Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

— 30 — rult, melyre először Ihering figyelmeztetett. A família régi szervezete ugyanis — mint láttuk — nem kizárólag a vérrokonsági köteléken alapult, idegenek is tagjai lettek a familiának, mig a család tagjai, ha emancipáltattak, elhagyták a családi tűzhelyet s őket a legtávolabbi fokon lévő agnatusok vagy a gentilisek is kizárták az öröklésből. A család rendeltetése ezt igy hozta magával. A család kiválólag politikai czéloknak szolgálván eszközéül, annak valódi czélja és rendeltetése mellékessé vált, a politikai indokok előtt a családiság kötelmeinek háttérbe kellett szorulnia. E viszás helyzeten segítendő, a természetszerű ösztön, a családi szeretet ott igyekezett rést törni a törvényen, hol az ebben őt gátolta, vagyis a végrendelkezési jog korlátolásával; mert lerontatván e korlát, a szülőt mi sem gátolta többé, hogy emancipált fiát, vagy más nem a patria potestas alatt álló vérrokonát — cognatusát — rendelje örökösévé l). Mig tehát egyrészről a plebejusoknak érdekében állott a politikai családot megingatni s tért engedni a rokoni szeretetnek, politikai indokokból, másrészről a patríciusoknak ebbeli működésüket nem ellenezni a családi érzelmek parancsolták. És igy nyilván való. hogy a végrendelkezés! szabadság indokát nem a családi érzelem hanyatlása, hanem inkább a családi szeretet hatalma képezte, melynek nyilvánulása előtt a politikai indokoknak is háttérbe kellett szorulniok s tért engedni a szabad végrendelkezésnek, hogy ez a családi szeretet eszközeként, a családi érzet szolgájaként működjék.2) E politikai indokok mellett tehát a felébredt nemes családi érzelem is közreműködött abban, hogy a végrendelkezési korlátlan szabadság a XII. táblában törvénnyé válhatott.3) í) Ihering Geist (les römischen Rechts I kötet 206—207 lap. -) »Die Testamente — mond Ihering — treten daher nicht als ^Yiedel•sacher, sondern als Dienerinen der Familie in der Geschichte des römischen Eechts auf.« i. h. s) Vannak ugyan számos jogtudósok, kik a XII. táblás törvényben nem látják a korlátlan végrendelkezési jogot megállapitva, s ebbeli nézetük indokolásául a XII táblás törvény egy másik helyére hivatkoznak, mely szerint : »cui suus haeres nec escit proximus agnatus familiam habeto,« indokolják nézetükéi továbbá azzal, hogy midőn a XII táblás törvény a törvényes örökösöket felsorolja, »a suus haerest« átugorja. (Ez a kérdés a III. magyar jogász gyűlésen is igen élénk vitát idézett elő. L. évkönyv III. folyam 89 és 101. lap) — a nézetek további részletezése körünkön kivül esik s csak annyit jegyzünk meg, hogy a XII. tábla idézett másik helye csak oly esetre vonatkozik, ha végrendelet nem