Tanácsok közlönye, 1968 (16. évfolyam, 1-63. szám)

1968 / 23. szám

616 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 23. szám. Eger Gyöngyös Hatvan Győr Mosonmagyaróvár Sopron Kaposvár Szombathely Kőszeg Zalaegerszeg Kazincbarcika Ózd Sátoraljaújhely Tiszaszederkény Gödöllő Szentendre Vác Nagykanizsa Haj dúböszörmény Hajdúnánás Hajdúszoboszló Kiskunfélegyháza Baja Kecskemét Kiskunhalas Békéscsaba Orosháza Szarvas Csongrád Hódmezővásárhely Makó Szentes II. csoport Gyula Nyíregyháza Jászberény Szolnok III. csoport Cegléd Nagykőrös Karcag Kisújszállás Mezőtúr Törökszentmiklós Túrkeve Vegyes rendelkezések A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa irányelvei a termelőszövetkezetek erdőgazdálkodásának és fafeldolgozó tevékenységének javítására, illetve az állami erdészeti szervek és a termelőszövetkezetek együttműködésének erősítésére A mezőgazdasági termelőszövetkezetek és szak­szövetkezetek az ország erdeinek mintegy egy­ötödében gazdálkodnak. Fakitermelésük megkö­zelíti az egy millió m3-t. A hosszúlejáratú erdő­gazdálkodási tervek adatai szerint ezekben az er­dőkben a fakitermelés — a gazdálkodás szaksze­rűségének további javítása esetén — általában növelhető. Ez, továbbá a faanyagok feldolgozása jelentősen hozzájárulhat a termelőszövetkezetek gazdasági erősödéséhez. Különösen fontos a ter­melőszövetkezetek erdőgazdálkodásában rejlő le­hetőségek kihasználása az ország erdősebb me­gyéiben, amelyekben a földek termőerejének gyengébb volta miatt a mezőgazdasági lakosság­nak a múltban is jelentős jövedelemforrása volt az erdő. Ugyanakkor a termelőszövetkezeteknek nem­csak a saját erdeikben folytatott gazdálkodás és a saját kitermelésű faanyagok feldolgozása ad nagy lehetőségeket, hanem az állami'erdészeti szervek­kel való kölcsönös kapcsolataik elmélyítése is. Mindehhez népgazdaságilag és üzemileg jelen­tős érdekek fűződnek. Ezek érvényesítése céljából a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a ter­melőszövetkezetek, területi szövetségeik, az állami erdőgazdaságok, az állami erdőrendezőségek és más állami erdészeti szervek figyelmét a kö­vetkező irányelvek gyakorlati érvényesítésére hívja fel. 1. A termelőszövetkezetek törekedjenek arra, hogy az erdeik fenntartásával kapcsolatos mun­kákat a megfelelő időben és kielégítő minőségben elvégezzék: — erdőfelújítási tevékenységükben részesítsék előnyben az értékes fafajokat magról vagy facse­metével történő erdősítést; — a fiatal faállományok tisztítását és a közép­korúak gyérítését a visszamaradó faállomány mi­nőségének javítása érdekében végezzék; — erdőtelepítéseiket, fásításaikat, mezőgazda­sági cellulóznyár-telepítéseiket a talajnak megfe­lelő ültetési anyaggal jó minőségben hajtsák végre. 2. A termelőszövetkezetek vegyék igénybe az erdőtelepítésért, fásításért és mezőgazdasági cel­lulóznyár-telepítésért a célcsoportos beruházási keretet és az erdőfelújításért az állami dotációt. A termelőszövetkezetek területi szövetségei és az állami erdőrendezőségek ismertessék a jogszabá­lyok révén adott e lehetőségeket a termelőszö­vetkezetek előtt. A fenti kedvezmények igénybe­vétele a téli időszakban jelentős munkalehető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom