Tanácsok közlönye, 1968 (16. évfolyam, 1-63. szám)

1968 / 19. szám

550 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 19. szám. 35. A lakottság miatti értékcsökkenés számításánál nincs jelentősége annak, hogy a tulajdonos a kisajátított épületben levő lakásánál kisebb cserelakást kapott. A gyakorlatban több esetben felmerült a kérdés, hogy a kisajátított épületben levő lakás beépített térfogatát teljes egészében figyelembe kell-e venni a 40% levonásánál, ha a tulajdonos annál kisebb — de a jogos lakásigénye mértékének megfelelő — cserelakást kap. Volt olyan álláspont, hogy a lakottság címén történő levonás alapjaként csak azt a lakásrészt lehet figyelembe venni, amely a lakószobák számát tekintve, megfelel a kapott cserelakásnak. Előfordult pl., hogy a tulajdonos a kisajátított épületben levő három szobás lakása helyett két szobás lakást kapott, a bíróság a cserelakással nem pótolt lakószoba értékkülönbözete címén ítélt meg kártalanítást. Ez az álláspont nem felel meg a jogszabály rendelkezéseinek. Az 1/1965. (VII. 24.) PM.—IM. számú rendelet (továbbiakban: Kr.) 29. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a kisajátított épületben levő lakást bérlő (használó, tulajdonos) használta, az épületnek a szóban forgó lakás beépített térfogatára eső, a 25—28. § alapján megállapított értékét 40%-fcaI csökkenteni kell. Ilyen esetben a bérlőnek (használónak, tulajdonosnak) cserelakásra van igénye. A 29. § (3) bekezdése szerint az (1) bekezdésben említett csökkentés mértékét a bírósági eljárásban sem lehet megváltoztatni. A 13/1965. (VII. 24.) Korm. számú rendelet (továbbiakban: R.) 72. §-ának (1) bekezdése értelmében a cserelakás .megfelelőségének elbírálása, és a cserelakás kiutalása a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. A cserelakás megfelelőségének megállapításánál figyelembe kell venni — többek között — a jogos lakásigény mértékét. A cserelakás megfelelőségének megállapításával kapcsolatban a R. 72. §-ának (1) bekezdése szerint a kisajátítási eljárásban szereplő ügyfél részéről bírósági út igénybevételére nincs lehetőség. • A tulajdonost nem illeti meg magasabb kártalanítás azon az alapon, hogy a kisajátított épületben levő lakás helyett kisebb cserelakást juttatnak a részére. A Kr. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a 40%-ot a kisajátított épületben levő lakás beépített térfogatára eső értékből kell levonni, és ettől az aránytól — a jogszabály tiltó rendelkezése folytán — akkor sem lehet eltérni, ha a tulajdonos a kisajátított épületben levő lakása helyett kevesebb lakószobából álló cserelakást kap. A cserelakással nem pótolt lakószoba értékkülönbözete címén sem ítélhető meg kártalanítás a tulajdonos részére. A tulajdonost egyébként választási jog illeti, ha a cserelakásra nem tart igényt, a kisajátított épületért a beköltözhető értéknek megfelelő kártalanításra tarthat igényt, cserelakás juttatása esetén viszont a kisajátított épületben levő, a tulajdonos által lakott lakás beépített térfogatára eső értéket 40%-kal csökkenteni kell. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. (P. törv. I. 21.118/1967. számú határozat.) 36. Az alkalmazandó jogszabály, ha valamely követelés elévülési idejének tartama alatt az elévülési időt jogszabály módosítja. A társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos elévülést speciális jogszabály, az 1955. évi 39. számú törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában megjelent 71/1955. (XII. 31.) M. T. számú rendelet szabályozta. Ennek 104. §-a értelmében a segélyezési költségek megtérítésére irányuló követelések elévülési ideje egy év volt. Ezt a rendelkezést azonban az 1966. július 1-én hatályba lépett 18/1966. (VI. 23.) Korm. számú rendelet 12. §-ának (2) bekezdése módosította, mely szerint a biztosítási szerveknek a 71/1955. (XII. 31.) M. T. számú rendelet 74. és 97—99. §-ain alapuló követelése öt év alatt évül el. Nem volt egységes a gyakorlat abban a kérdésben, hogy ha a társadalombiztosítási szerv követelése még a korábbi jogszabályi rendelkezés hatályban léte idején keletkezett és a követelés elévülésének — a korábbi jogszabály szerinti — egy éves ideje még nem telt el, amikor a hosszabb elévülési időt megállapító jogszabályi rendelkezés hatályba lépett, az elévülés vonatkozásában melyik jogszabály rendelkezését kell alkalmazni. A kérdés megoldásánál abból kell kiindulni, hogy ha valamely követelés elévülési idejének tartama alatt a jogszabályban meghatározott elévülési idő módosul — a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában — a követelés elévülésére az új elévülési szabályt kell alkalmazni. A 18/ 1966. (VI. 23.) Korm. számú rendelet 12. §-ának (2) bekezdése értelmében a segélyezési költségek megtérítése iránti követelések elévülési idejét a segélyezési szolgáltatások teljesítésének befejezésétől kell számítani. Azt kell tehát vizsgálni, hogy a társadalombiztosítási szerv által érvényesített követelésre a 18/1966. (VI. 23.) Korm. számú rendelet hatálybalépéséig (1966. július l-ig) az addig érvényben volt egy éves elévülési idő eltelt-e. Ha eddig az időpontig az egy éves elévülési idő még nem telt el, úgy a társadalombiztosítási szerv által érvényesített követelésre az új jogszabályban megállapított öt éves elévülési idő az irányadó. Ezzel az állásponttal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. (P. törv. III. 20.071/1968/2. számú határozat.) í 37. A lakás kiürítésére kötelező ítélet végrehajtása tárgyában keletkezett végzés ellen fellebbezésnek helye van. A bírósági végrehajtásról szóló 1955. évi 21. számú tvr. (Vht.) hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról szóló 54/( 1955. (III. 27.) M. T. számú rendelet (Vhté.) 21. §-a szerint; a lakás kiürítésére, vagy átadására irányuló, illetőleg a felmondás érvényességét kimondó jogerős bírósági határozat alapján a végrehajtást a bíróság végzéssel rendeli el, a végrehajtás foganatosítása azonban a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Ehhez képest a végrehajtás elrendelése tárgyában hozott bírósági határozat nem tekinthető a Pp. 233. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerinti, az eljárás folyamán hozott olyan végzésnek, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. A jogerőssé vált ítélet végrehajtása érdekében hozott végzés — bár kétségtelenül összefüggésben van az alapeljárással —, mégis olyan külön aktus, amellyel szemben a jogorvoslati lehetőség kizárva nincs. A Vht. 212. §-a szerint azokban az eljárási kérdésekben, amelyeket ez a jogszabály külön nem szabályoz, a polgári perrendtartás, illetőleg annak hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról szóló jogszabályok rendelkezései az irányadók. Mivel a végrehajtást elrendelő végzés elleni fellebbezést a Vht. külön nem szabályozza (Vhté. 21. §) és az ilyen végzés elleni fellebbezést a polgári perrendtartás sem zárja ki, a lakás kiürítésére irányuló, a Vhté. 21. §-án alapuló végrehajtást elrendelő bírósági végzés ellen fellebbezésnek van helye. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. (P. törv. III. 20.408/1967. számú határozat.) 33. A munkáltató készfizetői kezesi felelősségének megállapításánál annak van jelentősége, hogy a gyermekíartásdíj megállapításánál figyelembe vett hűségjutalom és prémium mely időszakra vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság 795/35. számú kollégiumi állásfoglalása értelmében, a hűségjutalommal és prémiumjuttatással teljes bizonyossággal előre számolni nem lehet s még kevésbé állapítható meg azok pontos összege, ezért e juttatásokat a gyermektartásdíjnál úgy lehet figyelembe venni, hogy a bíróság a tartásra kötelezett személyt a folyó gyermektartásdíjon felül a jövőben ténylegesen kifizetésre kerülő említett juttatások meghatározott %-os részének gyermektartás címén való megfizetésére is kötelezi. A munkáltató a bírói ítéletben foglaltaknak (letiltásnak) mindaddig eleget tenni tartozik, amíg a bíróságtól ellenkező értelmű rendelkezést nem kap.