Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre

- 25 — familiarummá) vált családtagok még azontúl is összetartozók (agnati), és a família mindazon agnátnsok összeségében tovább él és létezik, kiket az egykori családfőnek akár saját személyeiken, akár csak elődjeik személyein létezett hatalma összeköttetésben tartott1), mely összeköttetésben a nemzetség (gens) által tartatik fel. 2) A famíliának ez egysége folytán nem a vagyon, nem az örökség, hanem a família szállott át az örökösre. 3) Az örökhagyó személyiségének mintegy folytatását képezi az örökségi jog, s e személyiség mint jogalany nem szünetel, s még az örökség elfogadása előtt is kifejezést talál a nyugvó örökség (hereditas jacens) fogalmában. A hagyaték birtokba vétele s illetve átadása után pedig az egész família a maga egységében száll az örökösre. Ez képviseli az örökhagyót, gyakorolja annak jogait és teljesiti kötelmeit. Csak a képviselő változott; a família egy maradt a családfő elhunyta után is.4) De valamint az egységes vagyon fogalma nem zárja ki, hogy annak tulajdonában többen együtt lehessenek részesek, úgy az örökség ez osztatlan egysége sem zárja ki azt, hogy több örökös együtt legyen az öröklésre jogosítva, s együtt örököljön. Midőn örökös képviseli az elhunyt famíliáját, habár a végeredményben korlátolva van is az által, hogy azt ő kivüle más is képviseli.5) E helyzetnek csak további kifolyása, hogy az örökségi részek csak az J) L. Hotfman, a római jog külszerü története. 22. lap. V. Ö. Vering i. ni. 40. lap. -) A római populus ugyanis liárom külön testületből — tribúsból — áll, melynek mindegyike ismét 10—10 curiára s ezek 10—10 decuriára oszlanak. E decuriák — Niebuhr felfedezése szerint azonosak a »gentes« nevű politikai családokkal. L. Niebuhr römische Grescbichte 173. s köv. lap. V. Ö. Hoffman, i. m. 21. lap. 0 Si intestatus moritur — mond a XII. táblás törvény — proximus agnatus familiam habeto«, és másutt »uti legasset super familia.« 4) Vering, i. m. 103. s köv. lap. "•) L. Puchta, Über das accrescensreclit bei einem abtsinirenden suus (kleinere Schriften 543. 1.) »Denn — mond Pucbta — was Ihnen (den Érben) deferirt worden ist, war nicht etiva ein drittel oder viertel der Erbscliaft, sondern das Erbrecht, und überhaupt wie viel er denn vermöge seiues Erbrecbtes von der Erbschaft bekomt, das hángt dann unter andern von der Existenz der Miterben ab, ist aber etwas an sich so zufálliges . das es ganz unentschieden. sein kann.«