Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)
1972 / 23. szám
23. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 415 született, tanulmányi kötelezettségét teljesítette és a minősítő vizsgára bocsátás egyéb feltételeinek is megfelelt, továbbá a Szakközépiskola mellett működő Állami Technikusminősítő Bizottság előtt eredménnyel minősítő vizsgát tett. Az Állami Technikusminősítő Bizottság évi hó -i határozata alapján nevezettet TECHNIKUSNAK nyilvánítjuk. 19 évi hó nap. PH. az Állami Technikus- a Szakközépiskola minősítő Bizottság igazgatója elnöke SZOT szabályzat A Szakszervezetek Országos Tanácsa a 6/1972. (II. 29.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: BR.) végrehajtását — a rendeletben kapott felhatalmazás alapján — a pénzügyminiszterrel, a munkaügyi miniszterrel, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökével, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökével egyetértésben és az érdekelt szervek vezetőinek meghallgatásával a következők szerint szabályozza: A kisiparosokra és a magánkereskedőkre vonatkozó rendelkezések 1- §• A BR. 1. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazása szempontjából a) kisiparos az, akinek iparigazolványa, kisipari működési engedélye, háziipari értesítése, vándoripari engedélye (a továbbiakban: ipar jogosítványa) van, b) magánkereskedő az, akinek kereskedői iparigazolványa van, illetőleg aki kereskedői ipariga* Megjelent a Tanácsok Közlönye 1972. évi 8. számában. zolvannyal (a továbbiakban: iparigazolvány) rendelkező közkereseti társaság tagja. 2- §• (1) A kisiparos és a magánkereskedő kötelező betegségi biztosítása az iparjogosítvány, illetve az iparigazolvány kézbesítésének napját — telepengedélyhez kötött ipar gyakorlása esetén a telepengedély megszerzésének napját — magában foglaló hónap első napjával — legkorábban 1972. április 1. napjával — kezdődik és megszűnik annak a hónapnak az utolsó napjával, amelyben a kisiparos, illetve a magánkereskedő a) iparjogosítványát, iparigazolványát visszaadja; vagy b) iparjogosítványát, iparigazolványát jogerősen visszavonják; vagy c) a kisiparost, illetve magánkereskedőt jogerős büntető ítélet foglalkozásának gyakorlásától eltiltja. (2) Ha a kisiparos, a magánkereskedő meghal, kötelező betegségi biztosítása az elhalálozás napjával szűnik meg. (3) A kisiparos, a magánkereskedő elhalálozása után a kisipari, a magánkereskedői tevékenységet özvegyi jogon tovább folytató túlélő házastársának kötelező betegségi biztosítása a kisipari, a magánkereskedői tevékenység tényleges megkezdése hónapjának 1. napjával kezdődik és az (1) — (2) bekezdésekben meghatározott időpontban szűnik meg. E rendelkezés megfelelő alkalmazásával áll fenn a biztosítási kötelezettsége a kiskorú gyermeknek vagy ellátatlan unokának is, ha a kisiparos, a magánkereskedő halála után a kisipari, a magánkereskedői tevékenységét a kiskorú jogán a gyám folytatja. (4) A biztosítási kötelezettséget nem érinti, ha a kisiparos, a magánkereskedő aj a kisipari, magánkereskedői tevékenység gyakorlását szünetelteti, b) a kisipari, a magánkereskedői tevékenység gyakorlására más kisiparossal, magánkereskedővel társul, vagy meghatározott munka elvégzésére alkalmi munkaközösséget létesít. 3- §• (1) A kisiparos által fizetendő betegségi biztosítási járulék (a továbbiakban: járulék) havi összege a telephelyhez igazodóan — Budapesten 130 forint, — megyeszékhelyen 110 forint, — egyéb városokban 105 forint, — községekben 100 forint. 1 (2) A 65. éven felüli férfi és a 60 éven felüli nő kisiparos, továbbá az a kisiparos, aki munkaképességét az Országos Orvosszakértői Intézet orvosi bizottságának szakvéleménye szerint legalább 67 százalékban elvesztette, telephelytől függetlenül, egységesen havi 100 forint összegű járulékot fizet. A Szakszervezetek Országos Tanácsának 2 1972. (V. 13.) SZOT számú szabályzata a kötelező betegségi biztosítás kiterjesztése, a betegség esetére szóló önkéntes biztosítás, valamint a dolgozók betegségi biztosításáról szóló 71 1955. (XII. 31.) MT számú rendelet egyes rendelkezéseinek módosítása tárgyában kiadott 6 1972. (II. 29.) Korm. számú rendelet* végrehajtásáról