Tanácsok közlönye, 1969 (17. évfolyam, 1-59. szám)

1969 / 41. szám

41. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 759 a tag az igényét a Tv. 93.-94. §-aiban. a R .136.-141. §-aiban, és a Vhr. 221—220. §-aiban foglaltak szerint érvényesítheti, s így nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a tag a földjáradék iránti követelésével közvetlenül a földet használó termelőszövetkezet ellen forduljon. A földjáradék iránti igény az arra jogosultat a saját jogán illeti meg. Ebből az következik, hogy a földet használó termelőszövetkezet a perben kötelezhető arra, hogy közvetlenül a jogosult kezéhez fizesse meg a földjáradékot. A Vhr. 50. §-a (4) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a földet használó termelőszövetkezet a földjáradékot — a tag részére kifizetés (elszámolás) végett — a fold bevitelére kötelezett tag termelőszövetkezetének köteles átutalni, csupán azokra az esetekre vonatkozik, amikor a földjáradék fizetéséből tagsági vita még nem keletkezett. A földet használó termelőszövetkezet előtt ugyanis a más termelőszövetkezetben dolgozó földjáradékra jogosultak személye nem feltétlenül, hanem csupán az a földterület ismert, amely után idegen termelőszövetkezet tagjai részére földjáradékot köteles fizetni. Ha azonban a földjáradékra jogosult és a földet használó termelőszövetkezet között a földjáradékkal kapcsolatos vita már konkrétan felmerült, akkor a továbbiakban közöttük kell az eljárást lefolytatni, és a felmerült vitát eldönteni. A fentiekre tekintettel a föld tulajdonosa — mint termelőszövetkezeti tag — jogszerűen terjesztheti elő földjáradék iránti keresetét egyedül a földet használó termelőszövetkezettel szemben és a bíróságok nem követnek el törvénysértést azáltal, hogy a felperes javára a földet használó termelőszövetkezetet a földjáradék közvetlen megfizetésére kötelezik. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. 20.466/1S64. sz. határozatából.) 47. A vagyonátruházási szerződés bejelentésének elmulasztása miatt kiszabott felemelt iileíék bírság jellegű; az e tárgyban hozott államigazgatási határozat a bíróság előtt nem támadható meg. A 11/1966. (VI. 29.) PM .számú rendelet (továbbiakban: R.) 33. §-ónak (3) bekezdése szerint az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási szerződést a kötelezetteknek az illeték-kötelezettség keletkezésének napját követő 30 napon belül kell az illetékes kiszabó hivatalnál bejelenteniük. A R. 185. §-ának rendelkezése szerint a bejelentési, bemutatási stb. kötelezettség késedelmes teljesítése, illetve elmulasztása miatt a kötelezett különböző összegű felemelt illetékkel sújtható. Nem egységes a gyakorlat abban a kérdésben, hogy a bejelentési, bemutatási stb. kötelezettség elmulasztása miatt felemelt illetéket kiszabó államigazgatási határozat az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján bíróság előtt megtámadható-e. Előfordult pl., hogy a bíróság a R. 32. §-ónak (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt felemelt illetéket kiszabó államigazgatási határozatot bíróság előtt megtámadhatónak találta és a keresetet érdemben bírálta el. Ez az álláspont téves. Az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (!) bekezdésének e) ponti a szerint bíróság előtt megtámadható az adó- vagy illetékkötelezettséget megállapító határozat a kivetés jogalapja tekintetében. E rendelkezés alapján tehát kizárólag csak az adó- vagy illetékkötelezettséget megállapító határozat támadható meg. A R. 185. §-a alapján a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott felemelt illeték az 1957. évi IV. tv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja alkalmazása szempontjából nem esik az illeték fogalmi körébe. A felemelt illeték kiszabására ugyanis akkor kerülhet sor, ha a fél bejelentési, bemutatási, adatszolgáltatási és felvilágosítási kötelezettségének határidejét elmulasztja. A felemelt illeték tehát bírság jellegű, ami nyilvánvaló abból is, hogy