Zlinszky Imre: A magyar telekkönyvi jog (1902)

Első rész: A telekkönyvi előmunkálatok. A telekjegyzőkönyvek közzététele és az annak folytán előforduló ügyletek

50 vagy más jogczímből tulajdoni igényeket már érvényesítettek ; — vagy kiket az említett nyilt-parancs rendeleteihez képest a zálogvisszaváltási jog érvényesítésére még hosszabb határidő illet, fölszólítandók, miszerint ezen igényeiket a föntebbi pontban kijelölt jogkövetkezmény elkerülése mellett a kiszabott hirdetvényi határidő alatt (h. §.) jelentsék be, s az első esetben a még folyamatban lévő jogügyet annak a telekjegyzőkönyvbeni följegyzés végett, vagy a nekik már jogérvényesen odaitélt jogot, az abbai bejegyzés végett: a második esetben pedig az őket még illető zálogvisszaváltási jogot a telekjegyzőkönyvbei följegyzés végett okiratokkal tanúsítva igazolják. 3. A volt nemesi javak mindazon birtokosai, kik bebizonyíthatják, hogy ezen javakkal az 1848. évig a törvényhatóság gyakorlása, az 1855. június 27-én kelt igazságügyrainiszteri rendelet (bir. törv. lap 116 sz.) ha­tározatainak megfelelő módon volt egybekapcsolva, felszólítandók, miszerint ezt a hirdetvényi határidő alatt (5. §.) igazolják, oly czélból, hogy ezen javak a megyei vagy kerületi jegyzőkönyvekbe jegyeztethessenek be, különben minden egyéb javak a szolgabirói vagy járási hivatalok telekkönyvébe fog­ván bejegyeztetni. 4. Végre mindazon hitelezők, kik a telekjegyzőkönyvekbe bejegyzett fekvőségekre elsőbbségi jogokat vagy már nyertek, vagy pedig betáblázások által a hirdetvény hatályossága kezdetének napjáig netalán még nyerend­nek, fölszólítandók, miszerint a betáblázott követeléseket azoknak a telek­könyvi jószágtestek régi teherállapotába leendő jelzálogi átkebelezés végett, az 5. §. szerint szabandó határidő alatt annál bizonyosabban jelentsék be, minthogy különben a korábban nyert elsőbbséget elvesztik; holott kellő bejelentés mellett a hirdetvény hatályossága kezdetének napjáig nyert elsőbbségi jogaik, az ezen telekkönyvi jószágtestekre az ezen naptól fogva tulajdoni vagy zálogjogot nyert szerzők vagy jelzálogos hitelezők irányában is fönmaradnak. (3. §.) Ezen hirdetmény a hivatalos lapba, úgy a telekkönyvi igazgatóság területén lévő hivatalos értesítőbe háromszor beiktatandó és minden bíró­sággal és árvaszékkel közlendő. (8. 11. §§.) A hirdetményben az igények bejelentésére kétféle határidő tűzendő ki, tekintettel az igények különböző minőségére (5. §.) : 1. A rövidebb, mely 8 hónapra terjed. E határidő alatt a fentebb a 3. §. 1. és 2. pontjában megnevezett igé­nyek jelentendők be, és pedig minden kivétel nélkül; a miből következik, hogy még abban az esetben is, a mikor valaki tulajdonjogának a fennállott ideiglenes telekkönyvekbe bejegyzését valamely szolgabirói hivatal vagy törvényszék előtt kieszközölte, a helyszínelés alkalmával azonban más bir­tokost jegyeztek be tulajdonosnak: a hirdetvényi határidő alatt tulajdon­igényeit szinte be kell jelentenie. — Valamint azok is kötelesek az igények bejelentésére, a kik azokat már a helyszínelő bizottság előtt érvényesí­tették, tekintet nélkül arra, hogy a bizottság az igényt a telekkönyvbe vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom