Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)
1964 / 42. szám
42. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 533 abból indul ki, hogy a R. 38. §-a szerint a társbérlő a bíróságtól a másik társbérlő bérleti jogviszonyának megszüntetését is kérheti, ha a többi társbérlő hozzájárulása nélkül a lakrészében albérletet létesít. E jogával csali akkor élhet, ha a társbérlőt a kifogásolt magatartás — tehát a hozzájárulás nélkül létesített albérleti jogviszony — megszüntetésére 8 napon belül felhívja és a felhívás eredménytelensége esetén további 8 napon belül a keresetet megindítja. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezeket a szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha a társbérlő nem a másik társbérlő bérleti jogviszonyának megszüntetését, hanem ennél kevesebbet, tehát csak az albérleti szerződés semmisségének megállapítását és a semmisség következményeinek az alkalmazását kéri. Ha a társbérlő a fenti határidők alatt jogait nem érvényesíti, magatartását az albérleti jogviszony létesítéséhez való hallgatólagos hozzájárulásnak kell tekinteni. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.425.1963. számú határozata alapján.) Ha a bíróság törvénysértéssel helyezte hatályon kívül a lakásügyi hatóság igénybevételt elrendelő határozatát és a Legfelsőbb Bíróság ezt a felekre ki nem terjedő hatályú törvényességi határozatában megállapította, a lakrész új eljárás során ismét igénybevehető. Az a megállapítás, hogy a határozat hatálya a jelekre nem terjed ki, perjogi szempontból az alperes államigazgatási szerv felettes szervére is vonatkozik. , A lakásügyi hatóság igénybevette a felperes lakásának az egyik szobáját, a bíróság azonban az államigazgatási hatóság határozatát hatályon kívül helyezte. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elutasította. Űjabb törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa törvényességi határozatában megállapította, hogy a bíróság ítélete és a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozata törvénysértő volt. Az elnökségi tanács azt is megállapította, hogy az újabb törvényességi óvást a korábban megtámadott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven túl terjesztették elő, ezért az elnökségi tanács határozatának hatálya a felekre nem terjed ki Ilyen előzmények után az elsőfokú lakásügyi hatóság a lakrészt ismét igénybevette és ugyanannak a személynek utalta ki. Ezt a határozatot a másodfokú lakásügyi hatóság hatályon kívül helyezte, de a Kormány Titkársága a panasz folytán az elsőfokú kiutaló határozatot hatályába visszahelyezte. Ez utóbbi államigazgatási határozatot a bíróság azért helyezte hatályon kívül, mert bár a korábbi perben a Fővárosi Tanács VB Lakásügyi Osztálya volt az alperes, azonban a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsának az a megállapítása, hogy a határozat hatálya a felekre nem terjed ki. jelen perbeli alperesre is vonatkozik, amely — mint az egységes államigazgatási szervezetben eljáró felettes szerv. — perjogi szempontból a korábban eljárt lakásügyi szervektől különálló félnek nem tekinthető. Törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: Helyes a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az adott esetben perjogi szempontból nincs különbség a jelen perbeli alperes és az elnökségi tanács^ előtt folyt eljárásban alperesként szereplő alsófokú lakásügyi hatóság között és így az elnökségi tanács által hozott határozat hatálya tekintetében tett megállapítás a jelen per alperesére is vonatkozik. A másodfokú bíróság ítélete ennek ellenére törvénysértő A peres felek közötti jogvitában döntő jelentőségű annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsca által hozott határozatot olyan határozatnak kell-e tekinteni, amely végleges jelleggel mentesítette az igénybevétel alól a felperes által használt lakrészt. Az elnökségi tanács határozatából ilyen mentesítés nem következik. Ellenkezőleg: az elnökségi tanács határozata kifejezetten megállapította a jogerős ítélet törvénysértő voltát, és azt, hogy az államigazgatási hatóság igénybevételt elrendelő határozata törvényes. Az elnökségi tanács határozatának az a megállapítása, hogy a határozat hatálya a felekre nem terjed ki, nem akadályozza a felperest meg nem illető lakrésznek új eljárás keretében történő törvényes igénybevételét. Ellenkező álláspont azt eredményezné, hogy felperes mentesülne az igénybevétel alól és olyan lakrész használatára szerezne véglegesen jogot, amely törvényesen nem illeti meg. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.723/1963. számú határozata alapján.) A tanácsi szerveknél alkalmazott csoportvezető csak abban az esetben minősül munkajogi szempontból vezető állású dolgozónak, ha szakigazgatási szerv vezetője. A munkaügyi viták intézése kapcsán eldöntést igénylő elvi kérdés volt, hogy a tanács hivatali szervezetén belül a csoportvezetőt mikor lehet vezető állású dolgozónak tekinteni. Az Mt. V. 250. § (1) bekezdése ugyanis a vállalatok, intézmények, központi és helyi államigazgatási szervek stb. között különbséget nem téve, általános szabályként csak az osztályvezetőt, illetőleg az ennél magasabb munkakört betöltő dolgozót nyilvánítja vezető állású dolgozónak. Ebből kiindulva az az álláspont alakult ki, hogy a tanácsoknál dolgozó csoportvezető vezető állású dolgozó egyáltalán nem lehet, függetlenül attól, hogy szakigazgatási szerv vezetője-e, vagy sem. Ez az álláspont azonban téves. Az 1954. évi X. tv. 54. §-a értelmében a szakigazgatási szerv lehet osztály, igazgatóság, bizottság vagy csoport. Ezek vezetői a törvény 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a szakigazgatási szerv dolgozóit és az irányításuk alá tartozó vállalatok és egyéb szervek vezetőit kinevezik, s a kinevezett dolgozók felett fegyelmi jogkört is gyakorolnak. Helytelen és a tanácstörvény céljával ellentétes volna az olyan jogszabály, amely a felsorolt széleskörű vezetői jogokat gyakorló szakigazgatási szervek vezetői közül a csoportvezetőt kirekesztené és munkajogi szempontból nem tekintené vezető állású dolgozónak. A tanács hivatali szervezetén belül dolgozó csoportvezető azonban, ha egyúttal szakigazgatási szerv vezetését nem látja el, az Mt. V. 250. § (1) bekezdése értelmében vezető állású dolgozónak sem minősül. A fenti álláspont értelmében tesz megkülönböztetést a tanácsok végrehajtó bizottsága titkársága és szakigazgatási szervei, valamint a kö-ségi tanácsok hivatali szervei alkalmazottainak bérrendezéséről szóló 116/1960. (12) Mü. M. sziámú munkaügyi miniszteri és pénzügyminiszteri együttes utasítás is azzal, hogy a szakigazgatási szervet vezető csoportvezetőket a vezetők, az egyéb csoportvezetőket pedig az ügyintézők állományába tartozóknak tünteti fel. A házrész tulajdonosára nem lehet községfejlesztési hozzájárulást kivetni, ha a résztulajdonos más, nem a házingatlanból eredő jövedelme alapján jövedelemadót köteles fizetni. Az 1961. évi 12. számú törvényerejű rendelettel módosított 1958. évi 7. számú törvényerejű rendelet 5. §-a különbséget tesz a községfejlesztési hozzájárulás fizetésének