Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)

1971 / 32. szám

32. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 803 A SZ. 2. § (5) bekezdésének szövege: ,,(5) A R. 1. § (1) bekezdés e) pontjában említett személyeknél a munkavégzést akkor kell rendszeresnek tekinteni, ha a foglalkoztatott ugyanannál a foglalkoztatónál a munkakörre megállapított havi törvényes munkaidő legalább felének megfelelő idő ledolgozására kötelezte magát, illetőleg azt ledolgozta; ha pedig a munkában töltött idő nem mérhető, keresete elérte az adott munkakörre megállapított havi bér alsó határának legalább a felét. Az előbbi feltételek fennállása esetén is csak akkor terjed ki a biztosítás a szóban levő személyekre, ha keresete a munkakörre megállapított havi munkabér összegének felső határát nem haladja meg. Az e bekezdésben említett személy biztosítása jogviszonyának az alatt az időtartama alatt áll fenn, amelyben az előírt feltételek fennállanak." 1. A R. 1. § (1) bekezdése a) pontjához: A 250 Ft-ot, illetve a napi 10 Ft-ot meghaladó bérhatár a biztosítási kötelezettség szempontjából — a bedolgozói munkaviszonyban foglalkoztatottak kivételével — 1970. január 1-től megszűnt. A munkabér összegét ebből a szempontból tehát csak a bedolgozói munkaviszonyban állóknál kell vizsgálni. Ha azonban az egyéb dolgozó jelentéktelen összegű bért kap, vizsgálni kell, hogy a munkavégzés munkaviszony keretében történik-e. Munkaviszony: a Munka Törvénykönyvének és végrehajtási rendeleteinek, valamint a munkaviszonnyal kapcsolatos egyéb rendelkezéseknek tartalmilag és formailag megfelelő jogviszony. A munkaviszony ismérvei: a munkáltatót megillető széles körű utasítási jog, amely kiterjedhet a munkavégzés bármely részletére, annak módjára, helyére és idejére is. A munkáltató jogosult a munka abbahagyását vagy a munkamódszer megváltoztatását elrendelni, a dolgozót más munkára vagy munkahelyre beosztani, kiküldetésbe küldeni. A munkának a dolgozói kollektíva keretében és a vállalat munkaeszközeivel történő végzése munkaviszonyra mutat. Közvetett ismérvek: munkaidő kötött vagy kötetlen volta, személyes munkavégzési kötelezettség, munkaszerződés, munkakönyvi bejegyzés, fegyelmi felelősség, bérügyi rendelkezések figyelembevétele a bérezésnél és az egyéb kedvezmények nyújtása' stb. Mellékfoglalkozásnál és második állásnál különös gonddal kell vizsgálni, hogy a munkaviszony ismérvei fennálnak-e. illetőleg a jövedelem munkaviszonyból származónak tekinthető-e. Kapott-e a dolgozó a főfoglalkozás szerinti munkáltatótól engedélyt a második állás, illetve mellékfoglalkozás elvállalására és a bérezésnél figyelembe vették-e az erre vonatkozó bérügyi rendelkezéseket. A munkajogi szabályok a bérhatár felső összegét tételesen meghatározzák. Ha a dolgozó munkabérének összege a bérhatár felső összegét jelentősen meghaladja, viszgálni kell, hogy ténylegesen munkaviszony áll-e fenn. Ha a jogviszonyban nem lelhetők fel maradéktalanul a munkaviszony fentebb említett ismérvei, azt kell vizsgálni, hogy milyen jogviszony áll fenn. Abban az esetben, ha a jogviszony vitás, erről az igazgatóságnak (kirendeltségnek) az illetékes adóügyi szerveket tájékoztatni kell és a kérdést közösen kell megvizsgálni, illetőleg eldönteni. 2. A R. 1. § (1) bekezdés e) pontjához: a) Munkavégzés nemcsak munkajogviszonyban, hanem munkaviszonynak nem minősülő egyéb jogviszony körében is történhet, amelynek leggyakoribb fajtája a megbízási jogviszony. A megbízási jogviszonynak is sokféle változata van attól függően, hogy a megbízás milyen tevékenységre irányul. Megbízási jogviszonyban a megbízott — általában — meghatározott tevékenység kifejtésére, valamilyen ügy ellátására kötelezi magát, a végzett munkával arányos a munkaviszonyban állóknál szokásos, rendszeres (folyamatos) díjazás mellett. A munkaviszonynak nem minősülő jogviszonyban a foglalkoztató és a foglalkoztatott között a kapcsolat lazább, mint a munkaviszonyban álló dolgozónál, ezért indokolt, hogy itt a biztosítás fennáUását a jogszabály rendszeres és személyes munkavégzéshez kösse. E nem munkaviszonynak minősülő jogviszonyban foglalkoztatottaknál először azt kell vizsgálni, hogy a munkavégzés személyes lekötöttségű-e és nem eseti megbízásról, illetve nem vállalkozásról van-e szó. Ha ezek alapján a biztosítási kötelezettség nem eleve kizárt, vizsgálni kell, hogy a munkavégzést a Sz. 2. § (5) bekezdésében foglaltak szerint rendszeresnek kell-e tekinteni. A munkavégzést akkor tekintjük rendszeresnek, ha a foglalkoztatott ugyanannál a foglalkoztatónál a munkakörre megállapított havi törvényes munkaidő legalább felének megfelelő idő ledolgozására kötelezte magát, illetőleg azt ledolgozta; ha pedig a munkában tötött idő nem mérhető, keresete elérte az adott munkakörre megállapított havi bér alsó határának legalább a felét. E feltételek fennállása mellett is a biztosítás csak akkor terjed ki a szóban levő személyre, ha keresete a munkakörre megállapított havi munkabér összegének felső határát nem haladja meg. Pl. a munkakörre megállapított munkaidő havi 210 óra, a munkabér alsó határa 1600 Ft, felső határa pedig 3400 Ft. A foglalkoztatott személy munkaideje 130 óra. munkadíja pedig 2600 Ft, így biztosítási kötelezettsége fennáll. Nem áll fenn a biztosítási kötelezettség abban az esetben, ha a munkadíj havi összege a 3400 Ft-ot meghaladja. Kiterjed a biztosítás a foglalkoztatottra abban az esetben is, ha a szerződésben a tényleges munkaidő 50° ,,-ánál kevesebb idő ledolgozására kötelezte magát, illetőleg nem mérhető munkaidő esetében a szerződés szerinti munka díja a munkakörre megállapított munkabér alsó határának 50° 0-át nem érte volna el, de a dolgozó abban a naptári hónapban ténylegesen az 50%-ot elérő