Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)

1970 / 5. szám

140 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 5. szám meg a szövetkezeti tagsági jogviszonya, csupán jogainak a terjedelme növekszik, miután az egész szövetkezeti lakás tulajdonosává válik. Erre tekintettel nem is szorul arra, hogy tagsági jogsviszonyát a lakásszövetkezet újból elismerje. Nem perdöntő tehát a lakásszövetkezet közgyűlésének ama álláspontja, hogy a tulajdonközösség megszüntetése esetére kinek a tagsági jogviszonyát ismeri el, mivel azt, hogy ki jogosult a szövetkezeti lakás macához váltására és a lakás használatára — az ismertetett elvek alapján — a bíróságnak kell elbírálnia. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. (P. törv. II. 20.883/1960/2. számú határozat.) 2. Szerződésből eredő pénztartozás késedelmes megfizetése esetén a késedelmi kamat mértéke szocialista szervezetek minden szerződéses jogviszonyában 1G%« A 10/1969. (II. 27.) Korm. számú rendelet, valamint az ennek végrehajtásáról szóló 7/1969. (II. 27.) P. M. számú rendelet a gazdálkodó szervek szerződéses jogviszonyában újraszabályozta a késedelmi kamat mértékét. A kormányrendelet a Ptk. 301. §-ának (3) bekezdé. seben foglalt felhatalmazáson alapszik. E szerint szocialista szervezetek terven alapuló jogviszonyában a fizetési késedelem jogkövetkezményeiről külön jogszabályok rendelkeznek. Minthogy a Ptk. 301. §-ának (3) bekezdése változatlanul hatályban van, a gyakorlatban vitássá vált, vajon a késedelmi kamat mértékét évi 10 százalékra felemelő 10/1969. (II. 27.) Korm. számú rendelet és 7/1960. (II. 27.) P. M. számú rendelet az új jogszabályok hatálya alá eső valamennyi vállalat (szerv) mindenfajta szerződéséből eredő pénztartozás késedelmes fizetése esetén alkalmazandó-e, vagy csak azokra a szerződésekre, amelyek a szocialista szervezetek tervein alapulnak (tervszerződések). A helyes álláspont a következő: Kétségtelen, hogy a 10/1969. (II. 27.) Korm. számú rendeletet a kormány a Ptk. 301. §-ának (3) bekezdése és a Ptk. 359. §-ának (2) bekezdése alapján bocsátotta ki. A rendelet 2. §-a felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az 1. §-ban felsorolt gazdálkodó szervek (állami vállalatok, trösztök, közös vállalatok, szövetkezetek, szövetkezetek szervezetei, szövetkezeti vállalatok, társadalmi szervezetek és ezek vállalatai, költségvetési szervek, vízgazdálkodási társulatok és jogi személyként működő egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek) egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékét — a bankkölcsönök általános alapkamatára figyelemmel — a Magyar Nemzeti Bank elnökével egyetértésben rendelettel szabályozza. A pénzügyminiszter a fenti felhatalmazás alapján a 7/1969. (II. 27.) P. M. számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében szabályozta a gazdálkodó szervek egymás közötti jogviszonyában létrejött szerződésekből eredő pénztartozás késedelmes fizetése esetében a késedelmi kamat mértékét és azt évi 10 százalékban (napi 0,27 ezrelék) állapította meg. Sem a kormányrendelet, sem a pénzügyminiszter idézett rendelete nem tartalmaz olyan korlátozást, hogy az említett 10 százalékos késedelmi kamat mértékét csak a terven alapuló jogviszonyokban lehetne alkalmazni. A jogszabálynak az idézett rendelkezése („terven alapuló viszony") csak a jogalanyok körét határozza meg, a szerződések tartalma tekintetében megszorítást nem tartalmaz. (A Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20.920/1969. számú ítélete alapján.) 3. A bányakár és a vízügyi munkálatokkal kapcsolatos kár fogalmának elhatárolása. A jogalkalmazói gyakorlat egyes esetekben az artézi kút fúrását földtani munkának tekintette és az ilyen munkálatokkal kapcsolatosan keletkezett károsodást pedig bányakárnak minősítette, ehhez képest a bírósági eljárás előtt a bányajogszabályok szerinti előzetes államigazgatási eljárás lefolytatását is megkövetelte. E felfogást az 1960. évi III. törvény, illetőleg a 9/1961. (III. 30.) Korm. számú rendelet rendelkezéseivel támasztotta alá, melyek értelmében a földtani kutatás során keletkezett károk megtérítése kérdésében előzetesen a járási tanács vb. igazgatási osztályának kell határoznia. A 9/1961. (III. 30.) Korm. számú rendelet 76. §-ának értelmében ugyanis a földtani kutatás során keletkezett károk kérdésében — megegyezés hiányában — az illetékes tanács igazgatási osztálya határoz, s csak e határozat ellen lehet a bírósághoz keresettel fordulni. A fenti álláspont nem helytálló. Az említett esetben ugyanis nem az 1960. évi III. törvénnyel, illetőleg annak végrehajtása tárgyában kiadott 9/1951. (III. 31.) Korm. számú rendelettel szabályozott tevékenységről, illetve ezzel kapcsolatos kártérítési felelősségről van szó. A bányászatról szóló 1060. évi III. törvény, illetőleg annak végrehajtása tárgyában kiadott kormányrendelet pontosan meghatározza, hogy mit kell bányászati tevékenységnek tekinteni, illetőleg milyen károsodás minősül bányakárnak. A törvény 2. §-ának (2) bekezdése pedig határozottan kiemeli, hogy a vizekre — a törvény ellenkező rendelkezése híján — a vízügyi jogszabályok irányadók. Az artézi kút fúrására adott megbízás, illetőleg annak teljesítése nem bányászati tevékenység. A vízügyekről szóló 1964. évi IV. törvény 2. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a törvény hatálya kiterjed a vízimunkákra is. A 27. § (3) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben említett vízimunka, illetőleg vízilétesítmény engedélyese (tulajdonosa, építtetője), valamint az, aki a vízhasználatot gyakorolja, a tevékenységével másnak okozott károkért kártalanítással tartozik. A 35. § (1) bekezdése szerint a törvényben szabályozott jogviszonyokból származó kártalanítás, valamint kártérítés felől — megegyezés hiányában — a bíróság határoz. A törvény végrehajtásáról szóló 32/1961 (XII. 13.) Korm. számú rendelet 73. §-a szerint a kár-