Tanácsok közlönye, 1955 (3. évfolyam, 1-76. szám)

1955 / 23. szám

294 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 23. szám. 12. Az épületenként összeállított költségvetésnek tar­talmaznia kell az adott épületen végzett összes felújítási munkálatokat. A költségvetéseket részletekben elkészíteni és a kivitelezés során a kivitelező rendelkezésére bocsá­tani nem szabad. A költségvetést a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) által készített mintaköltség­vetés alapján kell összeállítani. A költségvetés egység­árait — ha a kivitelező állami vállalat — a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat által készített egységár­gyűjtemény alapján kell megállapítani. Azokra a munka­tételekre, amelyekre az egységárgyüjtejnéyiyben megjelelő egységárak nincsenek, az egységár gyűjtemény kalkulá­ciós elveinek megfelelő egyedi egységárat kell megálla­pítani. Ha a kivitelező szövetkezet, a költségvetés egy­ségárait a szövetkezetekre érvényes egységárgyüjtemény alapján kell meghatározni. (5) Nem kell költségvetést készíteni a felvonók és a központi fűtőberendezések felújítási munkáira, valamint a földváriatok megszüntetésére. E munkák szerződéseinek megkötéséhez és elszámolásához csak hozzávetőleges költ­ségelőirányzatot kell összeállítani. 13. A hozzávetőleges költségelőirányzat olyan költség­vetés, amelyben tételesen kell megtervezni azon munka­tételek mennyiségét, egységárát és értékét, amelyek a munka megkezdése előtt pontos felmérés alapján meg­állapíthatók. Azon munkatételek értékét, amelyek a munka elvégzése előtt pontosan nem állapíthatók meg, egyösszegben kell előirányozni. A szükségletnek megfe­lelő, de legfeljebb 15%-os tartalékkeretet lehet a költség­előirányzatba felvenni. A költségelőirányzatot a vállalat igazgatójának kell jóváhagynia. (6) A költségvetést a vállalat igazgatójának kell jóvá­hagynia. A 200.000 forintnál nagyohta összegű költség­vetéseket az irányító vkg. szerveknek be kell mutatni el­lenőrzés céljából. Ez azonban a vállalat igazgatójának jó­váhagyási jogkörét a bankfiók felé nem érinti. 14. A 13. pontban szereplő felvonó és a központi fűtő­terendezések felújítási munkáira, valamint a földzárlatok megszüntetésére vonatkozó költségelőirányzatot a vál­lalatnak akkor sem kell az irányító vkg. szervhez be­mutatnia, ha annak végösszege a 200.000 forintot meg­haladja, Í7) A költségvetéseket a kivitelezési szerződéssel együtt a szerződés bejelentésekor kell a bankfiókhoz eljuttatni. 9. §. A szerződések bejelentése a bankfiókhoz. (1) Az épületfelújítási munkák tervezésére és kivitele­zésére a vállalatnak szerződést kell kötnie a tervezővel, illetőleg a kivitelezővel. A szerződést a kisebb beruházá­sok tervezéséről és megvalósításáról szóló 11/1954. (Tg. £. XII. 31.) O. É. H. számú utasítás rendelkezései szerint Icell megkötni. 15. A kivitelezési szerződések megkötésénél a 11/1954. (Tg. E. XII. 31.) O. E. H. számú utasítás 7. §-ában fog­lalt rendelkezéseket kell figyelembe venni," kivéve az említett § (7) bekezdésében foglalt előírásokat. A terve­zési munkákra vonatkozó szerződéseket a 6/1955. (Tg. E. 6.) O. É. H. számú utasítás előírásai szerint kell meg­kötni. 