Tanácsok közlönye, 1968 (16. évfolyam, 1-63. szám)
1968 / 61. szám
Di. szam. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1459 sal — vissza kell adnia. Ha a jogszabályi akadály nem hárítható el, a kérelmet határozattal el kell utasítani. b) Az a) pontban foglaltak alapvetően arra az esetre is irányadók, ha a vállalkozás tevékenysége több járás vagy megye területére terjed ki. Ilyenkor azonban a vállalkozás székhelye szerint illetékes járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály azt is köteles megvizsgálni, hogy a vállalkozás mindazokban a járásokban vagy városokban, ahol külön engedélyhez kötött állandó jellegű tevékenységet kíván folytatni, beszerezte-e ehhez az illetékes járási (városi) végrehajtó bizottságok megfelelő szakigazgatási szervének vagy — a jogszabályban meghatározott esetekben — az illetékes miniszternek az előzetes hozzájárulását. Amennyiben a vállalkozás erről még nem gondoskodott volna, a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály is beszerezheti a szükséges hozzájárulásokat, vagy erre a pótlásra a vállalkozás igazgatóságát hív^a fel. A járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály csak az érdekelt illetékes szakigazgatási szervek állásfoglalásával, illetőleg a miniszteri hozzájárulással együtt terjesztheti a vállalkozás külön engedély iránti kérelmét határozathozatal végett a járási végrehajtó bizottság elé és csak az engedély megadása után küldheti meg az iratokat a megyei tanács végrehajtó bizottsága pénzügyi osztályának a közös vállalkozás nyilvántartásba vétele iránt. c) A szövetkezeti közös vállalat esetében a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálynak az alapító határozatot keli megvizsgálnia az a) pontban foglaltak figyelembevételével s ezt követően kell intézkednie a közös vállalat nyilvántartásba vétele iránt. Ha a közös vállalat tevékenysége több járás vagy megye területére terjed ki, az eljárást a közös vállalat esetében is a b) pontban foglaltak szerint kell lefolytatni, azzal az eltéréssel, hogy a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály az eljárás befejezése és a szükséges engedélyek beszerzése után az iratokat esetleges megállapításaival együtt a megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályhoz terjeszti fel. A nyilvántartásba vétel iránt ilyenkor a megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztás intézkedik. d) Az a) és a c) pontban említett szövetkezeti társulások működésével kapcsolatos állami felügyelet során azt kell vizsgálnia a társulás székhelye szerint illetékes járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálynak, hogy a vállalkozás (vállalat) a működési szabályzatban, illetve az alapító határozatban foglalt tevékenységet látja-e el, megtartja-e a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat (tervszerű gazdálkodás, alapok képzése, azok rendeltetésszerű felhasználása, a testületi szervek jogszabályoknak megfelelő működése, a zárszámadásnál az ellenőrző bizottság- részéről történő megvfesgálásá, a tagok foglalkoztatására, az alkalmazlak bérezésére vonatkozó szabályok megtartása stb.). e) Az egyszerűbb gazdasági együttműködést a termelőszövetkezetek — amelyek ezt a társulási formát választják — szerződéssel hozzák létre. Az egyesülés alapja e szerződés, működési szabályzat nem készül, az együttműködést bejelenteni, szövet-* kezeti nyilvántartásba venni nem kell. A szerződésben az együttműködés képviseletére kijelölt termelőszvetkezet székhelye szerint illetékes járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály pl. megvizsgálhatja, hogy az együttműködés keretében vajon a szerződésben meghatározott tevékenységet végzik-e, s hogy megtartják-e az arra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit. Ha a tevékenység folytatásához esetleg külön engedély szükséges, ellenőrzi, hogy rendelkeznek-e azzal a résztvevő termelőszövetkezetek. Amennyiben a külön engedély még nincs meg, azt a résztvevő termelőszövetkezetek nevében annak a termelőszövetkezetnek kell kérnie, amely az egyesüléssel járó feladatokat összefogja, valamint ellátja az együttműködés irányítását és képviseletét (kijelölt tsz.). A járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály a feltételek fennállása esetén e tsz kérelmére a külön engedély megadásával kapcsolatos javaslatát az érdekelt többi szakigazgatási szerv állásfoglalásával együtt a járási tanács végrehajtó bizottsága elé terjeszti. Vizsgálhatja a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály az állami felügyelet során e társulati forma törvényes működésére vonatkozó egyéb rendelkezések megtartását is pl., hogy a kijelölt termelőszövetkezet elkülönített bankszámlán kezeli-e a résztvevők hozzájárulásait, valamint az eg3^esülés bevételeit, megtartják-e az esetleges kilépéssel, felmondással, az egymásközti elszámolás kötelezettségével kapcsolatos rendelkezéseket stb. 4. A vezetőség és a tisztségviselők megválasztása, az összeférhetetlenség vizsgálata és a hatáskörök megtartása (Tv. 21., 31. §-ai.) a) A vezetőség és az ellenőrző bizottság tagjai megválasztásával kapcsolatban azt kell ellenőrizni, hogy érvényesült-e különösen — a tagság elhatározása, — a közgyűlés határozatképessége, — a választás titkossága és a szavazatra jogosultak kétharmados szótöbbsége, — megtartották-e a választhatósági szabályokat (egyenjogúság, közügyektől eltiltás, tisztségből való elmozdítás, kiskorúság, összeférhetetlenség, stb.). b) Folyamatosan is ellenőrizni kell, hogy nem tölt-e be összeférhetetlenséget nem tűrő, a jogszabályokban meghatározott tisztséget, üzemvezetői vagy más munkakört [árusítóhely vezetője, raktárvezető (magtáros), pénztáros és könyvelő stb.] olyan termelőszövetkezeti tag (alkalmazott), akinél a jogszabályban (R. 38. §.) megjelölt rokoni kapcsolat áll fenn vagy aki erkölcsi bizonyítvánnyal nem rendelkezik.