Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 182 — örökös jószágokat (posscssio haereditaria), mely birtok ez időben a legteljesebb joggal birt jószág volt, *) mely a koronától teljesen független volt, s elidegenítéséhez királyi jóváhagyás nem igényeltetett, 2) E szabad rendelkezés azonban szemben a nemzetséggel nem nyert érvényt, mert jóllehet a törvény szavai szerint, e vagyon a fiuk és leányok között megosztathatott, sőt az egyháznak el is ajándékoztathatott, annak idegenekre való átruházása a jószágra igényt tartó nemzetségbeli tagok beleegyezésétől volt függővé téve, 3) mert a vagyon az egész nemzetség tulajdonát képezte, melyben az egyik ág kihalta után a másik ág örökösödött. *) A szállásbirtokok, vagyis örökségi jószágok mellett a királyság idején a magánbirtok szerzés egy másik neme lépett fel, t. i. a királyi adomány (donatio regia). A királyi adományok azonbanebben az első korszakban még állandó és határozott szabályt nem követtek, mert eltekintve attól, hogy az egyházi alapitványok és a királyi várakhoz tartozó jószágok a nemesi birtoktól lényegesen különböző szempont alá estek, a királyok hol örökösi tulajdoni joggal, hol csak ideiglenesen — mit feudumnak is neveztek — hol feltétlenül, hol bizonyos feltételek mellett adományoztak jószágokat. És igy maradt az Árpád-házi királyok alatt mind végig, a nélkül, hogy határozott adományozási rendszer alakult volna, jóllehet sok nemzetségek kihalta, 5) és az e korszakban dívott polgárháborúk alatt gyakran előfordult vagyonelkobzások,6) nem kevés alkalmat szolgáltattak a koronára szállott jószágok ismét leendő eladományozására,7) bírtak a későbbi adomány jellegével. L. Wenzel: Adomány és adományrendszer cz. értekezésében alaposan kimutatva. ') L. Szlemenics : Az örökségi jószágokról i. h. 246. 1. Zalay i. m. 9. 1. 2) V. ö. Zalay i. m. 10. 3) Hajnik i. m. 300. lap. *) Endlicher i. m. 132. lap. 5) Habár a magszakadás esetén a korona öröklési joga ellen többször ellenhatás jelentkezett is, s a magszakadásban lévők szabad végrendelkezést követeltek, mit azonban a királyok mindig erélyesen elleneztek (V. ö.: Szlemenii s i. m. 177. 1.) mindaddig, mig III. Endre király a magszakadásban lévő birtokos végrendelkezési jogát el nem ismerte. V. ö. Zalay i. m. 11. lap. 6) Ezekről már Szt. István is megemlékezik II. könyve XXV. fejezetében, mondván : »quis nisi consiliatus mortem regis aut traditionem Kegni lecerit . . . Tum vero bona illius in regiam venerint potestatem.« ') T.. Wenzel: Adomány és adomány rendszer i. h. 646. 1.