Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 16. szám

16. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 489 2. A kötelezettség vállalása esetén a Vendéglátó és Idegenforgalmi Főosztály a kérést szakmailag felülvizsgál]a. melvnek alánon a határozatot a Közgazdasági Főosztály hozza meg. 3. A határozatban megjelölt türelmi idő lejárta után a hiányzó feltételek biztosítása esetén az en­gedélyezett magasabb osztálybasorolás marad ér­vényben. Amennyiben a szállodát, szálláshelyet üzemelő szerv a feltételeket nem biztosította, úgy a szál­lodát alacsonyabb osztályba kell sorolni és egy­ben a türelmi idő alatt elért — ebben az esetben jogtalannak minősített — árkülönbözetet el kell vonni. Bk M Közgazdasági Főosztály Az Egészségügyi Minisztérium 277 1973. (Eü. K. 7.) Eü M számú hivatalos közleménye a tanácsi egészségügyi szakigazgatási feladatok hatásköri jegyzékéről A Minisztertanács határozata értelmében az egyes tárcáknak el kellett készíteni a tanácsok és szerveik hatásköri jegyzékét. A testületi szervekre vonatkozóan a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala a Tanácsok Közlönyében már korábban közreadta — egységes szerkezetben — az egyes minisztériumok, országos hatáskörű szervek, hatás­köri listáját. A tanácsi szakigazgatási szervek tekintetében az egyes minisztériumok külön-külön készítik el a hatásköri jegyzéket. Ennek megfelelően készítettük el és a közlemény mellékleteként közreadjuk ta­nácsszintenkénti bontásban, az egészségügyi szak­igazgatási szervek, a járási hivatal, valamint a köz­ségi tanács szakigazgatási szervének egészségügyi feladatait, hatósági jogkörét tartalmazó hatásköri listát. A mellékelt lista rendeleti szintig bezáróan közli a tanácsi egészségügyi feladatokat tartalmazó hatásköröket. Melléklet a 277 1973.(Eü. K. 7.) Eü M számú hivatalos közleményhez I. FEJEZET Fővárosi egészségügyi szakigazgatási feladatok, hatáskörök, hatósági jogkörök 1.01 Felügyelet 01 Felügyeletet gyakorol a fővárosi kerületi tanácsok vb. egészségügyi szakigazgatási szerveinek tevékenysége felett, azt vizsgálja; hatósági ügyekben vezetőit — jogszabály rendelkezése alapján — utasíthatja; részükre szakmai értekezletet tart. [11/1971. (III. 3.) Korm. sz. r. 72. § (2) bek ] 1.02 Másodfokú eljárás 01 Eljár a fővárosi kerületi egészségügyi szakigazgatási szervek által első fokon elbírált jogorvoslattal megtámadott ügyekben. 1.03 Egészségügyi feladatok 01 Kijelöli a terhességmegszakítást engedé­lyező bizottság elnökét [1047/1956. (VI. 3.) sz. MT h.]. 02 Ellátja a helyi gyógyfürdő- és üdülésügyi igazgatási feladatokat másodfokon [11/1965. (VII. 11.) Korm. sz. r. 21. § (1) bek.] 03 Az üzem fenntartójával együtt megálla­pítja — az üzem sajátosságait figyelembe véve —, hogy milyen mértékben viseli az üzem az egészségügyi jellegű dologi kiadáso­kat [16/1972. (IV. 29.) MT sz. r. 15. § (3) bek.]. 04 Kirendelheti a dolgozót más helységbe, ha rendkívüli körülmény vagy más fontos köz­érdek szükségessé teszi, és közvetlenül intéz­kedhet a főváros területén [16/1972. (IV. 29.) MT sz. r. 35. § (2) bek.]. 05 Irányítja és ellenőrzi a helyi intézménye­ket [13/1972. (IV. 12.) Ko,rm. sz. r. 6. § (2) bek.]. 06 Fegyelmi tanácsot alakít orvos elleni fe­gyelmi eljárás lefolytatására [17'1972. (IV. 29.) MT 6. § (2) bek.]. 07 Végzi a hajózás közegészségügyi ellenőr­zését [3142/20/1950. (III. 2.) NM. 1. §, 2. § (1)—(2)., 4. § (1)—(2) bek.]. 08 Felügyeletet gyakorol a helyi tanácsok egészségügyi osztályai által végzett ellenőr­zési tevékenység felett [3142/20/1950. (III. 2.) NM 6. § (1)—(2) bek.]. 09 Részt vesz a készítmények előállítását és forgalombahozatalát ellenőrző bizottságban [137 1951. (XII. 20.) Eü M sz. r. VI. 26. § (2) bek. a), b) pont]. 10 Kijelöli a terhességmegszakítást végző egészségügyi intézmények illetékességi terü­letét [2/1956. (VI. 24.) Eü M sz. r. 1. § (2) bek.]. 11 Felterjeszti a gyógyfürdőügyi igazgató­sághoz a gyógyfürdő intézmény megnevezés és közhasználatba vételének engedélyezési okiratait. [4 1966. (VII. 6.) Eü M sz. r. 6. §. 12 Véleményt nyilvánít a gyógyfürdő intéz­mény megnevezés és közhasználatba vétele engedélyezéséről [4/1966. (VII. 6.) Eü M sz. r. 6. §].

Next

/
Oldalképek
Tartalom