16. A kivitelezési munkák vállalatbaadásánál figyelembe kell venni a 2.080/1954. (IX. 9.) számú minisztertanácsi határozat előírásait. A kisipari szövetkezetekkel és kis­iparosokkal kötendő szerződéseknél a 17—172/1954. (P. K. 50.) P. M. számú utasítás rendelkezései az irányadók. Ha az épület felújítási munka értéke az 500.000 forintot meghaladja, a tervezési szerződést tervező irodával, vagy építőipari vállalat (tröszt) tervező részlegével kell meg­kötni. Amennyiben az épületfelújítási munka értéke 600.000 forintnál kisebb, a tervezési szerződést a tatarozó vállalat, vagy egyéb kivitelező vállalattal lehet megkötni. Ha a kivitelezési munkát szövetkezet végzi, a költségve-', tés készítésére nem kell tervezési szerződést kötni. Ilyen esetben a szövetkezet a kivitelezési szerződés alapján ké­szíti el a munkákhoz szükséges költségvetést. A költség* vetés elkészítéséért a szövetkezetet a l;iviteiezési összeg 2%-a illeti meg. (102/1953. E. M.—Á. H. számú miniszteri utasítás.) (2) A szerződéseket megkötésüktől számított 5 napon belül kell a bankfiókhoz bejelenteni. 17. A szerződés bejelentésénél és módosításánál a Magyar Beruházási Bank 7. számú (Tg. £. 1954. III. 6.) közleményében foglalt előírásokat kell alkalmazni. (3) A szerződésbejelentéseket a bankfiók akkor igazolja vissza, ha: a) az épületfelújítási keret fedezetet nyújt a szerződés teljes összegére, b) a jóváhagyott kivitelezési költségve'ést és a szerző* dés egy példányát a vállalat a szeiződésbejelentéshez csatolja és c) az 50.000 forintot meghaladó épükífe.l újítási munka helye a részletterv tételes felsorolásában szerepel. 10. §. Épületfelújítási munkák elszámolása. (1) Az épületfelújítási munkákat az építési (szerzési} munkák átadására és elszámolására vonatkozó 11/1954. 0. É. H. számú utasítás rendelkezései szerint keli elszá­molni, azzal az eltérésssel, hogy az épületfelújítási mun­káknál pótmunka nincs. Az épületfel újítási költségveté­sekben nem szereplő minden olyan munka, amely az épü­let generál, vagy részleges felújításához ennek során va­lamennyi hiba kijavításához műszakilag szükséges — •többletmunkának minősül. A többletmunka fedezetéül a •költségvetés előirányzatával szemben elért megtakarí­tás és a 15%-os tartalékkeret szolgál. Amennyiben a többletmunkák költségét ezek sem fedezik, a kivitelezési szerződés összegét módosítani kell, azonban külön pót­szerződést kötni nem szükséges. 18. Az épület felújítási munkák kivitelezési köUségei* nek elszámolásánál az alábbiakban felsorolt utasííásokt illetve bankközlemények az irányadók. a) a 9/1954. (Tg. E. XII. 28.) O. E. H.—É. M. számú együttes utasítás az építési és szerelési munkák átadása* ról és elszámolásáról; b) a 10/1954. (Tg. É. XII. 28.) O. E. H.—E. M. számú együttes utasítás az építési szerződésekről; c) a 3.556—23/1953. (P. K. 38.) P. M. számú utasítás aZ építőipari szövetkezetek pénzügyi ellátásáról és elszámO* lásáról; d) a Magyar Beruházási Bank 3/1953. (Tg. E. XII. 29.) számú közlemény az építési munkákkal kapcsolatos kó'-í vetélések érvényesítéséről a kivitelezés folyamán; e) a Magyar Beruházási Bank 24. számú (P. K. l.—1955t 1. 9.) közleménye a havi számla benyújtásának és érvé* nyesítésének bankszerű lebonyolításáról (a 3/1953. (Tg. tt XII. 29.) számú közlemény részbeni módosítása); f) a Magyar Beruházási Bank 8. számú (Tg. É. 195L IV. 6.) közleménye az építési (szerelési) munkák véget* számolásáról; g) a 4/1955. (Tg. E. 3.) O.E.H.—Á. H. számú utasítás az építőipari munkák téli többletköltségéről; h) a Magyar Beruházási Bank 26. számú (Tg. E. 3.-« 1955. I. 22.) közleménye az építőipari téli munkák több­letköltségeinek elszámolásáról;

Next

/
Oldalképek
Tartalom