Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 36. szám

868 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szám esetén is szállítási szerződés helyett termékértékesítési szerződést kötnek egymással. Volt olyan álláspont, amelynek lényege szerint a kérdéses rendelkezés arra enged következtetni, hogy mezőgazdasági termék továbbadása esetén bármelyik szocialista szervezet csak mezőgazdasági termékértékesítési szerződést köthet szállítási szerződés helyett. Ha tehát a kötelezettség mezőgazdasági termék szolgáltatására irányul, a szerződés — bárki is legyen a szállító, vagy a megrendelő — csak mezőgazdasági termékértékesítési szerződésnek minősülhet. * A helyes álláspont ezzel szemben a következő: Az 54/1967. (XII. 17.) Korm. számú rendelet 2. §-a meghatározza, hogy a termékértékesítési szerződésnek szállítóként ki lehet az alanya, a 3. § pedig arról szól, hogy megrendelőként ki vehet részt ilyen szerződés megkötésében. A szerződés minősítése szempontjából elsősorban a felek alanyi jogosultsága, vagyis egyfelől az vizsgálandó, hogy a mezőgazdasági termék szállítója — az említett rendelet 2. §-a értelmében — köthet-e szállítóként mezőgazdasági termékértékesítési szerződést, illetőleg a szerződés tárgyát maga termelte, vagy nevelte-e, másfelől pedig szükséges annak vizsgálata, hogy a megrendelő — ebben a minőségben — köthet-e termékértékesítési szerződést. A rendelet 4. §-ában foglaltaknak akkor van jelentőségük, ha a szállító a termékértékesítési szerződés megkötésére — az egyéb feltételek hiányában — csak „továbbadás" esetén lenne jogosult, míg a megrendelő — a rendelet 3. §-ában foglaltak szerint •— ebben a minőségben is köthet termékértékesítési szerződést. Miután pedig a „továbbadás" fogalmilag azt jelenti, hogy magának a szállítónak is termékértékesítési szerződés keretében kell megszereznie az általa továbbított mezőgazdasági terméket, a szállító vonatkozásában — a rendelet 4. §-a alapján — azt a kérdést is tisztázni kell, hogy a mezőgazdasági terméket előzőleg milyen szerződés útján szerezte meg. Ha pedig e vizsgálódás eredményeként az állapítható meg, hogy a szállító az egyébként nem általa termelt mezőgazdasági terméket, illetve a nem saját nevelésű, hizlalású állatot eredetileg olyan szerződés alapján szerezte meg, amely termékértékesítési szerződésnek nem tekinthető, „továbbadásról" nem lehet szó, és ehhez képest a megszerzett termék értékesítésével kapcsolatos újabb szerződést akkor sem lehet termékértékesítési szerződésnek minősíteni, ha a megrendelő különben ebben a minőségében is köthetett mezőgazdasági termékértékesítési szerződést. A kifejtett álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. (Pf. I. 20.171/1971/9. számú ítélet) 26. A „külterületi lakott hely" fogalma. A 36/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R.) 15. §-ának (2) bekezdése szerint a belterületen, valamint a külterületi lakott helyeken levő földekért 400 • ölig a kisajátításnál alkalmazott árat. az ezen felüli területért pedig a föld kataszteri tiszta jövedelmének 80-szoros forint összegét kell térítésként megfizetni. A „külterületi lakott hely" a földek elnevezésében új fogalom, amelyet azonban sem az idézett, sem más (pl. építésügyi) jogszabály nem határoz meg. Ezért elsődlegesen abban a kérdésben kell állást foglalni: vizsgálhatja-e a bíróság, hogy a közigazgatási megosztás szerint külterületen fekvő föld a tényleges helyzetnek megfelelően — a megváltási ár megállapítása szempontjából — „külterületi lakott hely"-nek minősül-e? A R. 15. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés nyilvánvalóan azt az elvet kívánja megvalósítani, hogy a volt tulajdonos a törvénynél fogva tulajdonából kikerült ingatlanáért — meghatározott terjedelemig — értékének megfelelő térítést (megváltási árat) kapjon. Ez a cél pedig a kisajátításnál alkalmazott értékmeghatározással érhető el. Ebből kiindulva helyes az az állásfoglalás, hogy a „külterületi lakott hely" megállapításának kérdése — a R. 15. §-a (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából — olyan ténykérdés, amelyet a bíróságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is vizsgálni, mert enélkül a térítés (megváltási ár) összege nem állapítható meg. Az a tény, hogy egyes jogszabályok meghatározzák a települések (városok, községek, falvak) külterületét is, nem akadálya annak, hogy külterületen levő valamely földrészlet „külterületi lakott hely"-nek minősüljön. Ezért a felmerült kérdés eldöntésénél közömbös az is, hogy az illetékes államigazgatási szerv a perbeli ingatlanokat földnyilvántartási, vagy más okból csak külterületi földeknek tekintette, a „külterületi lakott hely" megállapításánál ugyanis kizárólag a valóságos helyzet a döntő. Adott ügyben pl. a kérdéses ingatlan zárt lakótelepülés mellett feküdt és más lakótelepüléshez, a közintézményekhez, közszolgáltatásokhoz való távolság (kb. 800—1000 méter), a vízvezeték, illetőleg vízvétel lehetősége, (kb. 150 m távolságban), a megközelíthetőség, utak kiépítettsége, stb. szempontjából is olyan előnyös helyzeti adottságokkal rendelkezett, amelyek mellett a „külterületi lakott hely" jellege kétségtelenül megállapítható volt. Ezzel az állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. (Pf. I. 20.741/1970. számú ítélet.) (Az állásfoglalásokat az Ügyészségi Közlöny 1971. évi 7. száma közli.) Szerkeszti: Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkársága Szerkesztésért felelős: dr. Kormos Géza Kiadja: Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Lenin körút 9—11. Telefon: 221—285 Felelős kiadó: Sala Sándor Szerkesztőség: Budapest, V., Bajcsy-Zs. út 78. IV. em. Telefon: 121—592 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással K HI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára Havi előfizetési díj 12,— Ft — Eves előfizetési díj 144,— Ft Index: 25 801