Tanácsok közlönye, 1959 (7. évfolyam, 1-93. szám)

1959 / 4. szám

4. szám. TANÁCSOK KÖ7T.nNYE 39 elvégzett olyan építési (szerelési) munkákat is, amelyek­ről ugyanezen utasítás 2. §-ának (1), (3) és (5) bekezdé­seiben foglalt rendelkezések szerint a kivitelezőknek (fő­vállalkozóknak, alvállalkozóknak) egyébként csak a vég­számlában kellene tételes elszámolást adniok. (4) A (3) bekezdés szerinti tételes elszámolást az al­vállalkozó, illetve a fővállalkozó által felvett egyoldalú jegyzőkönyv alapján kell elvégezni. Az egyoldalú jegyző­könyvben a munka megkezdésétől (a tervévben) 1958. de­cember 31-ig elvégzett összes munkákat fel kell venni. A számla összeállításánál a 195/1956. (P. K. 41.) P. M. számú utasításnak a negyedéves számlára vonatkozó ren­delkezései az irányadók. Az elvégzett munkák értékéből le kell vonini a hóvégi teljesítményi elszámolás címén ko­rábban történt folyósítások összegét. ­(5) A beruházó (műszaki ellenőr) a (3) bekezdés ren­delkezései szerint összeállított számlával kapcsolatban a kifogásolási határidőn belül mind számszaki, mind meny­nyiségi kifogásokat tehet. A mennyiségeket azonban csak akkor kifogásolhatja, ha a vonatkozó tételekre ész­revételeit az építési naplóban, illetve annak mellékle­teiben a tételek bejegyzésétől számított 30 napon belül rögzítette. Az 1958. december havában bejegyzett tételek­kel kapcsolatos mennyiségi kifogásait a beruházó (mű­szaki ellenőr) előzetes naplóbejegyzés nélkül érvényesít­heti. (6) Az 1958. év utolsó negyedévében elvégzett munkák­kal kapcsolatos negyedéves számlákat, valamint a (4) be­kezdés szerint elkészített számlákat a fővállalkozónak 1959. január 31-ig, az alvállalkozónak január 20-ig, a másodvállalkozónak január 12-ig kell beszedési meg­bízással a beruházó (fővállalkozó, alvállalkozó) számlá­ját vezető bankhoz benyújtania. Az elszámolások teljes­ségének biztosítása érdekében a fővállalkozók évvégi el­számolásaikat csak az összes alvállalkozói elszámolás be­érkezése után, illetve az alvállalkozói követelések érvé­nyesítésére megállapított határidő leteltét követő napon nyújthatják be inkasszóra a Bankhoz. (7) A (6) bekezdésben felsorolt elszámolásokkal kap­csolatos beszedési megbízások kifogásolási határideje egy­ségesen 10 nap. (8) Az 1958. december 31-ig befejezett építési (szerelési) munkák utolsó számláit (végszámláit) legkésőbb 1959. január 31-ig kell a Bankhoz benyújtani. A Bank a mű­szaki átadás-átvételi eljárás határidejének meghosszab­bítására csak akkor adhat engedélyt, ha a meghosszab­bítás az utolsó számla (végszámla) 1959. január 31-ig történő benyújtását nem akadályozza. (9) A szövetkezetek által építési (kivitelezési) szerződés alapján végzett építési (szerelési) munkákat a szövetke­zetek által közületek részére végzett építési munkák el­számolásáról szóló 193/1956. (P. K. 40.) P. M. számú uta­sítás rendelkezéseitől eltérően a (2)—(4) bekezdésekben foglaltak szerint kell elszámolni. (10) A kisiparosok által közületek részére végzett épí­tési munkák elszámolására a Magyar Beruházási Bank 20/1954. (P. K. 53.) számú közleményében foglaltak az irányadók, azzal a kiegészítéssel, hogy a kisiparosoknak az 1958. december 31-ig elvégzett munkákról 1959. január 15-ig kereseti kimutatást kell a beruházókhoz benyújta­niok. A beruházóknak átutalási megbízásaikat legkésőbb 1959. január 31-ig kell a Bankhoz eljuttatniok. (11) Azoknak a tervező szerveknek, amelyek jogosultak beruházási és felújítási munkák tervezésére és az elvég­zett tervezési munkák ellenértékének elszámolására, el­számolásaikat a tervezői követelések érvényesítéséről szóló 168/1956. (P. K. 30.) P. M. számú utasítás 3. §-a (5)—(6) bekezdéseinek rendelkezései szerint kell összeállí­taniok. Az évvégi elszámolásokat 1959. január 31-ig kell a Bankhoz benyújtani. (12) Az 1958. december 31 -i készültségnek megfelelően minden technológiai szerelési munkát el kell számolni. Az évvégi részkeresetben szerepeltetni kell mind az elvégzett szerelési munka ellenértékeként felszámítható díjak összegét — a 2124/1952. (KGK. I. 18.) KGM. számú* a 7045/1957. (KGK. III. 29.) KGM. számú, illetve a 7085/ 1957. (KGK. V. 24.) KGM. számú utasítások szerin — mind a beszerelésre kerülő anyagok értékét, felmerés alapján. Azok a vállalatok, amelyek a kivitelezés tar­tama alatt a beszerelt anyagok mennyiségét nem felmé­rés alapján, hanem a munkahelyi raktár könyvelési ada­tai alapján állapítják meg, ezt az eljárást az évvcgi el­számolások elkészítése alkalmával is folytathatják. Az évvégi záró részkeresetekben sem szerepeltethető a munkahelyre leszállított, de beépítésre nem került anya­gok értéke. (13) A (12) bekezdésben foglaltak alkalmazásával, de az elszámolásukra vonatkozó külön utasítások szerint kell elszámolni azokat a technológiai szerelési munkákat (cső­és vasszerkezeti szerelés stb.), amelyek a (12) bekezdés­ben felsorolt jogszabályok hatálya alá nem tartoznak. (14) A (12) és (13) bekezdés szerint összeállított záró részkeresetek alapján a szerelést végző vállalatok in­kasszómegbízásaikat január 31-ig — alvállalkozók ja­nuár 20-ig — nyújthatják be a beruházó (fővállalkozó) számláját vezető bankhoz. A fővállalkozói inkasszómeg­bízások kifogásolási határideje ez alkalommal 10 nap. (15) Az (1)—(14) bekezdésben tételesen fel nem sorolt kivitelezési munkákat (pl. sajátos mezőgazdasági beru­házások) . az ezen munkák elszámolására érvényes külön utasítások szerint kell a tervév végén elszámolni. Az el­számolásokat 1959. január 31-ig kell a Bankhoz benyúj­tani. (16) Az állami vállalatok által szállítási szerződések alapján a beruházó részére 1958. december 31-ig történt teljesítések (belföldi és import gépek, berendezések stb. szállítása) ellenértékét 1959. január 31-ig lehet a Banknál beszedési megbízással érvényesíteni. Amennyiben a szál­lítási szerződés teljesítése csak a késztermék átadásá­val történhetik meg, az 1958. december 31-ig elvégzett munkákat részkereset alapján elszámolni nem lehet. (17) A saját vállalkozásban végzett beruházásokkal kap­csolatos 1958. évi teljesítményeket építési (szerelési) mun­káknál az építési (szerelési) munkák elszámolásáról szóló 195/1956. (P. K. 41.) P. M. számú utasítás 1. §-a (3) bekezdésének rendelkezései szerint, az egyéb saját vál­lalkozásban végzett munkákat a saját vállalkozásban vég­zett beruházásokról szóló 355—17/1952. (Tg. É. 1953. I. 8.) P. M. számú, valamint az ezt módosító 3613—116/1954. (P. K. 23.) P. M számú utasítás rendelkezései szerint kell elszámolni. Az évvégi elszámolást 1959. január 31-ig kell a Bankhoz benyújtani. (18) A beszedési (átutalási) megbízások benyújtására megállapított határidőket úgy kell értelmezni, hogy a megbízásoknak a megjelölt időpontokig a Bankhoz be kell érkezniök. A művelődésügyi miniszter 1/1959. (M. K. 1.) M. M. számú utasítása a vendéglátóipari zene- és műsor ellátásról, valamint a táncmulatságok és tánciskolák zeneszolgáltatásáról. Az 1955. évi 13. számú törvényerejű rendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján — a bel­kereskedelmi miniszterrel és a Művészeti Szakszerveze­tek Szövetségével egyetértésben — a következőket ren­delem: 1. §. Az 1959. évi február hó 1. napjától kezdődően a ven­déglátóiparban kizárólag olyan — nem prózai — mű­sorokat szabad előadni, amelyeknek bemutatását az ille­tékes megyei (megyei jogú városi) tanács vb. művelődés-* ügyi osztálya — Budapesten a fővárosi tanács vb. nép­művelési osztálya — engedélyezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom