Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 58. szám
1196 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 58. szám bruttó bevételük 80%-ának megfelelő adóátalányt kötelesek fizetni. (7) Helyiségnek üdülés (pihenés) céljára — ingyenesen vagy ellenértékért — történő átengedése esetén az adóátalány alapja nem lehet kisebb annál az összegnél, amit a vendég hasonló esetben az idegenforgalmi szerv útján fizetett volna. A bevétel megállapításánál azonban a 14 éven aluli gyermeket, a bérbe-, albérletbeadónak és házastársának (élettársának) egyeneságbeli (le- és felmenő) rokonait, valamint testvéreit, azok házastársait és gyermekeit számításon kívül kell hagyni. Vhr. 48. §. (1) Ha az adózó a Vhr. 1. §-ának (4) bekezdésében, valamint a Vhr. 47. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján az átalányozás feltételeinek már nem felel meg, köteles ezt 8 napon belül az adóhatóságnak [Vhr. 25. § (1) bek.] bejelenteni, illetőleg a Vhr. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott időben adóbevallást adni. Ilyen esetben az adóévre előírt adóátalányt adóelőlegnek kell tekinteni és a végleges adót meg kell állapítani. (2) Arra az adóévre, amelyben az adózó az átalányozás feltételeinek egész évben megfelelt és átalány útján adózott, adóhiányt megállapítani nem lehet. Kivételt képez a Vhr. 28. §-a (1) bekezedésének c) pontjára figyelemmel beállott adóbevallásadási kötelezettség elmulasztása. (3) Az adóhatóság adóbevallásra felhívással megszüntetheti az adóátalányozást vagy helyesbítheti az adóátalány összegét, ha az adózó jövedelmi viszonyaiban olyan változás áll be, amely az általános jövedelemadónak adóbevallás útján való megállapítását, illetőleg adóátalányának helyesbítését teszi indokolttá. Az adózó pedig adóátalányának módosítását a Vhr. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott időben adóbevallás adásával kérheti. Vhr. 49. •§. Az alkalmi engedély alapján működő és üzlethelyiséggel nem rendelkező péksüteményárus az áru beszerzésekor perec vagy nápolyi után a beszerzési ár 8%-át, egyéb péksütemény után a beszerzési ár 3%-át általános jövedelemadó címén köteles az eladó vállalatnak kifizetni. A vállalat a beszedett adót a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig köteles a székhelye szerint illetékes adóhatóság [Vhr. 25. § (1) bek. b) pont] adóbeszedési számlájára befizetni. Az adó beszedéséért és befizetéséért a vállalatot egyetemleges fizetési kötelezettség terheli. Vhr. 50. § (1) A vándoriparos évenként 300 Ft tételes adót — E.Z engedély kiadása vagy meghoszszabbítása előtt — köteles egyösszegben az engedélyt kiadó, illetőleg meghosszabbító hatóság székhelye szerint illetékes adóhatóságnál [Vhr. 25. § (1) bek. b) pont] befizetni. Az adó befizetésének igazolása nélkül engedélyt kiadni, vagy meghoszszabbítani nem lehet. (2) A használtcikket alkalmilag árusító a piacon a helyjegy megváltásával egy időben 3 Ft általános jövedelemadót köteles fizetni. A helypénzszedő által beszedett adót 24 órán belül a piac székhelye szerint illetékes adóhatóság [Vhr. 25. § (1) bek. b) pont] adóbeszedési számlájára be kell fizetni. C) Az adó kivetése adóközösségben történő adózás útján 12. §. A pénzügyminiszter elrendelheti, hogy az adókivetés (adóbevallásadási kötelezettség mellett 6. §, vagy adóátalány 11. §) útján adózók — illetőleg azok egy része — adóközösségben tegyenek eleget adózási kötelezettségüknek. Az adóközösségbe tömörült adózók adóztatásának módját, az adóközösségek szervezeti, eljárási és működési szabályzatát a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg. Vhr. 51. §. (1) Az ipar jogosítvány [Vhr. 15. § (4) bek.] alapján működő kisiparosok — a vándoriparosok kivételével — és magánkereskedők — ide értve a közkereseti társaság tagjait is — a telephelyük szerint illetékes adóközösség útján tartoznak eleget tenni adózási kötelezettségüknék. (2) Budapest főváros területén szakmai (vegyes szakmai), vidéken pedig megyénként vegyes szakmai adóközösségek működhetnek. (3) Az adóközösségek szervezeti, eljárási és működési szabályzatát a 38/1969. (XII. 29.) P M számú rendelet melléklete tartalmazza. (4) Az adóközösségbe tömörült adózók adóközösségen belül egyénileg adóznak olyképpen, hogy az adóközösség a tagok általános jövedelemadóját a kisiparosok és magánkereskedők adókivetés útján történő adóztatására érvényes (R. 6—11. és 15. §-ai és aZ ezekhez fűzött végrehajtási) rendelkezések alkalmazásával megállapítja. (5) Az adóközösség által megállapított adóról a Vhr. 25. §-a (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt adóhatóság az adózót határozattal értesíti. Az adót az adózó telephelye szerint illetékes községi, nagyközségi szakigazgatási szerv, illetőleg a városi — fővárosi kerületi — tanács végrehajtó bizottságának pénzügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve, megyei városban a kerületi hivatal tartja nyilván. Az adóközösségben adózók adófizetési kötelezettségüknek itt kötelesek eleget tenni. (6) Az adóközösségi tagok könyvvezetési és számlázási kötelezettségével kapcsolatban is az R. 16. §-át és ennek végrehajtási rendelkezéseit kell alkalmazni. (7) Az adóbevallás késedelmes benyújtása, illetőleg elmulasztása az adóközösségi tagokra is az R. 17. §-ában meghatározott jogkövetkezményekkel jár.