a R. 185. §-a a rendelet XVIII. fejezetében található, amely a büntető rendelkezésekről szól és a fentebb felsorolt mulasztások következményeit szabályozza. A bíróság hatásköre az illeték fogalmán kívül eső, a kivetés jogalapját nem érintő egyéb kérdésekben döntő államigazgatási határozat felülbírálására nem terjed ki. A fenti állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egvetértett. (P. törv. III. 20.045/1969/2. számú határozat) Büntetőjogi felügyelet 49. A munkaruhával való rendelkezés büntetőjogi értékelése. A munkaviszonyra vonatkozó jogszabályokban történt változás folytán a gyakorlatban bizonytalanság tapasztalható abban a kérdésben, hogy a munkaruhának a dolgozó részéről való jogtalan eltulajdonítása vagy azzal sajátjakénti rendelkezés miatt van-e helye büntetőjogi felelősségre vonásnak s ha igen, milyen feltételek mellett. Van olyan álláspont, amely a munkaruhának a munkaviszony fennállása alatt a juttatási idő letelte előtti elidegenítését sem tekinti sikkasztásnak, ha a kollektív szerződés a munkaviszonynak a juttatási idő letelte előtti megszűnése esetére megváltási kötelezettséget ír elő. Ennek az álláspontnak a hívei arra hivatkoznak, hogy a kollektív szerződésben foglalt ilyen rendelkezés a tulajdonjog tartalmát képező rendelkezési jogról való lemondást jelent, s minthogy a birtoklás és használat jogának az átruházása már a munkaruha átadásakor megtörtént, az elidegenítés a vállalat tulajdonjogból folyó jogosultságainak egyikét sem sérti, az a társadalomra nem veszélyes. Az elidegenítéshez csupán munkajogi következmények fűződnek. Vitás az is, hogy a munkaviszonynak a juttatási idő eltelte előtti megszűnése esetén a munkaruha vissza nem szolgáltatása miatt indítható-e büntetőeljárás. A munkaruha az Mt. 50. § (2) bek-e, az Mt. V. 73. §-a, illetve a kollektív szerződés értelmében illeti meg a dolgozókat, ha a munka a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár. A munkaruha juttatásra jogosult munkaköröknek, a dolgozókat ezekben megillető ruhafajtáknak, a juttatási időknek éá a juttatás egyéb feltételeinek a meghatározását a jogszabály a kollektív szerződésre bízza, kimondja azonban, hogy a munkaruha a dolgozó tulajdonába csak a juttatási idő eltelte után megy át, addig a vállalat tulajdonát képezi. A kollektív szerződésre bízza a jogszabály annak eldöntését is, hogy a munkaviszony korábbi, a juttatási idő eltelte előtti megszűnése esetén a dolgozó tulajdonába még át nem ment munkaruha visszaszolgáltatásának vagy a dolgozó részéről történő megváltásának van-e helye. A kollektív szerződés rendelkezhet úgy, hogy a munkaviszony megszűnése esetén vagy a munkaviszony megszűnésének egyes eseteiben a még ki nem hordott munkaruha visszaszolgáltatását vagy megváltását kötelezően írja elő, de úgy is, hogy általában vagy egyes esetekben a visszaszolgáltatás vagy megváltás között a dolgozónak választást enged. Bármilyen rendelkezést tartalmaz is a kollektív szerződés a munkaviszony juttatási idő eltelte előtti megszűnésére vonatkozóan, abból olyan következtetésre jutni, hogy a munkaruhának a munkaviszony fennállása alatt a juttatási idő eltelte előtti jogtalan eltulajdonítása vagy az azzal sajátkénti rendelkezés nem valósítja meg a sikkasztás bűntettének a tényállását, illetve hogy az a társadalomra nem veszélyes, nem lehet. A munkaruha a juttatási időnek a munkaviszony fennállása alatti elteltéig a vállalat tulajdona, a juttatásban részesült dolgozóra idegen dolog s így sikkasztás tárgya lehet. A juttatási idő leltelte előtti jogtalan eltulajdonítás meghiúsítja a juttatással elérni kívánt azt a c^'A, hogy a dolgozót a munkavégzés során a saját ruházata szerynyeződésa vagy elhasználódása miatti aggodalom ne befolyásolja. Egyben sérti a vállalatnak a tulajdonjogából folyó rendelkezési jogát, ami a használatnak a munkahelyre és munkaidőre való korlátozásában, a juttatás céljával ellentétes elidegenítés megtiltásában síb. juthat kifejezésre.