Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 56. szám

704 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 56. szám. senybe. Növekszik azoknak a szövetkezeti tagok­nak a száma, akik brigádokban, vagy munkacsa­patokban versenyeznek. Az elmúlt évben mintegy 3000 munkaszervezeti egységben több mint 100 ezer fiatal, ezenkívül közel 400, lányokból és asz­szonyokból álló baromfinevelő munkacsapat vett részt a szocialista termelési versenyben. A ver­senymozgalom kiszélesedését — a párt, a KISZ és a tanácsszervekkel együtt — segítik a Termelő­szövetkezeti Tanács, a Nőtanács és a Hazafias Népfront megyei, járási és helyi szervezetei is. A hagyományos versenyformák mellett — az ipari és az állami mezőgazdasági üzemekben a szocialista brigád címért folyó verseny hatására ér— a termelőszövetkezetekben is kibontakozóban van a legfejlettebb versenyforma, a szocialista brigádmozgalom. A termelőszövetkezetekben ala­kult brigádok a „Szocialista módon dolgozni, ta­nulni és élni" célkitűzések megvalósításáért dol­goznak. Vállalásaik a munkatermelékenység eme­lését, a szocialista 'tudat formálását, a gazdaságos­ság fokozását, a termelés növelését, a szövetkezeti közös vagyon védelmét és gyarapítását szolgálják. A múlt évben 342 termelőszövetkezeti brigád versenyezett, amelyek közül 90 brigád elnyerte a szocialista brigád címet. Ebben az évben már 570 termelőszövetkezeti brigád versenyez a megtisz­telő cím elnyeréséért. A termelőszövetkezetekben a tagság részéről kezdeményezett szocialista brigádverseny eddigi eredményei és tapasztalatai alapján szükséges, hogy a szocialista brigád címért versenyző terme­lőszövetkezeti brigádok megalakulása, vállalásaik megtétele, azok értékelése országosan egységes irányelvek alapján történjen. A Termelőszövetkezeti Tanács Elnöksége, a Földművelésügyi Minisztérium, a Kommunista If­júsági Szövetség, a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Hazafias Népfront, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsával egyetértésben, a termelőszövetke­zetekben — az eddig kialakult versenyformák fenntartása és segítése mellett — a szocialista bri­gád cím elnyerésének feltételeire a következő irányelveket adják ki. A szocialista brigád cím elnyeréséért a termelő szövetkezet bármelyik üzemágában lehet verse, nyezni. Elsősorban azok a brigádok vehetnek részt amelyek minden munkát egységesen közösen vé géznek, de résztvehetnek olyan brigádok is, ame­lyekben a munkaigényes növények kézi munkáit családi művelés formájában látják el. A brigáí tagjai önként határozzák el benevezésüket a ver senybe. A szocialista brigád címért folyó versenyben való részvételnél fontos szempont legyen a közö­sen végzett munka mellett a gazdasági, politikai és szervezeti feltételek megléte, azok hiánya esetéri továbbra is az egyéb hagyományos versenyfor­mákat kell alkalmazni. 1. A szocialista cím elnyeréséért dolgozó brigád az adott szövetkezetben igazodjon a kialakított munkaszervezethez. Ha indokolt és célszerű, ak­kor kisebb termelési közösségek is tehetnek vál­lalást a szocialista brigád cím elnyerésére. Pél­dául, egy-egy istállóban dolgozók, egy-egy üzem­egység fogatosai, egy-egy műhelyrészben dolgo­zók, vagy a növénytermelésben egy-egy munka­csapat stb. Amennyiben a munkaszervezet lehetővé teszi, úgy komplex brigádok is alakulhatnak; például az állatgondozókból és a takarmányosokból, az ön­tözőmunkásokból és a gépkezelőkből, a növény­termesztésben dolgozókból és a traktorosokból stb. 2. A termelőszövetkezeti tagok mellett a szo­cialista brigád címért folyó versenyben résztve­hetnek a rendszeresen dolgozó családtagok és szö­vetkezeti alkalmazottak, ha a brigád célkitűzései­Vei egyetértenek, a vállalások teljesítéséért leg­jobb tudásukkal dolgoznak. 3. Ha az üzemi brigád vagy munkacsapat egésze nevez be a szocialista brigád cím elnyeréséért folyó versenybe, úgy külön brigádvezetőt válasz­tani nem kell, a szocialista brigád cím elnyerésére tett vállalásokkal kapcsolatos teendőket is a meg­levő brigádvezető látja el. Amennyiben az első pontban leírt kisebb termelési közösségek tesznek vállalást a szocialista brigád cím elnyerésére, ak­kor helyes, ha a brigád vezetőjéül — a termelő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom