Tanácsok közlönye, 1957 (5. évfolyam, 1-89. szám)

1957 / 43. szám

430 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 43. szám üzemház, raktár stb. [1952. évi 4. sz. tvr. 1. § a) pont], to­vábbá a tulajdoni hányad [1957. évi 28. sz. tvr. 1. § (2) bek.]. A házszövetkezetek tulajdonában állolt, valamint a társasházzá átalakítani szándékolt házban lévő lakások az 1957. évi 28. sz. tvr. 5—6. §-ában szabályozott eljárás le­folytatása után. válnak önálló házingatlanná. Nem házingatlan a mezőgazdasági ingatlan. Az ilyen­nek államosítására az 1952. évi 4. tvr. sem adott lehető­séget. Ha nem házingatlant, hanem mezőgazdasági ingat­lant államosítottak az 1952. évi 4. sz. tvr. alapján, az tör­vénysértő volt, melynek orvoslására az 1957. évi 28. tvr.-tői függetlenül kell ügyészi intézkedést tenni. A kérdés akkor válik bonyolultabbá, ha az ugyanazon telekkönyvi betétbe felvett ingatlan egy részén ház áll, más — esetleg sokkal nagyobb — része azonban mező­gazdasági ingatlan. Az elmúlt években — az Igazságügy­minisztériumnak a telekkönyvi hatóságok felé kiadott 9913/25—26/1952. I. M. III/l. számú utasításával összhang­ban — olyan gyakorlat alakult ki, hogy amennyiben ugyanazon telekkönyvi betétbe felvett és természetben is egybefüggő ingatlanon ház és mezőgazdasági ingatlan is szerepel egy helyrajzi szám alatt, akkor a mezőgazdasági ingatlan is a ház sorsát osztja. Ha azonban a házingatlan TciiZön. helyrajzi számon szerepel, akkor a ház sorsát (az esetleg hozzá tartozó kerttel és udvarral együtt) önál­lóan, tehát az ugyanazon betétben külön helyrajzi szám­mal felvett mezőgazdasági ingatlanoktól függetlenül kell elbírálni. Ha egy telekkönyvi jószágtestet képező telken két, vagy több épület áll, akikor ezeket az 1957. évi 28. tvr. alkalmazása szempontjából is jogi egységnek kell tekin­teni. Ez azt jelenti, hogy a több épületben lévő, lakószo­bának tekintendő helyiségeket össze kell adni, és az ered­ménytől függően kell a mentesítés tárgyában határozni. Ez a kialakult, egységes gyakorlat a jövőben is foly­tatható. Annak elbírálása szempontjából, hogy a házingatlan hány szobából áll, az 1952. évi február 17-én, illetve 1950. július 28-án fennállott állapot az irányadó, a későbbi változások nem vehetők figyelembe. Az 1957. évi 28. sz. tvr. és a Vhu. azonban szűkebb körben határozza meg a szobának tekintendő helyiségek körét, mint a 14/1952. (II. 17.) M. T. számú rendelet. Ezért elő fog fordulni, hogy olyan házak, melyek az államosítás idején hat szobásnál nagyobbaknak voltak tekintendők, és ezért az állami tu­lajdonbavételük is törvényes volt, a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rendelet 2. §-ára figyelemmel ma már nem halad­ják meg a hat szobát, ezért mentesítésre kerülnek. A 14/1952. (II. 17.) M. T. számú rendelet 8. § f) pontja szerint ugyanis szobának kellett számítani a hallt, az al­kalmazotti szobát, valamint a házingatlanban lévő mű­helyt, üzlethelyiséget és irodát is. Ezzel szemben a 17/1957. (IV. 21.) P. M. szám<ú rendelet szerint a hall csak hármas előfeltétel fennforgása esetén tekinthető lakószobának, nevezetesen: 1. ha annak közterületre vagy udvarra nyíló ablaka van, 2. fűthető és 3. alapterülete a 6 m2-t meghaladja. A személyzeti szoba, a műhely, üzlethelyiség, iroda, to­vábbá az ipari vagy kereskedelmi célra használt raktár általában lakószobának tekintendő, kivéve, ha alapterü­letük a 6 m2-t nem haladja meg. Nem tekinthető tehát lakószobának a hat négyzetméter alapterületet meg nem haladó helyiség, továbbá mindazok a helyiségek, amelyeket a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rendelet 2. § (2) bekezdése nem sorol fel, még akkor sem, ha azokat átmenetileg lakás céljára használják. b) Kötelező-e a mentesítés, ha annak előfeltételei fenn­forognak? Az 1957. évi 28. sz. tvr. 1. és 2. §-a értelmében az ugyan­ott felsorolt házingatlanokat — az érdekeltek kérelmére — mentesíteni kell az állami tulajdonbavétel alól. Itt tehát a tanácsi szerveknek nincs mérlegelési