Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 7. szám

274 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 7. szám dozottak. Szükség esetén vegyék igénybe a terüle­tükön működő mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek segítségét is. 2. Készítsenek róluk részletes környezettanul­mányt és amennyiben jövedelmük nem haladja meg a 21/1967. (Eü K aug. rk.) Eü M számú uta­sítás mellékleteként kiadott szabályzatnak a 18/1969. (Eü K 7.) Eü M számú utasítással, vala­mint a 451970. (XI. 4.) Korm. számú rendelettel módosított 93. §-ában meghatározott jövedelmi ér­tékhatárt, az összes iratot terjesszék fel a lakó­hely szerint illetékes járási hivatal egészségügyi szakigazgatási szervéhez, illetőleg saját első fokú hadigondozó hatósági hatáskörükben eljárva hatá­rozattal állapítsák meg a járadékot. 3. Ha a határozathozatalra 1973. évi március hó 31-ig kerül sor, a járadékot visszamenőleg 1973. évi január hó 1-től kezdődőleg kell megállapítani, egyébként pedig a határozat meghozatalát követő hó 1. napjától. 4. A hadigondozó hatóságok és nyilvántartó ha­tóságok minden lehető módon hozzák az érdekel­tek tudomására, hogy a járadékuk megállapítására nemcsak hivatalból, hanem egyéni kérelem alapján is sor kerülhet, ezért eziránti kérelmüket 1973. évi március hó 31-ig saját érdekükben nyújtsák be. 5. Felhívja az Egészségügyi Minisztérium az első fokú és másodfokú hadigondozó hatóságokat, hogy a közleményben foglaltak végrehajtását fo­lyamatosan segítsék és ellenőrizzék. Az egészségügyi intézmények tűzvédelmének fokozása egészségügyi intézmények tűzvédelmének tokozása érdekében szükséges, hogy intézmé­nyeink tűzrendészeti feladatait szakmai képesítés­sel rendelkező személyek lássák el, illetve irányít­sák és ellenőrizzék. Ennek elősegítésére az Egész­ségügyi Minisztérium VII. Szervezési Főosztálya a BM. Tűzoltóság Országos Parancsnoksága együtt­működésével 1973. március 1-én 8 órakor a Mi­nisztérium nagytermében (Budapest V., Akadémia utca 10. földszint) a tűzrendészeti előadók részére levelező tanfolyamot indít. A tanfolyam időtartama 2 év, a BM. Tűzoltóság Országos Parancsnokság által jóváhagyott tema­tika alapján. A tanfolyam negyedévenként 1 napot, félévenként 2 napot vesz igénybe. Felhívjuk az egészségügyi szervek, intézmények és vállalatok vezetőit, hogy az élet- és társadalmi tulajdon fokozott védelmének biztosítása érdeké­ben gondoskodjanak arról, hogy a vezetésük alatt álló egészségügyi intézmény megelőző tűzrendé­szeti feladatainak ellátását, a rendeletek végrehaj­tását és ellenőrzését tűzrendészeti szakképesítéssel rendelkező személyek végezzék. A tanfolyamra — javaslat alapján — olyan 50 évnél fiatalabb egészségügyi dolgozók jelentkez­hetnek, akik a gazdasági munkájuk mellett a tűz­rendészeti feladatokat akadálytalanul el tudják látni. | A hallgatók költségei (napidíj, útiköltség stb.) a I munkaadó intézményt, vállalatot terhelik. Javaslatot 1973. február 20-ig kell felterjeszteni az Egészségügyi Minisztérium VII. főosztályára. Egészségügyi Minisztérium Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 3/1973. számú közleménye a lakásépítő szövetkezetek beruházási, építéstervezési és építőipari kivitelezési jogosultságáról A szövetkezeti lakásépítési forma egyre nagyobb elterjedése következtében az országban mind több lakásépítő szövetkezet alakul, illetve működik. Ezek tevékenységének állami felügyelete során az egységes gyakorlat kialakítása érdekében — az Igazságügyi Minisztériummal, a Pénzügyminiszté­riummal és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségével egyetértésben — az aláb­biakat közlöm. 1. A lakásépítő szövetkezetek tevékenységét a lakásépítő szövetkezetekről szóló 61971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R) és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 5/1971. (II. 8.) ÉVM—PM számú rendelet (Vhr.) szabályozza. A R. 1. §-ának (1) bekezdése, valamint 9. §-a szerint a lakásépítő szövetkezet tevékenységi köré­ben a tagok személyes közreműködésével és anyagi hozzájárulásával gondoskodik a tagjai lakásigényé­nek kielégítéséhez szükséges lakóházak és ezek rendeltetésszerű használatát elősegítő létesítmé­nyek (együtt: lakóházak) felépítéséről, és ennek keretében a beruházási feladatok lebonyolításáról, továbbá a lakóházak műszaki tervezéséről és kivi­telezéséről. A Vhr. 11. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a lakásépítő szövetkezetek a R. 9. §-ának b)—d) pontjában foglalt feladatokat (a beruházási felada­tok lebonyolítása, továbbá a lakóházak műszaki tervezése és kivitelezése) — a Vhr. 11. §-ának (2) bekezdésében említett kivétellel — csak a tevé­kenységi köre alapján arra jogosult szervnek adott megbízás útján láthatja el. 2. A Vhr. megjelenése után lépett hatályba a dol­gozók lakásépítésének támogatásáról szóló 26/1971. (VIA 24.) PM—ÉVM—MÜM számú együttes rende­let, amely a 13. §-ának (4) bekezdésében a lakás­építő szövetkezetek részére lehetővé teszi a lakás­építések szervezését és lebonyolítását. Erre figye­lemmel a lakásépítő szövetkezetek a saját lakás­építésükkel kapcsolatos beruházási feladatok lebo­nyolítását a tevékenységi köre alapján arra jogosult más szerv megbízása útján, vagy — ha a szakmai feltételek adottak — saját maguk is elvégezhetik. 3. A Vhr. 11. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a lakásépítő szövetkezet a lakóházak műszaki tervezését és kivitelezését a magánerőből történő társas- és csoportos lakóházépítésre vonatkozó jog­szabályok keretei között házilagosan maga is elvé­gezhesse, illetve e célra társuljon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom