Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 195 — selmeczi jogkönyv a szabad rendelkezési jogosultságról tanúskodik1). Csak is annyiban volt az átruházás korlátolva, hogy másra, mint hasonraugu polgárra, nem volt szabad a városi vagyont átruházni, mint azt azon korbeli számos okmányok tanusitják. A városi polgárok most vázolt helyzetével s különösen azok birtokjogi viszonyaival teljes összhangban állott öröklési joguk is, mint azt alább látandjuk. 3. A nemesek örökösödési joga. Az a benső szervi összefüggés, mely a család-, és az öröklési jog között jelentkezik, kiválólag érvényt nyer a magyar öröklési jog fejlődésénél is, melynek történetében a család ugy a köz, mint a magán jogviszonyok terén oly fontos tényező volt. A családot nemcsak pusztán a vérségi összeköttetés kapcsolata fűzi össze, hanem a törzs, vagy nemzetség tagjainak közjogi állása, és magánjogi viszonyai is azokat oly szorosan kötik egymáshoz, hogy egy törzs, vagy egy nemzetség egy egység gyanánt tűnik fel. Nem egyesek perlekedésével találkozunk e korban, hanem a nemzetségek perlekednek egymással. A nemzetség egyes tagjainak dicsősége, dicsősége az egész nemzetségnek; és az egyes tag sérelme boszura hivja fel az egész nemzetséget, mely segélyére siet a sértett családi tagnak. Hogy ez az egység mily kifejezést talált a birtokviszonyokban, azt fentebb láttuk. A családnak e viszonyokból származó joga mellett sikra száll a törvényhozás, és minden alkalommal, midőn az ellenkező irány a család jogainak a törvény által leendő biztosítását, különösen szemben a törvényes körén gyakran túllépő koronával szükségessé tette. így midőn az árpádházi királyok korszakának második felében a mindinkább szaporodó jószág elkobzások folytán a családok gyakran fosztattak meg birtokaiktól, a nemzet törvényt alkotott, mely jogot adott a családnak, hogy az elitélt családtag birtokát magához válthassa, nehogy a család ősi birtokában idegent legyen J) 2. » Von aigner wilkür. Ein ieglich mensch, der zu einen sagnn kemmen ist, der mag seinen willen vol habnn mit aeinem guet, damit zu tuen, waa er will. Und ob es halt sein havsfrav widersprech oder seine Kinder, so bleibt der Gewalt an seiner Wilkür.« Selmeczi jogkönyv ; az árpádkori uj okmánytár II. kötetében 208. lap. 13*