Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 3. szám

3. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 17 éspedig az I. félévre vonatkozóan január 1—15. közötti időszakban, a II. félvre vonatkozaón július 1—15. közötti időszakban. A földművesszövetkezet a későbbi idősza­kokra a takarmányutalványt csakis az esetben adja ki, ha a termelő az előző féléves időszakokra vállalt kötele­zettségét teljesítette. A takarmányutalványok kiállításuktól számítva 60 na­pig érvényesek. A termelő elvesztett takarmányutalvá­nyok helyett újabb utalványokra igényt nem tarthat. A termelő a takarmány átvételekor a takarmányutal­ványon kívül jelen szerződést is köteles a malomipari és terményfcrgalmi vállalat raktárában felmutatni. A ma­lomipari és terményforgalmi vállalat raktára a takar­mány kiadásakor a. takarmányutalványt bevonja és a kiadott takarmány mennyiségét a termelő szerződéspéldá­nyára rávezeti. A termelő tudomásul veszi, hogy az utalvány alapján vásárolt takarmányt csak tyúkállománya tartásához hasz­nálhatja fel. Ha a termelő a szerződéses köteleezttségét nem telje­síti, köteles az utalványok alapján átvett takarmányt a határidő lejártától számított 30 napon belül a malomipari és terményforgalmi vállalatnak vételi áron természetben visszaszolgáltatni és ennek megtörténtét a földművesszö­vetkezetnél igazolni. Ennek elmulasztása esetén a ter­melő köteles a takarmány állami és szabadpiaci ára kö­zötti különbözetet megfizetni. 2. A szerződésre lekötött tojás minősége: Friss, éphéjú, legalább 50 g súlyú tyúktojás. 3. Átvételi ár: A szerződés alapján leszállított tojásért a földműves­szövetkezet a szállítás időpontjában érvényes állami fel­vásárlási árat téríti a termelőnek. Ez a felvásárlási ár darabonként 1,10 Ft-nál nem lehet alacsonyabb. A földművesszövetkezet az átvett tojás ellenértékét az átvételkor köteles a termelőnek kifizetni. 4. Szállítási határidő: A termelő a tojást a szerződésben megjelölt féléves részletekben köteles leszállítani. Az egyes félévekre leszerződött mennyiségnek leszállí­tása alól a termelőt nem mentesíti az, hogy az előző félévekben esetleg a szerződésben megjelölt mennyisé­geken felül is értékesített tojást a földművesszövetke­zetnek. 5. Átadás helye: s í A termelő a tojást a földművesszövetkezet felvásár­lási helyén köteles átadni. A földművesszövetkezet a tojást az átadás helyén mennyiségileg és minőségileg is átveszi. Az átvett áru­val szemben később sem mennyiségi, sem minőségi kifo­gás nem támasztható. 6. Kötbér: A felek a szerződésben vállalt kötelezettségük teljesí­tését kötbérrel erősítik meg. A kötbérigényt az évenként esedékes kötelezettség teljesítsének elmulasztása esetén külön-külön kell az alábbiak szerint érvényesíteni: a) A termelő kötbér fejében köteles megfizetni: ha a tárgyévre lekötött tojást a tárgyév végéig nem adja át, darabonként 1 Ft-ot (meghiúsulási kötbér), ha a tárgyévre lekötött tojást késedelmesen adja át, da­rabonként napi 0,25 Ft-ot, összesen azonban legfeljebb darabonként 25 fillért (késedelmi kötbér). b) A földművesszövetkezet kötbér fejében köteles megfizetni: ha a szerződés feltételeinek megfelelő tojást nem veszi át, a 6/a. pontban meghatározott összegű meghiúusulási kötbért, ha a szerződés feltételeinek megfelelő tojást késedel­mesen veszi át, a 6/a. pontban meghatározott összegű ké­sedelmi kötbért. c) Ha a szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése előreláthatólag akadályba ütközik, erről a felek kötele­sek egymást az akadály felemrültétől számított 8 napon belül írásban értesíteni. d) Az a fél, aki kötbérigényt kíván érvényesíteni, kö­teles azt az igény megnyíltától számított 30 napon belül a másik féllel írásban közölni. A közlés elmulasztása a kötbérigény elvesztésével jár. A kötbérigényről értesí­tett fél a közlés vételétől számított 15 napon belül írás­ban köteles nyilatkozni a kötbérigény elismerése felől. Ha az érintett fél a kötbérigényt nem ismeri el, vagy a közlésre nem nyilatkozik, a jogosult fél kötbérigényét a nyilatkozattételre engedett határidő elteltétől számított 60 napon belül az illetékes járásbíróság előtt keresettel érvényesítheti. e) Az egyes évekre meghatározott kötelezettség telje­sítésének elmulasztásához fűződő kötbérigény érvényesí­tése a szerződés alapján fennálló további kötelezettsé­gek teljesítését és az ahhoz fűződő jogkövetkezményeket nem érinti. 7. Egyéb rendelkezés: A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a ter­melési és terményértékesítési szerződésről szóló 24/1960. (V. 10.) Korm. sz. rendelet, valamint a 8/1960. (VI. 24.) Élm M sz. rendelet rendelkezései irányadók. Az élelmezésügyi miniszter 103/1964. (Élip É 2.) ÉlmM számú utasítása az 1984. évi tollértékesítési szerződések feltételeinek megállapításáról Az 1964. évi tollértékesítési szerződések feltételeit és a szerződések lebonyolításával kapcsolatos kérdéseket — a Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökével egyet­értésben — a következők szerint szabályozom: 1. Tollértékesítési szerződést a földművesszövetkezeteit mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel, termelőszövet­kezeti csoportokkal, egyszerűbb mezőgazdasági szövetke­zetekkel, termelőszövetkezeti tagokkal és egyénileg gaz­dálkodó termelőkkel köthetnek. 2. Az 1964. évi tollértékesítési szerződés részletes fel­tételeit az utasítás melléklete tartalmazza. 3. A szerződések kötését az utasítás megjelenése után azonnal meg kell kezdeni. A szerződéskötések befejezé­sének időpontiát a Szövetkezetek Országos Felvásárló é$ Értékesítő Központja (SZÖVÉRT) állapítja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom