Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)
1972 / 58. szám
58. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1083 chosa (Lycosa) singoriensis] és a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis) jellemzi a szikes legelőket. — A rovarvilág jellemzőbb tagjai: Sáskák, szöcskék, a kabócák közül a sziki kabóca (Paramesus nervosus), a bogarak közül a fémes labdacsbogár (Morychus aeneus). Az ürömpusztákon a gamma zömökbogár (Cryptocephalus gamma), az ürömkarcsú díszbogár (Agrilus sericans). Az elsőrendű sziken, főleg a cickafark virágán a pettyes hólyaghúzó (Mylabris crocota) és a vastagcsápú hólyaghúzó (Oenas crassicornis). Mocsarak szélén a sziki gyorsfutó (Bembidium ephippium), a szikes vizekben a sziki zömökcsiborka (Ochthebius marinus). A camphorosmás vaksziken a bodobácsfélék (Lygaeidae). — A puhatestű fauna általában az alföldi élőhelyek, szikesek, mocsarak fajaival egyezik, de még sok pusztai rész feltáratlan. A vízicsigák dominálnak. A gerincesfauna fontosabb fajai osztályok szerint: — Halak. A Tiszában 56 halfajt ismerünk, melyek egy része csak a mederben, mások a hortobágyi folyókban, csatornákban, mocsarakban, halastavakban élnek. — Kétéltűek közül az alföldi mocsári békát — melynek alfaja jellegzetesen variál (Rana arvalis Wolterstoffii) — említjük meg. Az ásóbéka (Pelobates fuscus) a szegély zóna tipikus faja. — Hüllők. A mocsári teknős (Emys orbicularis) megfogyott; védelme fontos feladat. — Madarak. A Hortobágynak természetes táji tartozéka a rendkívül gazdag és jellegzetes madárvilág. A pusztai, mocsári, vízi madárvilág éppúgy, mint az ártéri erdők, pusztai erdők madarai fokozott védelemre szorulnak. — Emlősök. Szórványosan előfordul a pusztai görény (Mustela eversmanni hungarica). A puszta jellegzetes rágcsálója, az ürge (Citellus citellus), az árvízmentes, védettebb legelők élénk állata. A hörcsög (Cricetus cricetus) főleg a hajdúsági löszszegélyzónában él. A nagy mocsarakban a kószapocok (Arvicola terrestris) közönséges, a pézsmapocok (Ondatra zibethicus) is elterjedt, vidra (Lutra lutra) is akad. A keleti sün (Erinaceus europaeus roumanicus) mindenfelé elterjedt a pusztán. A vaddisznó (Sus scrofa) bevette magát az ősmocsarakba. Ezen állatok populációs és elterjedés-dinamikai vizsgálata, az életközösségekben való szerepük tisztázása alapozza majd meg a részletes védelmi előírásokat. Külön kiemelendő a madárvilág védelme. A ritka, hazai fészkelő madárfajok és a vonuló vízivad nyugalmának és védelmének fokozott biztosítása mind hazai, mind nemzptVözi vonatkozásban egyaránt nagyjelentőségű. nemzetközi Vízivadkutató Iroda (IWRB) 1969. évi leningrádi konferenciájának határozatai nemzetközi kötelezettséget rónak ránk e téren. A védett terület jelentősebb fészkelő madarai: a szikipacsirta (Calandrella brachydactyla hungarica), a rövidujjú pacsirtának itt élő alfaja, egyetlen endémikus madárfajunk, a kopár szikeséken költ. Ugyanitt fészkel a székicsér (Glareola pratincola), a széki lile (Charadrius alexandrinus), az ugartyúk (Burhinus oedicnemus). A száraz réteken, kaszálókon a túzok (Otis tarda). A zsombékosokban, sekélyvizű székisásos mocsarakban a borzas cankó (Phylomachus pugnax), a törpe vízicsibe (Porzana pusilla), a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus aquaticus), a fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucoptera). Mélyebb mocsarakban a fülemüle sitke (Lusciniola melanopogon). Nyílt víztükrű, hínáros mocsarakban a fehér arcú szerkő (Chlidonias hybrida). A bakcsó (Nycticorax nycticorax), a selyemgém (Ardeola ralloides), a kiskócsag (Egretta garzetta), és a kékvércse (Falco vespertinus) a pusztai erdőkben telepesen fészkel. Elszórt költési adatok alapján számítani lehet a fekete gólya (Ciconia nigra), a kárókatona (Phalacrocorax carbo), a nagykócsag (Casmerodius alba) és a batla (Plegadis falcinellus) újbóli megtelepedésére. A Hortobágy nemcsak különleges fészkelő madárvilágáról nevezetes, hanem Európa egyik legfontosabb, nemzetközileg is számontartott madárgyülekező helye és átvonulási, illetőleg telelő területe (vadrécék, vadludak, darvak, parti madarak, északi tundrák énekesmadarai stb.). A pusztai táj Európa ritka védett ragadozómadarainak (nagysasok, sólymok, pusztai ölyv stb.) rendszeres tartózkodási helye, sőt olykor keselyűk is ellátogatnak ide. Rendkívül nagyjelentőségű, hogy a magyar puszta a jövőben is meg tudjon felelni e természetes rendeltetésének. b) Kiveszőfélben levő, ősi magyar háziállatok. Szürke marha, pödröttszarvú magyar racka juh. magyar ló, bivaly, magyar mangalica; a pásztorkutyák: komondor, kuvasz, puli, pumi; magyar vizsla; magyar parlagi baromfifajták. Fenntartásuk jellegüknek megfelelő körülmények között, természetes környezetükben szükséges. Az ősi magyar háziállatok országszerte fogynak, sőt hazánk nagy területéről eltűntek, bár egyes fajtákat tenyésztenek, főleg üzleti céllal, sokszor a számukra idegen környezetben. Ezek az állatok eredeti tartásmódjukból kiemelve nem folytatják ősi tevékenységüket, így éppen legfontosabb szerzett tulajdonságukat, az ellenállóképességüket, szilárdságukat, igénytelenségüket vesztik el és degradálódnak. Ösi magyar háziállataink egy részének megőrzése a Hortobágynak köszönhető, s tartásuknak ma is a Hortobágy felel meg legjobban. Jövőjüket csak eredeti funkciójukban lehet biztosítani. Az ősi magyar háziállatok jelentősége: — Ezek az állatok élő muzeális tárgyak. Kötelességünk, hogy múltunknak ezeket a még