Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

- 27 — életében való adoptiója. illetve arrogatiója. Ez az intézkedés épen úgy nem függött az örökhagyó önkényétől, mint az adoptio, hanem annak is a kúriákban összegyűlt nép előtt kellett történnie, mely szavazatával döntött az örökhagyó akaratjának elfogadása felett E nézet ugyan több oldalról meg lett támadva s az vitattatott, hogy a nép csak tanúképen szerepelt a végrendelkezési cselekvénynél, anélkül, hogy általa a végrendelkező szabadsága korlátolást szenvedett volna. Túlterjedne e mű szerény körén e nézetek czáfolatába bocsájtkozni, s csak annyit kivánok az általam osztott nézet támogatására felemlíteni, hogy valóban megfoghatóan jelenség lenne, ha oly gyakorlati nép, mint a római, az egész nép gyülekezetét vette volna egy puszta tanúskodásnál igénybe, s miután a comitiák évenként csak kétszer tartattak, valakit azért, hogy tanúkat nyerjen, fél évi várakozásra kényszeritett volna *). A nép hozzájárulása az örökhagyó akaratjához annál inkább indokkal birt, mert az ez által ez esetre külön törvényt (lex speciális) alkotott, melyei a fenforgó esetben a törvénytől eltérő intézkedéseket engedett meg. Hogy pedig a római nép a végrendeletet törvénynek »lex«-nek tekintette, annak a későbbi törvényekben is nyoma találtatik. 2) Dívott e korban még a végrendelkezésnek egy más neme is: a testamentum in procinctu, mely azonban csak is a háborúba menő katonák által levén alkotható s így rendkívüli intézményt képezvén, annak bővebb ismertetése körünkön kívül esik.3) A római öröklési jog e most vázolt ős korszaka felett sok homály borong s az annál is inkább sok kétely tárgya lehet, mert e korból írott törvények nem maradtak reánk, sőt lehet, hogy nem is léteztek. Tanulságos azonban ez még is, mert úgy látszik, hogy a római öröklési jog egyes alapelvei, melyek a legkésőbbi időkig a változott viszonyok és az ezekhez idomult törvényhozásokban is lenntartattak, e korból veszik eredetüket. Az örökség oszthatlansága, ') Iheriiifj i. m. I. k. 146. lap. -) így a végintézkedés »legare« kifejezéssel említtetik, p. o. a XII. táblás törvény ismeretes helyén : »uti legasset de pecunia tutelavae suae rei«, hol a »legare« a »legem ferre«-vel egy jelentőségű. Lásd Ihering i. m. I. kötet, 146. lap. V. Ö. Vering i. m. 140. s köv. lap. 3) L. ennek részletes ismertetését Vering i. m. 145. s köv., és 175. s köv. lapokon.