Tanácsok közlönye, 1967 (15. évfolyam, 1-56. szám)
1967 / 5. szám
100 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 5. szám.' illetőleg a tanácsi lakóházjavítási előirányzat javára köteles átutalni attól függően, hogy a munkálatokat a tulajdonos vagy az építésügyi hatóság végeztette el, A műemléki hatóság hozzájárulását igénylő munkák 19. §. (1) Műemléken külső vagy belső felújítási, helyreállítási, átalakítási, bővítési vagy bontási, továbbá a műemlék jellegét és művészeti megjelenését bármely módon érintő egyéb munkálatokat végezni, valamint a műemlék felhasználásának módját megállapítani, illetőleg azt megváltoztatni csak a műemléki hatóság által előírt módon és előzetes hozzájárulásával szabad. [Ét. 21. § (2) bekezdése és a Vhr. 13. § (1) bekezdése.] (2) A műemléki hatóság hozzájárulása szükséges a műemléki érdeket érintő területfelhasználáshoz, telekalakításhoz, kisajátításhoz, az állami tulajdonban álló védett építmény kezelőjének kijelöléséhez, illetőleg szövetkezet részére történő tartós és ingyenes használatbaadásához, továbbá a műemléki jelentőségű területen és a műemléki környezetben levő fák kivágásához is. (3) Ha a műemlékkel vagy műemléki jelentőségű területtel kapcsolatos — az (1), illetőleg a (2) bekezdésben említett — valamely munkálat vagy intézkedés kultúrpolitikai érdeket is érint, s emiatt a kultúrpolitikai feladatokat ellátó művelődésügyi szerv észrevételt tesz, a műemléki hatóság a hozzájárulás megadásának ügyében az észrevétel figyelembevételével határoz. (4) Ha az (1), illetőleg a (2) bekezdésben említett munkálatokhoz más hatóság engedélye szükséges, az engedély a műemléki hatóság hozzájárulása nélkül nem adható meg. 20. §. i (1) A műemléki hatóság a hozzájárulást a hozzá intézett megkeresés, illetőleg kérelem kézhezvételétől számított 15 napon belül vagy pedig az engedélyezés ügyében tartott helyszíni tárgyalás során, legkésőbb azonban az erről készült jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles kiadni; ha pedig a hozzájárulás kiadását megtagadja, az említett határidőben köteles annak indokát közölni. (2) A műemléki hatóság a hozzájárulás megadását a műemlékvédelem érdekeit biztosító feltételekhez kötheti; ennek során előírásokat és kikötéseket tehet. Ezeket az engedélyezés ügyében eljáró hatóság határozatába kell foglalni. E határozatot a műemléki hatósággal is közölni kell. (3) Az (1) bekezdésben említett határozatba foglalt műemléki hatósági előírások ellen irányuló fellebbezés ügyében a másodfokon eljáró hatóság a műemléki hatóság felügyeletét ellátó szerv állásfoglalása alapján határoz. A műemléki hatóság hozzájárulásával végezhető építési (bontási) munkák 21. §. (1) Műemlék és műemlék jellegű építmény esetében azokhoz az építési (bontási) munkákhoz szükséges a műemléki hatóság hozzájárulása, amelyek az építési engedélyezési eljárásra vonatkozó külön jogszabály értelmében csak építési engedély alapján végezhetők. (2) Városképi jelentőségű építmény esetében csak a külső megjelenésben érvényre jutó felújítási, helyreállítási, átalakítási és bontási munkákhoz szükséges a műemléki hatóság hozzájárulása. (3) A (2) bekezdésben foglalt rendelkezést a műemléki jelentőségű területen és a műemléki környezetben levő, műemlékké, műemlék jellegűvé, illetőleg városképi jelentőségűvé nem nyilvánított építmény tekintetében is alkalmazni kell. 22. §. (1) A műemléki hatóság hozzájárulásának megszerzése a) az állami (tanácsi) tervező szerv feladata —< a tervezés során végzett egyeztetés keretében —, ha a műszaki terveket ő készítette; b) az első fokú építésügyi hatóság feladata — az, építésügyi engedélyezés során —, ha a műszaki terveket nem állami (tanácsi) tervező szerv készítette. (2) A műemléki hatóság hozzájárulásának megszerzésére irányuló megkereséshez csatolni kell a) a helyszínrajzot, b) az építési munkák műszaki terveit — ezek között a műszaki leírást — két példányban, c) átalakítás esetén a jelenlegi állapot felmérési rajzait két példányban, d) a homlokzatot érintő munkák esetében a színezésre vonatkozó javaslatot (színvázlatot) egy példányban, ej a belső dekoratív (ornamentális és figurális) falfestések esetében ezek színhű vázlatait egy példányban. (3) A műemléki hatóság a (2) bekezdésben említetteken felül a hozzájárulás megadásához szükséges rnás mellékletek (a helyreállítás előtti állapotot feltüntető fényképfelvételek stb.) csatolását, továbbá a korábbi építészeti állapot és kiképzés előzetes feltárását, ezek felmérését, rajzi és fényképi dokumentálását is előírhatja. •23. §. (1) Az építésügyi hatóság műemléki jelentőségű területen és műemléki környezetben a műemléki hatóság hozzájárulásában foglalt előírások és kikötések alapján előírhatja a) az újonnan létesítendő épület elhelyezésének módját, magasságát, főpárkánymagasságát, a tetőidom formáját, a tetőhajlás mértékét, a létesíthető szintek számát, a homlokzat formai megoldását, a homlokzaton egyes épületelemek, építési