joguk, a mentesítés kötelező, feltéve, ha a tvr. 3. §-ában felsorolt kizáró okok valamelyike nem forog fenn. Ha tehát a tanácsi szervek olyan esetben, amikor az kötelező, nem mentesítik a házingatlant az állami tulaj­donbavétel alól, a jogerős elutasító határozat ellen óvás benyújtásának van helye. Az állami tulajdonbavétel alóli mentesítés kérelmezé­sére jogosult „érdekeltek" körét a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rendelet 1. §-a határozza meg. Ilyen személyek a volt telekkönyvi tulajdonosok, továbbá azok, akik 1952. február 17., illetve 1950. július 28. napja előtt örökösödés folytán tulajdont, vagy kötelmi jogcímen igényt szerezlek arra, hogy javukra a tulajdonjogot a telekkönyvben be­kebelezzék. A kötelmi igényt a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rende­let 1. § (3) bek. értelmében az említett időpontokat meg­előzően illetékkiszabás végett bemutatott tulajdonátruhá­zási szerződéssel kell igazolni. Tekintettel arra, hogy ez a rendelkezés azt kívánja megakadályozni, hogy egyesek utólag elkészített okiratok alapján lépjenek fel igénnyel, az illetékkiszabás végett bemutatott szerződéspéldány mellett értelemszerűen el kell fogadni egyéb olyan okiratokat is, melyek kétséget kizáró módon igazolják a tulajdonjognak, illetve a kö­telmi igénynek az említett határidők előtti megszerzését (pl. jogerős bírói ítélet, közjegyzői okirat stb.). c) Kizáró okok: Az egyéb feltételek megléte esetén sem mentesíthető a házingatlan, ha az 1957. évi 28. sz. tvr. 3. §-ában fel­sorolt kizáró okok valamelyike fennforog. A kizáró okok felsorolása taxatív, ezen túlmenő okok alapján a mente­sítés nem tagadható meg. Az egyes kizáró okokkal kapcsolatban: A 3. § (1) bek. a) pontjában felsorolt tőkés kizsákmá­nyoló és népclnyomó elemek alatt a 17-1857. (IV. 21.) P. M. számú rendelet 3. §-a értelmében a 14/1952. (II. 17.) M. T. számú rendelet 8. § e) pontjában felsorolt személye­ket kell érteni. Ezek közül a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rendelet bővebben körülírja, hogy kiket kell földbirtokos­nak, illetve államosított vállalat volt tulajdonosának te­kinteni. Kimondja továbbá a 3. § (2) bek., hogy — amennyiben az .állást a 14/1952. (II. 17.) M. T. számú rendelet 8. § e) pontj'3. mem jelöli meg közelebbről — magasrangú állami tisztviselőnek azt kell tekinteni, aki 1945. előtt töltött be legalább az állami rendszerű V. fizetési osztályba tartozó, vagy ennek megfelelő állást. Aki a felszabadulás után került ilyen állásba, arra ez a kizáró ok nem vonatkozik. A 3. § (1) bek. a) pontjában írt kizáró oknak a tulajdo­nosra vagy házastársra személyesen kell fennáliania [14/ 1952. (II. 17.) M. T. sz. r. 8. § e) pont], egyéb hozzátarto­zókra ez a kizáró ok nem hat ki. Figyelemmel az 1952. évi 4. számú tvr. 2. § (1) bekezdé­sében foglaltakra, mely szerint nem kerül állami tulaj­donba a „dolgozóknak, ... nyugdíjat élvezőknek egy, leg­feljebb hat lakószobából álló házingatlana", felmerül az a kérdés, hogy miképpen bínálandó el azoknak az esete, akik 1945. előtt törzstisztek, rendőrtisztek, magasrangú állami tisztviselők stb. voltak, azonban már régebben nyugdíjba mentek és nyugdíjukat az államosítás idején is élvezték, vagy pedig ugyanebben az időpontban az 1952. évi 4. számú tvr. 2. § (1) bekezdésében felsorolt egyéb dol­gozónak is tekinthetők voltak. Az ilyen személyek az 1952. évi 4. számú tvr. 3. § (1) bek. a) pontja alá tartoznak, volt házingatlanuk — az eset összes körülményeire figyelemmel — legfeljebb a 11. § alapján mentesíthető. A 3. § (1) bek. b) pontja alá tartoznak azok a személyek is, akik 1956. október 23. előtt hagyták el az ország terü­letét, meg nem engedett módon. 3. § (2) bek. a) pontja alá — a 17/1957. (IV. 21.) P. M. számú rendelet 4. § (1) bek. értelmében — azok a házin­gatlanok tartoznak, melyeket a lakószobának minősülő helyiségek számát tekintve 50 százalékot meghaladó mér­tékben állami stb. szerv használ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom