Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 40. szám

TANÁCSOK KÖZLÖNYE 40. szám 900 fűtőtest a villamos áramütés elleni védelem szempontjából nem elégíti ki az élet- és vagyonbiztonsági követelményeket. A MEEI értesítése alapján — az egyes villamoskészülékek és szerelési anyagok ellenőrzéséről szóló 2 1969. (VI. 20.) KGM— NIM számú rendelet 9. § (2) bekezdésére figyelemmel az 5 1968. (III. 25.) Bk. M. számú rendelet 5. § (3) bekezdése értelmében — az Intézet az Autopress négyszemélyes kávéfőző 220 V, 300 W-os fűtőtestek további árusítását megtiltotta. Az Intézet felhívja a forgalomba hozó kereskedelmi vállalatokat, hogy a szóban levő kávéfőző fűtőtesteket a forgalomból vonják ki. A már eladott fűtőtestek között hibás darabok előfordulhattak, az ezekre vonatkozó reklamációk esetében a vásárlókat — a fűtőtestek minőségének megvizsgálása nélkül — kártalanítani kell. Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet ÁLLÁSFOGLALÁSOK Polgári jogi felügyelet 30. Az üzemi balesetből (foglalkozási betegségből) eredő járadékigény elévülése. Előfordul, hogy az üzemi balesetet (foglalkozási betegséget) szenvedett dolgozó a sérelemből eredő munkaképesség-csökkenése folytán rokkantsági nyugállományba kerül ugyan, megmaradt munkaképességét azonban munkavállalással hasznosítja és — ahelyett, hogy a munkáltatójával szemben kártérítési igényt érvényesítene — ezzel a keresményével pótolja a rokkantsági nyugállományba helyezése miatt elmaradó keresetét. Azokban az esetekben, amikor a dolgozó egészségi állapota utóbb — sokszor az Mt. 5. §-ában megjelölt három éves elévülési idő eltelte után — annyira megromlik, hogy amiatt képtelenné válik a további munkavégzésre és ezen az alapon a rokkantsági nyugellátás, illetve az átlagkereset különbözetének megtérítése iránt a régebbi munkáltatójával szemben, kártérítési igénnyel lép fel. a gyakorlatban vita merült fel a szóban levő igény elévülését illetően. A Legfelsőbb Bíróság által korábban adott elvi iránymutatás nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat szerint az üzemi balesetre (foglalkozási betegségi-e) alapított járadékigény elévülését illetően különböztetni kell a keresetkiesésben megmutatkozó károsodásnak egymástól viszonylag elkülönülő szakaszai között. Ennek megfelelően az elévülés szempontjából önálló igénynek kell tekinteni — egyebek között — az állagkereset és a rokkantsági nyugellátás küönbözetének megtérítése iránti igényt is. Ez az I igény az elévülés szempontjából egységes, tehát I azon belül az elévülési idő nem az egyes havi járadékrészletek esedékessé válásától kezd el foly] ni, hanem a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától Ha azonban a rokkantsági nyugállományba helyezett dolgozó a megmaradt munkaerejét munkavállalással hasznosítja, s ennek folytán meghatározott időn át nincs keresetvesztesége (jövedelemkiesése), mert a rokkantsági nyugállományba helyezése után elért keresete (jövedelme) és a nyugdíja együttesen eléri az üzemi balesete (foglalkozási megbetegedése) előtti átlagkeresetét, később viszont — egészségi állapotának romlása folytán — a munkavégzést megszünteti, a volt munkáltatójával szemben a keresetveszteségének (jövedelemkiesésének) megtérítése iránt támasztott igénye — minthogy a jogosultnak korábban kára nem volt — akkor válik esedékessé, amikor a munkaképességcsökkenés, illetőleg munkaképtelenség első ízben vezet keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra. Ettől az időponttól kezd el tehát folyni az igénynek az Mt. 5. §-a (1) bekezdésében meghatározott elévülési ideje. Ez irányadó akkor is, ha a dolgozó a rokkantsági nyugállományba helyezését követően nem azonnal, hanem a körülmények által indokolt későbbi időpontban, de mindenképpen rövid időn belül vállal megmaradt munkaképességének megfelelő munkát. Ha viszont a dolgozó a rokkantsági nyugállományba kerülését követően csak huzamosabb idő elteltével — de még az elévülési időn belül — kezdi el munkavállalással hasznosítani a megmaradt munkaerejét, az átlagkereset és a nyugellátás különbözetének megtérítése iránti igénye — mint az elévülés szempontjából egységes igény — már a nyugállományba helyezéssel esedékessé válik. Ezzel az elévülési idő megkezdődik, minthogy a munkaképességcsökkenés, illetőleg munkaképtelenség ekkor már keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra vezet. A későbbi munkavállalás tartamát azonban — az ennek megszűnését követő időre vonatkozó kártérítési igény szempontjából — az elévülés nyugvására vezető, vagyis olyan időszaknak kell tekinteni, amely alatt a jogosult az igényét menthető okból nem érvényesítette. Ebből következően az említett időszak elteltét (a munkavállalás megszűnését) követő hat hónapon belül a jogosult akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra [Mt. 5. § (2) bekezdés]. A kifejtettek irányadók abban az esetben is, ha az átlagkereset és a nyugellátás különbözetének megtérítése iránti igényt a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet már hatályban nem levő 93. §-a alapján kell elbírálni. Ezzel az állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.