Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)
1964 / 36. szám
396 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szám akkor a leltárhiány megtérítése iránt a 30 napos jogvesztő határidőn belül teljesítésre irányuló keresetet sem indít, s ezek helyett a dolgozó megtérítési kötelezettséaét a felek között létrejött megállapodás vagy a dolgozó egyoldalú kötelezettség vállalása hozza létre, s a dolgozó egyidejűleg teljesít is, az ügyészségek helyezkedjenek arra az álláspontra, hogy a 'p. 123. §-ára alapított — megállapításra irányuló — kereset törvényes előfeltételei nincsenek meg. A munkáltató ugyanis a leltáreredmény alapján az anyagilag felelős dolgozótól teljesítést követelhet (ha pedig a dolgozó már teljesíteti, akkor az igény is megszűnt), ilyen esetben tehát a Pp. 123. §-ának alkalmazásához szükséges egyik előfeltétel hiányzik. A Pp. 123. §-ának másik előfeltétele sincs azonban meg, mert a megállapításra irányuló keresetre a felperes jogainak az alperessel szemben való mer.wása végett sincs szükség. A munkáltató ugyanis az 58/1958. (XI. 13.) Korm. számú rendelet és a 805. számú polgári kollégiumi állásfoglalása rendelkezései értelmében akkor jár el törvényesen, ha a 30 napos jogvesztő határidőn belül vagy megtérítésre kötelező határozatot hoz, vagy igényét teljesítésre irányuló keresettel érvényesíti. Ha az igazgató mindkét törvényes lehetőséget elmulasztja, és az anyagilag felelős dolgozó részéről a megtérítést akár a megállapodás vagy a kötelezettségvállalás érvénytelensége ellenére, akár a megtérítés mértékét befolyásoló tárgyi és személyi körülmények figyelmen kívül hagyásával elfogadja, saját felróható magatartása miatt teszi ki magát a dolgozó által eredményesen indítható pe^es- eljárás jogkövetkezményeinek. A helyes eljárás tehát az, ha az igazgató megállapodás (elismerő nyilatkozat) és a dolgozó teljesítése esetén egyidejűleg határozatot is hoz. Ez a törvényes és egyúttal lényegesen egyszerűbb eljárás feleslegessé teszi, hogy a munkáltató megállapítási per indításával igyekezzék magát a határozathozatal elmulasztásának esetleges hátrányos jogkövetkezményei ellen biztosítani. Kereskedelmi egységekben lopás folytán keletkezett áruhiány esetén a leltárhiányért fennálló anyagi felelősség alakulása. A leltárperek ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban az ügyészségek egy része több je'entős, a társadalmi tulajdon védelmét fokozottan érintő elvi kérdést vetett fel. A bíróságok gyakorlata nem egységes különösen azokban a perekben, amelyek lopás bűntettével összefüggő hiányok megtérítése iránt indultak-s amelyekkel kapcsolatban büntető eljárás ;s volt folyamatban. A Legfelsőbb Bíróság 805. számú polgári kollégiumi állásfoglalásának 5. pontja a következőket mondja ki: „Ha a leltárfelvétel során kimutatott hiány egy részét megállapítható lopás okozta, a kimutatott hiány teljes összegéből le kell vonni az ellopott értéket. Az ezen felül maradó összegre a felelősséget a leltárhiányért fennálló felelősség szabályai szerint kell megállapít, ni". Az okozott teljes kár a büntető ügyek többségében akkor sem térül meg közvetlenül, ha a tettest a nyomozó hatóság röviddel a bűncselekmény elkövetése után letartóztatja. Hosszabb idő el tel > esetén pedig a kár közvetlen megtérülésére rendszerint alig cerül sor, mert a tettesek a nagyobb értéket képviselő árukat értékesíteni igyekeznek. A büntető bíróságok a bűncselekménnyel okozott kárként csak az elkövetőnél feltalált és bűnjelként lefoglalt áruk értékét állapítják meg, ha a büntető eljárás során ezt meghaladó értékű kár megnyugtatóan nem volt bizonyítható. Az ezen felüli kárigény tekintetében a vállalatokat polgári perre utasítják. A sértett vállalatok ilyer ügyekben az elkövetők ellen csak kivételesen indítanak kártérítési keresetet, mert többnyire arra az álláspontra helyezkednek, hogy a közvetlenül megtérült kárt meghaladó hiány leltárhiánynak tekintendő és az 58/1958. (XI. 13.) Korm. számú rendelet (R) alapján az érintett dolgozók felelősségre vonása iránt intézkednek. Az ennek eredménye ként keletkező perekben a bíróságok a felelősség mértékének megállapításánál a R. 5. §-a (2) bekezdésének megfelelően figyelembe veszik az elkövetett bűncselekményt és a dolgozókat jelentős részben mentesítik az anyagi kötelezettség alól. A bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett károk az állami biztosítás rendszerében is csak részben térülnek meg. Az Állami 3izt sító a 155/1962. (P. K. 30. sz.) P. M. sz. utasítás értelmében az állami szerveknek csak a betörés folytán- keletkezet* tényleges és megállapítható károkat téríti meg s nem egyszer vitássá teszi, hogy a büntető eljárás eredményéhez képest mit kell ilyennek tekinteni. A szövetkezeti szervek vagyonbiztosítási kötelezettségét jogszabály nem írja elő, s bár az Állami Biztosítóval általában ezek is kötnek szerződést, az önkéntes szerződéskötésnek az Állami Biztosító szabályzata szerinti feltételei rendszerint még kevésbé eredményezik a társadalmi tulajdont ért kár teljes megtérülését. A fentiek összegezéseként megállapítható, hogy amenynyiben a kereskedelmi egységek áruhiánya teljes egészében vagy jelentős részében bűncselekménnyel összefüggésben keletkezik, a társa.1-dlmi tulajdont ért kár teljes egészében ritkán térül meg, annak ellenére, hogy a sértett szerv minden rendelkezésére álló jogvédelmi eszközt (büntető eljárás, kártérítési per, leltárhiányért fennálló felelősség, kárbiztosítás) igénybe vesz.