Tanácsok közlönye, 1966 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1966 / 46. szám
898 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 46. szárra bevételének feltételéül megállapított kötelezettségeinek nem tesz eleget, a megyei (fővárosi, megyei jogú városi) tanács végrehajtó bizottsága az állami támogatást vagy annak egy részét visszamenőleges hatállyal is megvonhatja [1959. évi 7. számú tvr. 72. § (2) bek.]. Az állami támogatás viszszavonásáról az illetékes járási mezőgazdasági és pénzügyi osztály, valamint a Bank együttes véleménye alapján kell határozni. (4) A Bank a jáiási pénzügyi osztály által átutalt állami támogatás elszámolását függőben tarthatja, ha annak folyósítása a fennálló jogszabályokban foglaltakkal ellentétes. A Bank ebben az esetben az állami támogatás módosítása vagy viszszavonása érdekében a járási mezőgazdasági és a járási pénzügyi osztályt megkeresi. Hatálybalépés 20. §. Ez a rendelet 1967. január 1. napján lép hatályba. Dr. Garamvölgyi Károly s. k., pénzügyminiszterhelyettes Losonczi Pál s. k., földművelésügyi miniszter 1. számú melléklet az 1/1966. (XI. 24.) P M—F M számú együttes rendelethez Üj építési beruházásai után a termelőszövetkezet a következő mértékű állami támogatásban részesülhet L Tehénistálló (korszerűség szerint differenciált csoportosításnak megfelelően) férőhelyenként 1.000—11.000 Ft Szarvasmarhatenyésztés egyéb épületei (korszerűség szerint differenciált csoportosításnak megfelelően) férőhelyenként • 1.000 Juhtenyésztés épületei férőhelyenként Lúdtörzsól férőhelyenként Egyéb baromfiól (tojóház, csibenevelő stb.) férőhelyenként 40 Ft 4.000 Ft 120 Ft 200 Ft Palántanevelőtelep m2-enként* öntözőtelep: hordozható esőztető berendezésekkel működő öntözésnél kat holdanként földbeépített nyomócsöves esőztető berendezésű öntözésnél kat. holdanként felületi öntözésnél (korszerűség szerint differenciált csoportosításnak megfelelően) kat. holdanként nyíltárkos és vakonddrénes altalaj öntözésnél kat. holdanként altalaj csöves öntözésnél kat. holdanként szennyvízöntözésnél kat. holdanként csőkutas vízkivétel esetén kat. holdanként további Halastó: dombvidéki kat. holdanként síkvidéki kat. holdanként Víztároló, á tárolható víz m3-e után Dohánypajta kat. holdanként Kukoricatároló vagononként Magtár vagononként Gépkarbantartó műhely m2-enként Gyümölcs- és zöldségtároló, osztályozó és csomagoló, vetőmag előtisztító és tárolószin m2-enként Hideglevegős szénaszárító darabonként 400 Ft 2.000 Ft 6.000 Ft 1.500—4.000 Ft 3.000 Ft 6.000 Ft 6.000 Ft 500 Ft 6.000 Ft 10.000 Ft 3 Ft 25.000 Ft 4.000 Ft 5.000 Ft 800 Ft 300 Ft 25.000 Ft * Palántanevelőtelep fogalma alatt az olyan kertészeti telep értendő, amelyben a nagyüzemi palántaneveléshez szükséges szaporítóház, hollandiágy, tárolószin, öntözőhálózat stb. rendelkezésre áll. A m2-enkénti 400 Ft támogatás a telepen levő szaporítóház és hollandiágyak alapterülete után számolható el. Ha a palántanevelőtelep nem kompletten kerül megvalósításra, az ahhoz tartozó kertészeti létesítmények (szaporítóház, növényház( hollandiágy, szin stb.) után külön-külön illeti meg a termelőszövetkezetet a rendelet szerinti állami támogatás (pl. kút után a folyóméterenként! 200, illetőleg 700 Ft, épületek után 30% stb.).