Tanácsok közlönye, 1971 (20. évfolyam, 1-61. szám)
1971 / 43. szám
948 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 43. szám esetén az öröklés mentes az örökösödési illeték alól. Vhr. 36. §.43 A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. [5 1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet.] 11. §• (1) Ez a rendelet 1971. július 1. napján lép hatályba; egyidejűleg a R. 3. § (1) bekezdésének második mondata, 6—9. §-ai, 15. §-a, a 17. § (2) bekezdésének második mondatából a minta alapszabályokra való utalás és a bekezdés harmadik mondata hatályát veszti. (2) A rendelet végrehajtásáról az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter együttesen gondoskodik. Az átmeneti rendelkezések kidolgozásáról, egyidejűleg a lakásfenntartó szövetkezetekre vonatkozó jogszabályok egységes szerkezetben való közzétételéről az igazságügyminiszterrel és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségével egyetértésben gondoskodnak és ennek során a 20 1959. (IV. 16.) Korm. számú rendeletben — érdemet nem érintő — szövegezési változtatásokat hajthatnak végre. [3 1970. (I. 25.) É V M—P M számú együttes rendelet.] 15. §.'«'• Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; egyidejűleg a Vhr. 34. §-ának (2) és (3) bekezdése, továbbá a Vhr. mellékleteként közzétett alapszabály-minta hatályát veszti. [4 1971. (II. 8.) É V M—P M számú együttes rendelet] 14. §. (1) Ez a rendelet nem érinti a hatálybalépése előtt a 20 1959. (IV. 16.) Korm. számú rendelet szabályai szerint alakult lakásszövetkezet és a beruházó között a korábbi jogszabály értelmében létrejött megbízási jogviszonyt. E jogviszony alapján a beruházó köteles mindaddig eljárni a lakásszövetkezet érdekében, amíg a jogviszonyból a polgári jog szabályai szerint igények érvényesíthetők. (2) A 20 1959. (IV. 16.) Korm. számú rendelet alapján alakult lakásszövetkezetek felújítási számláján e rendelet hatálybalépése időpontjában kezelt pénzeszközök után e rendelet hatálybalépésétől kezdődően a Takarékpénztár évi 2% kamatot térít. 15. §. (1) Ha a 20, 1959. (IV. 16.) Korm. számú rendelet alapján nem lakás céljára szolgáló helyiség a lakásszövetkezet tulajdonába került, tulajdonjogát ez a a rendelet nem érinti. (2) A helyiség használója a külön jogszabályokban megállapított mértékű bért (használati díjat) köteles fizetni. 16. §. A szövetkezeti szervek működésére, továbbá a lakásfenntartó szövetkezetek felelősségére, átalakulására, egyesülésére, szétválására és megszűnésére a szövetkezetekre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. 17. §. Ez a rendelet 1971. július 1. napján lép hatályba; egyidejűleg a Vhr. 9—15. §-a, 18—19. §-á, 23—26. §-a és 28—30. §-a hatályát veszti. Lábjegyzet 1 A R. 1. §-ának szövege az 5/1971. (II. 8.) Korm számú rendelet 1. §-ának szövege, amely az eredeti szöveg helyébe lépett. 2 A Vhr. 1 A. §-át a 3/1970. (I. 25.) É V M—P M számú együttes rendelet 1. §-a iktatta be a rendeletbe. 3 A R. 2. §-ának szövege az 5/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 2. §-ának szövege, amely az eredeti szöveg helyébe lépett. 4 A Vhr. 1. §-ának szövege a 4 1971. (II. 8.) É V M—P M számú együttes rendelet 1. §-ának szövege, amely az eredeti szöveg helyébe lépett. 5 A R. 3. §-a (1) bekezdésének második mondatát az 5 1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 11. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. (i A Vhr. 2. §-a (1) bekezdésének szövege a 4 1971. (II. 8.) É V M—P M számú együttes rendelet 2. §-ának szövege, amely az eredeti szöveg helyébe lépett. Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége, mint érdekképviseleti szerv, a lakás-