Tanácsok közlönye, 1961 (9. évfolyam, 1-85. szám)

1961 / 4. szám

4(7 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 4. szám. veszteségkiesést előzhetnek meg vele. így például a gabona gyors betakarításánál, gyümölcsszüret| nél, a paprika és paradicsom mielőbbi leszedésénél, fagyveszélykor, szénabetakarításkor és így tovább. Bármelyik premizálási formát is alkalmazzák azonban a termelőszövetkezetek, törekedjenek arra, hogy a prémiumot — a takarmányfélék kivételével — lehetőleg pénzben fizessék ki. Ezzel fokozzák az árutermelést és így nemcsak több pénzbevételhez jutnak, hanem még állami kedvezményekben is részesülnek. Termelőszövetkezeteink törődjenek azzal is, hogy a célprémium ne jelentse a munkaegység olyan pótlékolását, amely túlzott természetbeni osztáshoz vezet és az abban részesülőket igazságtalan, munkabefektetéssel arányban nem álló előnyökhöz juttatja a többiek rovására. 4. Termelőszövetkezeteink egyes kultúráknál az ún. „erdeményességi munkaegységet" is alkalmazhatják. Ennek lényege az, hogy a megtermelt mázsák, vagy az értékesített áru után írják jóvá a munkaegységet, illetve a munkadíjat. Ennek a munkadíjazásnak legnagyobb hatása a kertészeti növénytermelésben tapasztalható. Itt különösen sokat számít az, hogy a term.ékek jó minőségben és korán kerüljenek piacra, amikor még magasabb áron értékesíthetők. Ilyen helyeken rendszerint 100 forint bruttó termelési érték után írják jóvá a munkaegységeket a munkát végző tagoknak. Az ún. nettó termelési érték utáni munkadíjazás még fejlettebb, mert a munkadíjat, illetve a munkaegységeket az anyag- és eszközráfordítások után megmaradt rész alapján állapítják meg. Persze ez az eljárás jóval bonyolultabb is, ezért csak a kettőskönyvelést vezető termelőszövetkezetekben célszerű alkalmazni. Az állattenyésztésben a munkaegységkönyv szerint most is részben az eredményesség után írják jóvá a munkaegységet. Az eredményességi díjazásnál a kifejt.tej, a megtermelt gyapjú, a felnevelt növendék, a ráhizlalt súly stb. után jóváírható munkaegység megállapításánál szem elő,tt kell tartani a gépesítettség fokát, az állatállomány minőségét, elhelyezésének körülményeit és a rendelkezésre álló takarmányt. Kapásnövényeknél csak abban az esetben célszerű alkalmazni az eredményességi díjazást, ha a termelőszövetkezet egyes táblái között nincsenek • lényeges minőségbeli különbségek, illetve a különbségeknek megfelelően differenciáltan határozzák meg a terméseredmények után járó munkaegységeket. Tavaly ugyanis azoknak a szövetkezetekben, ahol ezt az elosztást alkalmazták, a földek •minősége közti különbség sok vitára adott okot á tagok között. Elengedhetetlenül szükséges tehát, hogy az egy mázsa termény után jóváírható munkáé^ vségek számánál vegyék figyelembe a föld minőségét, s emellett a felhasznált trágya és műtrágya mennyiségét, a gépi és a kézi munka arányát is. 5. A termelőszövetkezetek nagy részében 1960ban a kapásnövényeket megmunkálásra kiosztották a tagok, családok között. Ahol ez párosult a premizálással vagy az eredményességi munkadíjazással, ott a tagok általában nagyobb kedvvel dolgoztak, több családtag vett részt a munkában, mint ott, ahol területet nem mérték ki. Eredményesen gazdálkodtak néhány közös gazdaságban a nem öntözött kertészeti növények és a dohány területének felosztásával is. A tavalyi tapasztalatok azonban kézzel foghatóan bizonyítják, hogy a területfelosztás a gépesítettség jelenlegi foka mellett a kapás kultúráknál nagyban elősegíti a családtagok bevonását. Ezért csak helyeselni lehet, ha az elkövetkező években a szövetkezetek nagy részében — különösen a most alakult, vagy a területileg jelentősen megnövekedett termelőszövetkezetekben — továbbra is alkalmazzák. Mindenesetre a területek felosztásakor elsősorban arra kell ügyelni, hogy az ne borítsa fel a már kialakult munkaszervezetet. A munkaszervezésre területfelosztás esetén még nagyobb gondot kell fordítani, mert biztosítani kell, hogy a növényápolást és a betakarítást egy-egy táblán, egy időben, lehetőleg 3—4 nap alatt elvégezzék. Az utóbbinál ezzel teszik lehetővé a gépekkel történő folyamatos szállítást és a következő évi növények talajelőkészítését. Természetesen a területfelosztást nem szabad erőltetni. Azokban a termelőszövetkezetekben, ahol a csoportos munka feltételei biztosítva vannak, ott inkább munkacsapatokban, brigádokban dolgozzanak. Nem helyes felosztást alkalmazni azoknak a rövényeknek a művelésénél sem, amelyeknél a gépesítés foka magas és a kézi munka csak kiegészítő szerepet játszik. (Például a kalászosok termesztésénél. 6. A munkadíjazás eddig sorravett formáin kívül 196ü-ban a szőlőnél, a dohánynál és a köztes növényeknél még a következő díjazási formákat alkalmazták: a) A szőlők szétszórtsága miatt a parcellákat családi művelésre adták ki, rendszerint azoknak a tagoknak, akik szőlővel léptek be a termelőszövetkezetbe. Ezekkel a tagokkal különböző módon egyeztek meg. Egyes termelőszövetkezetekben a szőlő megműveléséért — annak állagától függően — előre meghatározták az egész évi munkáért jóváírható munkaegységek számát. Ebben az esetben az anyagokra (rézgálic, raffia stb.) fordított .kiadásokat a termelőszövetkezet fedezte. A termelőszövetkezetek egy részében a munkák végzése mellett ezek a kiadások vagy egyrészük a tagokat terhelte. Ilyenkor . azt határozták meg, hogy a tagok területegységenként (például 10Q négyszögölenként) hány liter bort vagy mustot, I illetve a termés, hány százalékát adják be a közösbe. b) Sokhelyütt elsősorban a közös pajtahiány és a tagok háztáji gazdaságában levő pajták és a dohány termesztéshez szükséges eszközök gazdaságos kihasználása tette indokolttá, hogy a do-