Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 10. szám
338 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 10. szám 13. A színházak tanácsi irányítás alá helyezéséről szóló 1060/1956. (VII. 13.) Mt. h. számú határozat12 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „4. A megyei városokban levő színházak tájelőadásainak tervét a városi tanács végrehajtó bizottságának művelődésügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve a megyei tanács végrehajtó bizottságának művelődésügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervével egyetértésben hagyja jóvá." 14. A mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek hatékonyabb védelméről szóló 1003/1964. {II. 22.) Korm. számú határozat13 6. a) pontja helyébe a 'következő rendelkezés lép: 6. (A mezőgazdasági rendeltetésű földek védelmére és a földnyilvántartásra vonatkozó jogszabályok megsértőivel szemben a következőképpen kell eljárni:) ,,a) A felelős dolgozókat (gazdálkodó szervek — állami vállalat, állami gazdaság, szövetkezet, mezőgazdasági termelőszövetkezet stb. és a szakhatósági hozzájárulást, illetőleg engedélyt megadó hatóság — földhivatal — dolgozóit) fegyelmi hatóságuk köteles fegyelmileg felelősségre vonni és károkozás esetén a vonatkozó szabályok szerint kártérítésre kötelezni, s egyidejűleg intézkedni a szabálysértési eljiárás megindítása és szükség esetén büntető feljelentés megtétele iránt." II. Hatályukat vesztett rendelkezések Az állami tartalékföldek hasznosításáról szóló 63/1957. (X. 19.) Korm. számú rendelet 10 §-a; a villaimosenergia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról szóló 1962. évi IV. törvény végrehajtásáról rendelkező 40/1962. (XI. 11.) Korm. számú rendelet 27. §. (1) bekezdése; az egyes igazgatási, mezőgazdasági, valamint ipari szakigazgatási feladatoknak a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága hatáskörébe utalásáról szóló 31/1969. (IX. 18.) Korm. számú rendelet 1. §. 2. és 3. pontja hatályát veszti. 12 Megjelent a Tanácsok Közlönye 1956. évi 40. számában. is Megjelent a Tanácsok Közlönye 1964. évi 11. számában. A Minisztertanács 9/1973. (II. 28.) számú rendelete a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet* kiegészítéséről A mezőgazdasági termelőszövetikezetekről szóló 1967. évi III. törvény 142. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a Minisztertanács a következőket rendeli: 1. §• Az 1967. évi III. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet a következő 153/A. §-sal egészül ki: „153/A. §. (1) A területi szövetség függetlenített titkárát erre a tisztségre a küldöttközgyűlés kétharmados szótöbbséggel és titkos szavazással választja. (2) A titkár választott tisztségénél fogva tagja az elnökségnek. (3) Az elnök (elnökhelyettes) és a titkár az alapszabályban és az ügyrendben foglalt hatásköri megosztás szerint látja el feladatait." 2- §• Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit a 46/1971. (XII. 28.) Korm. számú rendelet 54. §-a alapján jóváhagyás végett benyújtott alapszabályok tekintetében visszamenő hatállyal kell alkalmazni. Fehér Lajos s. k., a Minisztertanács elnökhelyettese Miniszteri rendeletek A belkereskedelmi miniszter 6/1973. (II. 25.) BkM-ÁH számú rendelete a szállodai és egyéb elszállásolási árak és díjak megállapításáról szóló 7/1972. (III. 28.) Bk M—A H számú rendelet* kiegészítéséről Az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetértésben a következőket rendelem: 1- §• A szállodai és egyéb elszállásolási árak és díjak megállapításáról szóló 7/1972. (III. 28.) Bk M—Á H számú rendelet 2. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A belkereskedelmi miniszter az 1972. év március hó 28. napján üzemeltetett szállodákban, valamint szálláshelyeken — az egyes osztálybasorolási feltételek hiánya esetén — azok egészére, vagy részére meghatározott időtartamra — de.legkésőbb 1975. év december hó 31. napjáig — eltérő osztálybasorolást engedélyezhet. Ezt követően a szállodát, valamint a szálláshelyet a rendelet mellékletében meghatározott feltételek alapján kell osztálybasorolni." * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1967. évi 41. számában. * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1972. évi 13. számában.