Tanácsok közlönye, 1957 (5. évfolyam, 1-89. szám)

1957 / 82. szám

82. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 861 és nyugalom megzavarását elősegíti — velük szemben büntető eljárást kell kezdeményezni. 2. Haszonbérbe adott tartalékföldek kártalanításra történő felhasználása tekintetében irányadó jogszabályok helyes értelmezése. Az 1957. évi 10. sz. tvr. végrehajtása során egyes helyeken nehézséget okoz az a látszólagos ellentmondás, amely a kishaszonbérlettel terhelt tartalékföldek kártalanításra történő felhasználása tekintetében a tvr. és a kisajátításról szóló 25/1957. (VI. 20.) P. M. sz. rendelet között mutatkozik. Az alábbiakban rá kívánunk mutatni, hogy a két jogszabály között látszólagos ellentmondás kérdése helyes jogszabályértelmezés mellett fel sem merülhet, Az 1957. évi 10. sz. tvr. a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyainak rendezése során kártalanítást enged azon dolgozó parasztok és dolgozó kisemberek számára, akiknek földjét 1949. szeptember 1. után tagosítás, földrendezés, közérdekű igénybevétel útján, vagy más módon kártalanítás nélkül igénybevették [3. § <1) bek.]. Ezzel összefüggésben az 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy: „Ha a kártalanítást, vagy visszajuttatást kérő személy igényét kishaszonbérbe adott tartaléktőiddel elégítették ki, a földet a kártalanítást vagy visszaadást igénylő személy telekkönyvi tulajdonába kell adni, a haszonbérleti jogviszonyba haszon bérbeadóként az eredeti feltételek mellett a telekkönyvi tulajdonos lép." Ez tehát azt jelenti, hogy a fennálló haszonbérleti jogviszonyt nem kell megszüntetni, hanem az — a telekkönyvi tulajdonváltozás mellett is — az eredeti szerződés szerint folyik tovább. A kisajátítással kapcsolatos kártalanításról szóló 25/1857. (VI. 20.) P. M. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése azt tartalmazza, hogy a kisajátított ingatlanért elsősorban csereingatlant kell kártalanításul adni, s e célra — többek között — állami tartalékföldeket kell felhasználni. A 2. § (2) bekezdése szerint a csereingatlannal történő kártalanítás céljára elsősorban kishaszonbérlet útján nem hasznosított állami tartalékföldet kell felhasználni. Folytatólag pedig kimondja, hogy „amennyiben ilyen ingatlan rendelkezésre nem áll, a kisajátítást szenvedő kérelmére a kishaszoinbérletbe adott állami tartalékföldből is lehet kártalanítást adni. Ebben az esetben a kártalanításként adott mezőgazdasági ingatlan kishaszonbérletét a gazdasági év végével fel kell mondani," A látszólagos ellentmondás tehát abban áll, hogy az 1957. évi 10. számú tvr. 5. § (2) bekezdése a haszonbérleti jogviszony továbbfolytatását rendeli el, a 25/1957. (VI. 20.) P. M. rendelet idézett 2. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a kisihaszonbérletet a gazdasági év végével fel kell mondani. Ez a látszólagos ellentmondás azonban a két jogszabály helyes egybevetésével kiküszöbölhető, mert a) az 1957. évi 10. sz. tvr. nem a kisajátítási eljárás alá vett ingatlanok tekintetében biztosít kártalanítást, hanem a tagosítás, földrendezés, közérdekű igénybevétel útján vagy más módon kártalanítás nélkül igénybevett ingatlanok után. Ebben a felsorolásban a kisajátítás, mint más típusú és más eljárás alá tartozó igénybevétel nem szerepel. b) A 25/1957. (VI. 20.) P. M. sz. rendelet viszont kizá* rólag a kisajátítás alá esett ingatlanért nyújtandó kártalanítást szabályozza, ennek a rendeletnek a hatálya alá értelemszerűen nem is vonhatók azok az ingatlanok, amelyeket az 1957. évi 10. sz. tvr.-ben felsorolt címeken vagy módokon vettek igénybe. Lényegében tehát ellentmondás a két jogszabály között nincs, mert más jogi eseteket szabályoz az 1957. évi 10. sz. tvr. és ismét másokat a 25/1957. (VI. 20.) P. M, rendelet. Helytelen az a felfogás is, hogy az 1957. évi 10. sz. tvr. — mint erősebb jogszabály — kiterjesztően értelmezhető a kisajátítás esetére is. Egyrészt azért, mert a 25/1957. (VI. 20.) P. M. sz. rendelet mint lex speciális, a kisajátítás tekintetében eltérő rendelkezést is tartalmazhat, másrészt azért, mert amíg az 1957. évi 10. számú tvr. vonatkozó rendelkezései a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyainak egyszeri rendezésére irányulnak, addig a 25/1957. (V. 20.) P. M. rendeletnek a kisajátítással kapcsolatos kártalanítási szabályai a jövőben is folyamatosan alkalmazandók. 4. Az 1027/1957. (III. 2.) Korra, határozat alkalmazása során a különszobához való jog figyelembevétele nem kötelező. Az 1027/1957. (III. 2.) Korm. számú határozat 4. pontja értelmében a hajléktalan személyeket az általuk elfoglalt lakás bérlőjéül kell kijelölni, a lakásrendelet egyéb rendelkezéseinek — így különösen a jogos lakásigény mértékére vonatkozó rendelkezések — figyelembevételével. A 35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 12. § (1)—(3) bekezdése szabja meg, hogy az egyedül, illetve családi körben élő személyeknek hány lakószoba jár. A (4) bekezdés pedig lehetővé teszi bizonyos személyek részére indokolt esetben különszóba juttatását. A Vhr. 25. § (3) bekezdése értelmében a különszóba az igénybevétel alól mentes. Tehát a lakásügyi hatóság a különszobára jogosult személynek különszobát juttatni általában nem köteles, a már jogszerűen birtokban tartott különszobát azonban nem veheti igénybe. Ez az álláspont érvényes az 1027/1957. {III. 2.) Korm. sz. határozat 4. pontjának alkalmazása során is. Az említett határozat 4. pontja szempontjából az a tény, hogy valamely lakást hajléktalan személy önkényesen tart elfoglalva, nem jelenti azt, hogy ez a birtokállapot törvényes is. Ez az állapot csak azáltal válik törvényessé, ha a 4. pont alapján a kiutaló határozatot meghozták. , Ha tehát az önkényes beköltöző lakásigénye a különszobához való joggal együtt terjed csak ki az elfoglalt lakásra, a lakásügyi hatóság a lakást nem köteles neki kiutalni, mivel a különszobához való jog kielégítése a lakásügyi jogszabályok értelmében nem kötelező. Ilyen esetben tehát nem arról van szó, hogy a lakásügyi hatóság a Vhr. 25. § (3) bekezdésének tilalma elle-