Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 15. szám

15. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 187 d) Az Igazgatóság ügykörébe tartozó tanács-ren­deleteket, valamint a több szakigazgatási szervet érintő intézkedéseket' és az Igazgatóság működési területén végrehajtott jelentősebb átszervezésekről szóló intézkedéseket a Fővárosi Tanács hivatalos közlönyében is közzé kell tenni. 3. Az Igazgatóság kapcsolata felsőbb szakigazga­tási szervekkel. a) Az Igazgatóság a felsőbb szervekkel való érintkezés során köteles a szolgálati utat betar­tani. Ennek megfelelően közvetlenül a Végrehaj­tási Bizottsággal és a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztériummal tart kapcsolatot. Kivételt képeznek azok az ügyek, amelyekben a közvetlen érintkezést jogszabály írja elő, vagy az ügy természete azt megkívánja. b) Az Igazgatóság vezetője a felügyeletet gya­korló elnökhelyettes útján előterjesztessél fordul­hat a Végrehajtó Bizottsághoz, ha a Minisztérium utasításaival nem ért egyet. c) Az Igazgatóság feladatainak ellátása közben köteles szoros kapcsolatot tartani a Társosztályok­kal is. 4. Az alárendelt szervek irányítása. a) Az Igazgatóság utasítást csak a közvetlenül irányított vállalatoknak és szerveknek adhat, ezek vezetőjét csak az Igazgatóság vezetője és helyette­sei utasíthatják. b) Az Igazgatóság a vállalatok és kerületi szak­igazgatási szervek munkatervének elkészítéséhez irányelveket ad. Az Igazgatóság munkájának előse­gítése céljából az alárendelt vállalatoktól és szer­vektől időszaki jelentéseket kérhet. 0 c) A kerületi Végrehajtó Bizottságok meghívá­sára az Igazgatóság az őt érintő napirendi anyag megtárgyalásán részt vesz és véleményt nyilvánít. d) Az Igazgatóság időszakonként rendszeresen, vagy a szükséghez képest az irányított szervek részére értekezletet tart. A kerületi építési és köz­lekedési osztályok bevonásával tervezett értekezle­teket az azok fölött irányító jogkört gyakorló szakigazgatási szervekkel előzetesen egyeztetni kell. A vállalatok és kerületi szakigazgatási szer­vek által tartott fontosabb értekezleteken az Igaz­gatóság küldöttei útján részt vesz. ej Az Igazgatóság által tervezett értekezletek helyét, időpontját, napirendjét legalább két nappal előbb írásban kell közölni a meghívottakkal. A fon­tosabb értekezletekről — a hozott határozatokat is tartalmazó — jegyzőkönyvet kell készíteni. 5. Az ellenőrzés megszervezése. a) Az 1955. évi 29. tvr. 1. § (1) bek. értelmében az Igazgatóság köteles az alárendelt szervek gaz­dálkodását évenként legalább egyszer — előre elkészített terv alapján — a helyszínen ellenőrizni. b) Az Igazgatóság vezetője, helyettese és a cso­portvezetők, részlegvezetők a beosztott dolgozók tevékenységét, a munkaterv és a kiadott utasítások végrehajtását kötelesek rendszeresen ellenőrizni. c) A felső szervek utasításaiban foglalt fonto­sabb határidők és az Igazgatóság vezetője által megállapított határidők nyilvántartása és az abban foglalt feladatok betartásának ellenőrzése az Igaz­gatóság vezetőjének a feladata. Az egyéb határidők nyilvántartása és betartásának ellenőrzése az ille­tékes csoportvezetők feladata. d) Az Igazgatóság dolgozói kiküldetésre csak az igazgatóság vezetőjének engedélyével mehetnek. Az Igazgatóság vezetője köteles megvizsgálni a ki­küldetés szükségességét és azt, hogy arra a kikül­dött megfelelően elkészült-e. A kiszállás után az ellenőrzés eredményéről az Igazgatóság vezetőjé­nek be kell számolni. ej A munkafegyelem megtartását az Igazgatóság vezetője a szakszervezettel együttműködve ellen­őrzi. 6. Az Igazgatóság feladatai az építési és közle­kedési állandó bizottság, valamint a tanácstagok munkájával kapcsolatban. a) Az Igazgatóság gondoskodni köteles arról, hogy a munkaterületen jelentkező feladatokról, a jogszabályokról és rendelkezésekről az állandó bizottság folyamatos tájékoztatást kapjon. b) Az állandó bizottság elnökét rendszeresen tá­jékoztatni kell a munkaterületet érintő fontosabb tervekről, javaslatokról és a társadalmi munkák lehetőségéről olyan időpontban, hogy az állandó bi­zottság még a döntés, vagy határozat meghozatala előtt kifejthesse álláspontját. Az állandó bizottság álláspontját a döntésre jogosult szervvel vagy sze­méllyel abban az esetben is közölni kell, ha ezzel az Igazgatóság vezetője nem ért egyet. c) Az Igazgatóság vezetője köteles foglalkozni az állandó bizottság minden olyan javaslatával, amely az Igazgatóság ügykörét érinti. A javaslat végre­hajtásáról, vagy ha azzal nem ért egyet, ennek in­doklásáról az állandó bizottságot 15 napon belül értesíteni kell. d) Biztosítani kell, hogy az Igazgatóság dolgozói és az alárendelt szervek az állandó bizottság és a tanácstagok részére a kívánt felvilágosítást meg­adják. e) Az Igazgatóság munkaértekezletére az állandó bizottság elnökét is meg kell hívni. Dr. Csanádi György s. k., közlekedés- és postaügyi miniszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom