Zlinszky Imre: A magyar telekkönyvi jog (1902)

Második rész: A telekkönyvbe bejegyezhető jogok és a birtok, mint a nyilvánkönyvi bejegyzés alapja

112 Az öröklési jogon alapuló tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése végett a hagyatéki eljárásra illetékes járásbiróság minden esetben hivatalból keresi meg a telekkönyvi hatóságot.1 Per esetén azonban az örökjogot megalapító Ítélet alapján, vagy végrehajtás vagy egyszerű kórelem útján maga az örökös kéri tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzését.2 8. §. Tulajdonszerzés végrehajtási árverés útján. A mikor végrehajtási árverés a tulajdonszerzés alapja, fontos kérdés az, hogy mikor szerzi meg a vevő a tulajdonjogot, illetve, hogy az az általános szabály, mely szerint az ingatlanokra a tulajdonjog csak telekkönyvi bejegyzés által szerezhető, erre az esetre is egész teljében alkalmazható-e? A vevő ugyanis az árverésen a vételárt rendszerint nem fizeti le azonnal, hanem azt az árverési feltételek értelmében bizonyos részletekbea rójja le. A vevő ugyan többnyire azonnal léphet, esetleg az árverési cselekvény jogerőre emelkedése után lép a megvett ingatlan birtokába,3 de tulajdonjogának bekeblezését a telekkönyvi hatóság csak a vételár teljes lefizetése után rendeli el.4 Többen azt vitatják, hogy a vevő a tulajdonjogot ebben az esetben is a bekebelezés ténye által szerzi meg ; 5 míg mások szerint a vevő azonnal megszerzi a tulajdonjogot, mihelyt az ingatlant az ő részére leütötték.(í Ez utóbbi nézet a helyes és a gyakorlati élettel megegyező.7 1 1894 : XVI. t.-cz. 75., 102. §. 2 Csak oly ítéletről van itt szó, a mely magának az örökjognak, illetőleg a tulajdonjognak kérdésében dönt; nem pedig oly ítéletről, a mely csak más, mellékkérdésre vonatkozik és az öröklés kérdésének tárgyalását a hagyatéki eljárásra tartja fenn. 1894: XVI. t.-cz. 88. §. 3 1881 : LX. t.-cz. 180. §. * U. o. 182. §. 5 így Kranitz (az Österreichische Gericlitszeitung 1868. évi 97. számában írt értekezésében), Pfaff (Geld als Mittel pfandrechtlicher Sicherstellung, 32. 1.), Meibom (Mecklenburgisches Hypothekenrecht, 214.1.). E nézet védői abból indulnak ki, hogy az árverés által adásvétel jő létre, s a vevőre való leütés épen úgy, mint vétel-szerződés csak czímet ad, melynél fogva az a tulajdonjogot nevére kebeleztetheti. Ez azonban nem áll, mert az árverési vevő nem köt adásvevési szerződést, annak ajánlata nem tekinthető Ígéretnek, és a leütés ténye elfogadásnak. A vevő irányában sem a végrehajtató, sem a végrehajtást szenvedő nincs lekötelezve, a vevő nem követelheti ezektől — legalább kereset útján nem (1881 : LX. t. cz. 180. §.) — sem az ingatlan átadását, sem szavatosságot és nem is ezeknek köteles fizetni a vótelárt, hanem a bírónak vagy a jelzálogos hitelezőket a bíró utalványa szerint köteles kielégíteni, ez utóbbiak azonban neki semmi szavatossággal sem tartoznak. 6 így Stobbe: Deutsches Privatrecht. II. k. 153. 1. Regelsperger: Civilrechtliche Erörterungen, I. k. 195, 1. Strohal id. ért. 332. 1. Ezt az elvet állítja fel a porosz törvény is. Lásd Achilles: Die preussischen G-esetze über Grundeigenthum und Hypothek, 26. 1. Dernburg : Lehrbuch des preussischen Privatrechts. I. k. 778. 1. "' De mindig oly árverést kell szem előtt tartani, a melynek foganato-