Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 59. szám

1158 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 59. szám (4) A kérelmet az erre rendszeresített űrlapon, három példányban az illetékes bíróságnál kell be­nyújtani. (5) A fizetési meghagyás kibocsátása iránti ké­relem előterjesztésének és kézbesítésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél beadásának és kéz­besítésének. 392. §. (1) A szabályszerűen előterjesztett kére­lem alapján a bíróság a fizetési meghagyást a kö­telezett meghallgatása nélkül bocsátja ki. A fize­tési meghagyásnak magában kell foglalnia azt a felhívást, amely szerint a kötelezett a meghagyás nak a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt te­gyen eleget, és az eljárási illetéket fizesse meg; tartalmaznia kell azt a figyelmeztetést is, hogy a meghagyás ellen ellentmondásnak van helye. (2) Ha a kérelem hiányos, vagy nyilvánvalóan alaptalan, illetőleg a 130. § (1) bekezdésében meg­határozott valamely egyéb ok áll fenn, a bíróság a fizetési meghagyás kibocsátását megtagadja. A meghagyás kibocsátását megtagadó végzés e'len fellebbezésnek nincs helye, ha azonban a jogosult a végzés kézbesítésétől számított nyolc napon be­lül újabb fizetési meghagyás iránti kérelmet vagy pedig keresetlevelet terjeszt elő, a korábbi fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemhez fűződő joghatály fennmarad. 393. §. (1) A kötelezett a fizetési meghagyás el­len a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt írás­ban ellentmondást terjeszthet elő. Az ellentmon­dás tartalmi kellékei, mellékletei, példányszáma és kézbesítése tekintetében a 376. § (2)—(4) bekezdése értelemszerűen irányadó. (2) A kellő időben előterjesztett ellentmondás esetében a keresetlevéllel megindított eljárás sza­bályait kell alkalmazni azzal, hogy felperesnek a jogosultat, alperesnek pedig a kötelezettet kell te­kinteni. (3) Ha a kötelezett a fizetési meghagyás ellen nyolc napon belül ellentmondást nem terjeszt elő, a meghagyás jogerőre emelkedik és végrehajtha­tóvá válik. A fizetési meghagyás erre vonatkozó zá­radékkal ellátott egyik példányát a bíróság a jogo­sult részére kézbesítteti. (4) Az elkésetten előterjesztett ellentmondást a bíróság végzéssel elutasítja. (5) A jogerős íizetési meghagyás ellen perújítás­nak van helye. Értesítési kötelezettség 394. §. Ha a bíróság az eljárás során valamely szerv részéről a népgazdasági fegyelem lényeges megsértését észleli, továbbá annak tevékenységé­ben lényeges hibát, hiányosságot, vagy a szocia­lista gazdálkodás elveivel ellentétes egyéb tevé­kenységet vagy mulasztást tapasztal, köteles az annak megszüntetésére hivatott szerv vezetőjét — esetleg javaslat megtételével — értesíteni. Az ér­tesítésben az intézkedés megtételéről tájékoztatást kell kérni. HATODIK RÉSZ VEGYES RENDELKEZÉSEK XXVI. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA FELHATALMAZÁSOK 395. §. Ez a törvény nem érinti a diplomáciai és egyéb mentesség hatályát, valamint a diplomáciai és egyéb mentességgel kapcsolatban fennálló kü­lönös eljárási szabályokat. 396. §. E törvény alkalmazásában szocialista szervezet az állam, az állami gazdálkodó szerv és az állami költségvetési szerv, a szövetkezet, a szö­vetkezetek érdekképviseleti szerve, a szövetkezel gazdálkodó szervezet, a vízgazdálkodási társulat, a társadalmi szervezet, illetőleg annak vállalata, va­lamint ix gazdálkodó szervek társulása. 397. §. E törvény hatálybalépéséről és a szüksé­ges átmeneti szabályok megállapításáról külön jog­i-zabály rendelkezik. Miniszteri rendelet évi 26. számú tvr (a továbbiakban: tvr) 64. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján — a 14. § (4) bekezdése tekintetében a legfőbb ügyész­szel egyetértésben — a következőket rendelem: I. Átmeneti rendelkezések 1- §• A tvr rendelkezéseit — ha e rendelet eltérő sza­bályt nem tartalmaz — az 1973. évi január hó 1. napján folyamatban levő ügyekben is alkal­mazni kell. 2. §• A Pp 11. §-ának (2) bekezdésében felsorolt ügyekben a bíróság a tvr hatálybalépésekor folya­matban levő eljárást népi ülnökök közreműködése nélkül folytatja. Az igazságügyminiszter 7/1972. (XI. 28.) IM számú rendelete a polgári perrendtartás módosításáról szóló 1972. évi 26. számú tvr hatálybalépése folytán szükséges rendelkezésekről A polgári perrendtartás módosításáról szóló 1972.

Next

/
Oldalképek
Tartalom