A rászorultság vizsgálatánál nemcsak a tartást igénylő keresetét, illetőleg keresőképességét kell számbavenni, hanem vagyoni, jövedelmi viszonyait is. Nem szorul rá ugyanis a tartásra az a szülő, aki életkora vagy egészségi állapota miatt önmaga eltartásához elégséges jövedelemmel (keresettel, nyugdíjjal) ugyan nem rendelkezik, de olyan ingó vagy ingatlan vagyona (vagyontárgya) van, amelynek értékesítése vagy hasznosítása rászorultságának — akár csak időleges — megszüntetése vagy csökkentése érdekében tőle elvárható. A vagyontárgyak értékesítésének, illetőleg hasznosításának elvárhatóságáról az összes körülmények körültekintő vizsgálata alapján kell dönteni. Tekintettel kell lenni a helyi értékesítési lehetőségre is, mert méltánytalan eredményre vezetne, ha a bíróság a szülő olyan jövedelmével számolna, amelyet gyakorlatilag nem tudna elérni. Nem követelhető meg a tartást igénylő szülő személyes szükségletét szolgáló, megszokott életviteléhez tartozó vagyontárgyainak (személyes használatára szolgáló ingóságainak, az általa lakott családi háznak, öröklakásnak stb.) értékesítése, illetőleg hasznosítása. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az idős emberek sok esetben mélyen kötődnek megszokott életkörülményeikhez, környezetükhöz, súlyos megrázkódtatás nélkül nem tudnak attól elszakadni. c) A tartásra rászorultnak tekinthető a szülő akkor is, ha vagyontárgyát korábban elajándékozta. Ilyen esetben azonban tüzetesen vizsgálni kell az ajándékozás körülményeit, így különösen azt, hogy az ajándékozás óta mennyi idő telt el, s hogy az ajándékozás idején nem kellett-e számolni mind a szülőnek, mind a megajándékozottnak azzal, hogy a szülő a tartásra rövidesen rászorulttá válik. Ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy az ajándékozás kifejezetten azzal a céllal történt, hogy a szülő ezáltal megalapozza a tartási igényét, rászorultsága nem állapítható meg addig, amíg létfenntartásra alapított visszakövetelési igényét nem érvényesíti. Ha visszakövetelési igényét érvényesítette, az azonban nem járt sikerrel, rászorultságának hiányát azon a címen, hogy vagyonát elajándékozta, nem lehet megállapítani. Ha a szülő ajándékozásának körülményeiből nem lehet arra következtetni, hogy az ajándékozással magát a tartásra rászorulttá kívánta tenni, nem lehet tőle elvárni azt, hogy az ajándékot rászorultságának megszüntetése, illetőleg csökkentése címén visszakövetelje, mert belátásától függ, hogy létfenntartása érdekében visszaköveteli-e az ajándékot, avagy tartásdíj iránti igényt érvényesít. A tartásra kötelezettek egyike részére történt ajándékozás esetén gondosan vizsgálni kell, hogy az nem a többi kötelezett tartási terhének átvállalása fejében történt-e. d) Általában nem szorul gyermeke eltartására az a szülő, akinek megélhetését tartási vagy öröklési szerződés megfelelően biztosítja. Ha azonban a tartási szerződés megszűnik vagy nem megfelelő mértékben fedezi a jogosult tartását, a teljes vagy részleges rászorultság megállapítható. Adott esetben tartáskiegészítésre lehet jogosult az a szülő is, aki szociális intézmény gondozottja, ha az intézmény által ki nem elégíthető egyes szükségleteinek fedezése személyi körülményeire tekintettel indokoltnak mutatkozik. e) A gyermek a tartási kötelezettség alóli mentesülés céljából eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy a tartást igénylő — arra egyébként rászorult — szülő felróhatóan nem szerzett megélhetését biztosító nyugdíjjogosultságot. A szülőtartásra jogosultságnak ugyanis — szemben a házastársi tartásra jogosultsággal — nem feltétele, hogy az igénylő a tartásra hibáján kívül szoruljon rá. f) Nem egységes az ítélkezési gyakorlat a szülőtartás és a házastársi tartás egymáshoz való viszonyának, valamint annak megítélésében sem, hogy milyen esetekben köteles a gyermek szülője tartására, ha annak házastársa is képes lenne a tartás nyújtására. A tartási kötelezettség a törvény [Csjt. 60. § (1) bek., 61. § (1) bek.] szerint akkor hárul a leszármazókra, ha a tartást igénylőnek tartásra szorítható házastársa nincs. A szülőtartási kötelezettség tehát elsősorban akkor áll fenn, ha a szülőnek nincs házastársa, de fennáll akkor is, ha a különélő vagy a volt házastárs azért nem képes az igénylő eltartására, mert az veszélyeztetné a saját, valamint annak megélhetését, akinek eltartására a tartást igénylővel egy sorban köteles [Csjt. 21. § (1) bek., 32. § (3) bek.]. Ha tehát a különélő, vagy volt házastárs által nyújtott tartás (tartáskiegészítés) a szülő megélhetéséhez szükséges összeget nem éri el, a gyermekre a tartás kiegészítésének kötelezettsége hárul. Ilyen kötelezettség terheli egyébként a gyermeket a rászoruló szülővel szemben akkor is, ha az együtt él a házastársával, közös jövedelmük azonban kettőjük eltartásához nem elégséges. Nem érinti a szülőnek a tartásra való jogosultságát az, hogy a házastársával (volt házastársával) szemben a törvényben meghatározott valamilyen okból [Csjt. 21. § (1) bek., 32. § (3) bek.] nem jogosult házastársi tartásra. Az ugyanis, hogy a szülő házastársától nem jogosan él külön, vagy hogy a házastársi tartásra érdemtelen, csupán azt jelenti, hogy házastársával (volt házastársával) szemben