Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 42. szám

42. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 531 szerint nincsenek meg, a tulajdonosnak a toldaléképületbe való beköltözése viszont olyan súrlódásokhoz vezetne, melyek az együttlakást a felek részére elviselhetetlenné tennék. A Legfelsőbb Bíróság a kérdésben az alábbiak szerint foglalt állást: A Ptk. 241. §-a feljogosítja a bíróságot a szerződés módosítására, ha a) a felek tartós jogviszonyában, b) a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán, c) a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. E három feltétel együttes megléte esetén tehát a szerződés módosítható. Az első feltétel a tulajdonos építkezési szándéka esetén rendszerint megvan, mert a lakásbérleti szerződés olyan tartós jogviszonyt hoz létre, melynek módosítására sor kerülhet. A második és harmadik feltétel megállapítása azonban rendszerint az ügy körülményeinek beható tisztázását kívánja meg. A Ptk. 241. §-án alapuló perben nagy körültekintést és gondos vizsgálódást igényel annak megítélése, hogy fennáll-e a lényeges érdeksérelem. A bírósági úton történő szerződésmódosítás rendkívüli intézkedés, ezzel a lehetőséggel tehát a bíróság csak valóban indokolt esetben élhet. A szerződés módosítása nem válhat méltánytalanság forrásává, ezért a bíróságnak alaposan és teljes részletességgel kell mindkét fél érdekeit vizsgálnia és ezek figyelembevétele mellett kell eldöntenie, hogy helyénvaló-e a szerződés módosítása. Hasonló ügyekben elsősorban azt kell tisztázni, hogy pl. a bérleményhez tartozó kertben folytatott kertészkedés a bérlő megélhetésének alapjául szolgál-e, vagy annak csak kiegészítő szerepe van a bérlő jövedelemszerzésében. Fel kell tárni, hogy az új építmény sértené-e a bérlő jogait, vagyis azt, hogy az építkezés esetén is biztosított-e a bérlő részére a kertnek és az eddig használt helyiségeknek a kizárólagos használata. Gondot kell fordítani arra, hogy a bérlőnek a szoros értelemben vett lakásbérleti joga sérelmet ne szenvedjen. A tulajdonos oldalán a jogos érdek vizsgálatánál nem téveszthető szem elől, hogy a lakásépítés előmozdítása társadalmi érdek. A jelenlegi nehéz lakáshelyzet megoldása elsőrendű állami feladat, megoldásához azonban nem nélkülözhető a társadalom tagjainak támogatása sem. Ezért az állam kölcsön folyósításával és egyéb úton is előmozdítja, hogy minél többen építsenek saját szükségletük kielégítésére családi házakat, lakásokat. Ilyen helyzetben a tulajdonosok építkezési szándéka amellett, hogy jogos érdekeiket szolgálja, összhangban áll a társadalmi érdekkel is. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. II/B. 20.307/1964./1. számú határozat alapján.) A vállalati nyereség nem azonosítható a népgazdasági eredmény fogalmával. A 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet az újítás fogalmának meghatározásánál többek között abból indul ki, hogy az újításnak a népgazdaság számára gazdasági vagy egyéb hasznos eredményt kell kiváltania. A rendelet 10. §-a foglalkozik a pénzben kifejezhető népgazdasági eredmény megállapításának irányelveivel, és a 11. § (1) bekezdésének a) pontja határozza meg az újítási díj megállaoításának kereteit, ha az újítás megvalósít/Vsa által e1A"hető népgazdasági eredmény pénzben kifejezhető. Többször felmerült az a kérdés, hogy valamely adolt vállalaton belül jelentkező nyereség önmagában azonosítható-e a népgazdasági eredménnyel. Egyes esetekben a jogalkalmazó olyan álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben a vállalatnál az újítás vállalati nvereséget idézett elő, úgy ezt pénzben kifejezhető népgazdasági eredményként kell értékelni az újítási díj megállapításánál. E kérdéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat fejtette ki: A jelenleg hatályos rendelkezések szerint az újítás előnyének népgazdasági szinten kell jelentkeznie, egy adott vállalati eiőnynek népgazdasági megtakarításként való értékelése ellentétes a jogszabályalkotó akaratával. A vállalati nyereség egyfelől nem azonosítható a népgazdasági eredmény fogalmával, másrészt nem szolgálhat kiindulási alapul a népgazdasági eredmény pénzben való kiíejezhetőségéhez. Ha az újítás nem sorolható a 29/1959 (V. 10.) Korm. számú rendelet 11. §-a (1) bekezdésének b)—d) pontjaiban szabályozott esetek körébe, viszont az adott vállalaton belül jelentős nyereséget eredményezett (pl. lehetővé tette a termelői kapacitás megfelelő kihasználását), másrészt közvetve — bár pénzben ki nem fejezhetően — népgazdasági előnnyel is járt, a 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet 11. §-ának (2) bekezdése szerint a díjazást eszmei alapon kell megállapítani. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. IV. 20.302/1964/3. számú határozata alapján.) Az állami gondozásban elhelyezett gyermek után az I. fokú gyámhatóság állapítja meg a gondozási díjat. Számos esetben megtörténik, hogy a szülők kérelmére - vagy esetleg anélkül, de egyetértésükkel — valamely gyermek állami gondozásba kerül. Előfordul, hogy az egyik szülő ilyen esetben gyermektartásdíj iránti pert indít a másik ellen, s a psr során megállapodnak abban, hogy melyikük mekkora összeget fog a gyermek után a nevelő otthonhoz befizetni, a bíróság pedig ezt a megállapodást — egyezségként — jóváhagyja. Ez az eljárás törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróság a kérdésben az alábbiakra mutatott rá: Az 51/1954. (Vili. 6.) M. T. számú rendelet 7. §-a szerint az állami gondozásba vett kiskorú gyermek tartására kötelezett személy — a gondozás költségei tejében — térítést (gjndozasj dijat) köteles tizetni. A gondozási díj megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozik, ha a gondozási költséget a szülőkkel (örökbefogadó szülőkkel), vagy nagykorú testvérrel (1952. évi IV. számú tv. 61. §), vagy olyan személlyel szemben kell megállapítani, aKi magát tartás szolgáltatására közokiratban kötelezte, vagy akinek tartási kötelezettségét jogerős bírói ítélet állapította meg. Ebből következik, hogy a bíróság ilyen esetbi J az egyezséget nem hagyhatja jóvá, hanem a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján el kell utasítania, illetőleg a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján meg kell szüntetnie. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.380,1964/2. számú határozata alapján.) Az államigazgatási szerv nyi?atkozatának tartalmától függ, hojry azt határozatnak kell-e tekinteni. Az 1955. évi 39. számú törvényerejű rendelet 30. §-ának (1) bekezdése szerint a biztosítási szerv székhelye szerint illetékes járásbírósághoz keresettel fordulhat — többek között — a munkáltató az ellene kibocsátott fizetési meghagyás ellen, valamint mind a munkáltató, mind a biztosított a betegségi biztosítási jogviszony fennállása kérdésében hozott határozat ellen. A biztosítási szerv a betegségi biztosítási jogviszony fennállása vagy fenn nem állasa tekintetében határozattal dönt. Az ilyen határozatot bírósági úton lehet megtámadni és az 1957. évi 58. számú törvényerejű rendelet 21. -S-ának d) pontja szerint a bíróság az államigazgatási 6zerv határozatát megváltoztathatja. Előfordult, hogy a munkáltató a betegségi biztosítási járulékot lerótta a dolgozók után, majd utóbb azon a címen indított keresetet a biztosítási szerv ellen és kérte a már befizetett járulékok visszafizetését, hogy a dolgozók alkalmi munkások, s mint ilyenek, nem állottak betegségi biztosítási jogviszonyban. Az ilyen jellegű perrel kapcsolatosan felmerült, vajon van-e bírósági hatáskör a