Tanácsok közlönye, 1965 (13. évfolyam, 1-58. szám)

1965 / 46. szám

882 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 46. szám. A csökkent munkavállalási képességre vonatkozó iga­zolást két példányban kell elkészíteni, egyik példányát az érintett személynek át kell adni vagy a munkáltató­nak közvetlenül meg kell küldeni. Másik példányát irat­tárban kell megőrizni. A csökkent munkavállalási képességre vonatkozó iga­zolásokat az irattárban elhelyezett másodpéldányok alap­ján évenként felül kell vizsgálni, s ha a kiállítás indokai időközben megszűntek, az igazolást vissza kell vonni A visszavonásról a munkáltatót és az érintett személyt írásban értesíteni kell. Az adminisztráció és ügyvitel egyszerűsítése érdekében az igazolások felülvizsgálását és visszavonását lehetőleg a naptári év befejeztével kell végrehajtani. A szociális foglalkoztatóknál bedolgozói jogviszonyban levő csökkent munkavállalási képességű személyekre a 94.740 1960. 1X 2. Eü. M. számú utasítás rendelkezéseit egyébként minden tekintetben alkalmazni kell. Felhívom, hogy az egészségügyi szerveknek a csökkent munka-, illetve munkavállalási képesség igazolásával kap­csolatos tevékenységét a fentieknek megfelelően szervezze meg, s végrehajtását ellenőrizze. A pénzügyi hatóságok az adókedvezményre való jogosultság elbírálásánál a jövő­ben csak a fenti rendelkezéseknek megfelelő szabály­szerűen kiállított igazolásokat fogadják el. A fenti rendelkezésről az érintett szakosztályokat tájé­koztatni, az érdekelt vállalatokat, szövetkezeteket és szo­ciális foglalkoztatókat pedig az igazolások kiállítására jogosult egészségügyi szervek címéről, félfogadási (rende­lési) idejéről értesíteni kell. Dr. Tóth Béla s. k., egészségügyi miniszterhelyettes Az élelmezésügyi miniszter 147/1965. (Élip. É. 37.) Élm. M—A. H. számú utasítása a szerződéses rendszer keretein kívül felvásárolt borszőlő, must és bor átvételi árának megállapításáról A 10/1957. (II. 24.) Korm. sz. rendeletben foglalt fel­hatalmazás alapján a földművelésügyi miniszterrel és az Országos Árhivatal elnökével egyetértésben a következő­ket rendelem: 1. A szerződéses rendszer keretein kívül felvásárolt legalább 15 cukorfokú borszőlő és must, továbbá a leg­alább 9 Malligand-fokú bor átvételi árát (szabadfelvásár­!ási árát) a jelen utasítás 1—2. számú melléklete tartal­mazza. 2. Az 1. pontban foglaltak szerint a I—III. árcsopor­tokra (területcsoportokra) megállapított árak kizárólag európai (hazai) fajtájú szőlőre, illetve ilyen szőlőből nyert mustra és borra vonatkoznak. Othelló szőlőből nyert must vagy bor, vagy ilyennel fertőzött európai (hazai) fajtájú must vagy bor átvételénél a vételárat a IV/B. árcsoportra (területcsoportra) megállapított árak alapján kell fizetni. Noah és egyéb direkttermő szőlő, vagy ezekből nyert must és bor, továbbá ilyennel fer­tőzött európai (hazai) vagy Othelló fajtájú, valamint pe­nészes, dohos ízű must vagy bor átvételénél — ameny­nyiben a penészes és dohos íz még egyszerű pinceműve­lettel megszüntethető — a vételárat a IV/C. árcsoportra (területcsoportra) megállapított egységárak alapján kell kifizetni. 3. A szerződéses rendszer keretein kívül felvásárolt olyan mustért, borért amely a 132/1965. (Élip. É. 24.) Élm. M.— A. H. számú utasítás* I. fejezet 2. és 3. pontjá­ban foglalt feltételeknek nem felel meg illetve betegnek, hibás ízűnek minősül, ennek az utasításnak az 1. pont­jában meghatározott ár 90%-át lehet csak kifizetni. 4. A felvásárlási árak alkalmazása szempontjából be­teg, hibás ízű mustnak, bornak kell tekinteni azt a mustot, seprős-, egyszer- vagy kétszerfejtett bort, amelynek a) barnatörése van, de a barnás színeződés még a bor áttetszőségét nem zavarja, illetve a törés a must és bor ízlelésénél csak nyomokban mutatkozik, b) kénhidrogén tartalma 10 gramm/hl kén alkalmazá­sával és levegőzéssel eltávolítható, c) illósav tartalma — ecetsavban kifejezve — literen­ként aszúbornál a 2 grammot, vörös és siller bornál az 1,4 grammot, egyéb bornál pedig az 1,2 grammot nem haladja meg, d) fekete vagy fehér törése van, de az nem túlzott, e) olyan rendellenes íze, zamata, illata van — a pe­nészes és dohos íz kivételével —, amely még egyszerű pinceművelettel megszüntethető. 5. A romlott borért — amely a 4. pontban foglalt mi­nőségi követelményeknek sem felel meg, illetve penészes és dohos íze olyan mértékű, hogy az kezelés után sem szűnik meg — az I—III. árcsoportokban (területcsopor­tokban) Malligand-fokonként egységesen 0,12 Ft, a IV/Aj IV/B és IV/C árcsoportokban (területcsoportokban) Mal­ligand-fokonként egységesen 0,07 Ft fizethető. * Az utasítást a Tanácsok Közlönye ez évi 32. száma közli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom