Tanácsok közlönye, 1958 (6. évfolyam, 1-95. szám)

1958 / 3. szám

3. szám. TANÁCSOK lakásban lakó bérlő jogos lakásigényének mértéke csökken és ezáltal a lakásban igénybe vehető lakrész van, a tulajdonos erre a lakrészre igényt tarthat és ez esetben a bérlőt a R. 37. § (1) bekezdésében biztosított jog nem illeti meg. Ez a rendelkezé- tehát éppen azt a jogot biztosítja az ilyen lakás tulajdonosának, amit a kollégium állásfoglalása kizárni látszik. A kollégiumi állásfoglalás csak annyiban helytálló, hogy a tulajdonos ezt az igényét a bíróság előtt nem érvényesítheti, hanem a lakásügyi hatóság előtt, államigazgatási úton, csupán ennek az igénynek az érvényesítéséhez nem elegendő pusztán az a tény, hogy a bérlő jogos lakásigényének mértéke csökkenjen, hanem szükséges, hogy ezáltal a lakásban olyan lakrész legyen, amely az idevonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint igénybevehető. Ebből a szempontból igénybevehető lakrésznek azok a helyiségek minősülnek, amelynek elvétele esetén a bérlő birtokában maradó lakrész a jogos lakásigényét kielégíti, másrészt az elvont lakrész alkalmas önálló lakás, vagy legalább is társbérleti lakás kialakítására. A polgári kollégium ezt az álláspontot egyhangúan elfogadta. Vita merült fel azonban abban a kérdésben, hogy a Vhr. 129. §-a alkalmazható-e szabadrendelkezésű lakásokra is. A vita alapján kialakult álláspont szerint a R. 75. §-ában és a Vhr. 142., 143. és 144. §-aiban foglalt rendé'kezísek egybevetéséből, különösen a R. 75. § (3) bekezdésének első mondatából kétségtelenül kitűnik, hogy a szabadrendelkezésű lakásokra is, hacsak a R. 71—75. és a Vhr. 136—144. §-ai eltérően nem rendelkeznek, általában megfelelően alkalmazni kell a R. és a Vhr. rendelkezéseit, elsősorban a személyi tulajdonban lévő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakásokra vonatkozó szabályokat. Nyilvánvaló, hogy azok a jogok és kedvezmények, amelyek a tanácsi rendelkezés alatt álló lakás személyi tulajdonosát megilletik, meg kell, hogy illessék a szabadrendelkezésű lakás tulajdonosát is, mert elképzelhetetlen, hogy a jogszabályalkotó éppen a szabadrendelkezésű lakás tulajdonosát kívánná hátrányosabb helyzetbe hozni. A R. 75. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a szabadrendelkezésű lakásokra az igénybevételt, illetve a jogos lakásigény mértékét szabályozó rendelke2ések nem vonatkoznak, elsősorban az ilyen lakás tulajdonosát védik. Ezek a lakások 1956. évi november hó 1. napjával váltak szabad rendelkezésűvé és ebből következik, hogy ezt követően a bérleti jogviszonyt a felek szabadon kötött szerződése hozza létre, s a bérbeadó kikötheti, hogy a bérleti Jogviszonyt cserelakás biztosítása nélkül felmondhassa, de azt is, hogy a bérlő jogos lakásigénye mértékériek csökkenése esetén az ezt meghaladó lakrészbe beköltözhessek. A jogviszony tartalmára tehát minden tekintetben a felek megállapodása az irányadó. Ugyanez a KÖZLÖNYE helyzet, ha a bérleti szerződést a korábbi jogszahályok által biztosítn-tt szabad rendelkezési jog alapján kötötték. Az esetek túlnyomó többségében azonban az ilyen lakásokra is a bérleti jogviszony a fenti határidő előtt, hatósági igénybevétel és kiutalás alapján, a bérbeadó akarata ellenére jött létre. Ezeknél a bérleti jogviszonyoknál a Vhr. 143. §-a továbbra is korlátozza a tulajdonos felmondási jogát, ugyanúgy mint a tanácsi rendelkezés alatt álló lakás személyi tulajdonosának felmondási jogát. Ezekben az esetekben tehát a személyi tulajdonban lévő szabadrendelkezésű lakás tulajdonosa azonos helyzetben van a tanácsi rendelkezés alatt álló lakás tulajdonosával. Ez is indokolja, hogy a szabadrendelkezésű lakásokra is alkalmazható legyen a Vhr. 129. §-a. Természetesen ilyenkor az igény elbírálása nem a lakásügyi hatóság, hanem a bíróság hatáskörébe tartozik és a bíróságnak a jogos lakásigény mértékére, valamint az ezt meghaladó lakrész igénybevehetőségére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket úgy figyelembe kell vennie, mint a lakásügyi hatóságnak. Felmerült a Vhr. 98. §-ának kérdése is. Eszerint, ha az albérletbe adott szoba megüresedik, a megüresedettől számított nyolc napig mentes az igénybevétel alól. Ha a bérlő a lakószobát e határidőn belül nem adja újból albérletbe, s az a jogos lakásigényének mértékét meghaladja, igénybevételnek van helye. A kialakult álláspont szerint az így megürült lakószobára a Vhr. 129. §-ának megfelelő alkalmazásával a személyi tulajdonos igényt tarthat. A polgári kollégium az 570. sz. állásfoglalását a kifejteiteknek megfelelően kiegészítette, illetve módo-ította. összegezve: a személyi tulajdonban lévő, tanácsi rendelkezés alatt álló lakás tulajdonosa a Vhr. 129. §-a alapján a Vhr. 98. §-ában szabályozott esetre is kiterjedően igényt tarthat a bérlő jogos lakásigényét meghaladó és igénybevehető lakrészre, ezt az igényét a lakásügyi hatóság előtt érvényesítheti, míg a szabad rendelkezésű lakás tulajdonosa ilyen igénnyel a bíróság előtt és csak akkor léphet fel, ha a bérlő bérleti jogviszonya 1956. évi november hó 1. napja előtt, hatósági igénybevétel és kiutalás alapján, keletkezett. A személyi fizetésnek a költségvetési szerveknél történő megállapítása során felhasználható bérkeretről. Egyes költségvetési szervek a Munka Törvénykönyve 66. §-ára hivatkozással a „01" és „02" rovatok terhére személyi fizetést állapítanak meg s az így felmerü'o bértöbblettel kérik a havi alapbérelőirányzat felemeléséi Alsó- és felsöhatáros bérrendszer esetén személyi fizetést csak a soronkívüli előléptetési keretet is magában