Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)
I. Szakasz: Az örökösödési jog történeti fejlődésének vázlata, tekintettel a megoldandó kérdésre
135 — volna, s e mellett jogában van a törvényes gyermekeknek a természetes gyermekek osztály részét igazságos becsű szerint megállapított készpénzben, vagy ingó hagyatéki javakban adni ki *). Ha az örökhagyó törvényes gyermekeket hágy hátra, az életben maradt másik házastársat a hagyatéki vagyonból egy gyermek rész holtiglani haszonélvezete illeti, mely azonban a hagyaték */« részét túl nem haladhatja. Ha gyermekek, vagy ezek leszármazói nincsenek, hanem felmenők vannak életben, a házastársat a hagyatéki vagyon 1ji része, ha pedig a házastárs az örökhagyó testvéreivel konkurrál, a hagyaték i/3 része, végre ha ezeknél távolabbi rokonokkal — bezárólag a hatodik izig — van együtt az öröklésre hivatva, a házastársat a hagyaték 2/3 része, és ha hatodiziglen öröklésre képes rokonok nem maradnak, az egész örökség őt illeti -). Az olasz törvény a végrendelkezést ugyan megengedi, de azt szintén a köteles rész által korlátolja; a köteles részt a vagyon oly részeként jelölvén ki, mely felett az örökhagyónak rendelkeznie nem szabad. A fentartott rész, melyről az örökhagyó nem rendelkezhet, oly esetben, ha annak leszármazói vannak, a hagyaték x/3 részét teszi 3), ha pedig leszármazói nem maradtak, a vagyon kétharmadáról rendelkezhetik. — A rendelkezés alól elvont l[3 rész vagyon az örökhagyó szüleit, egyenlő részben, és ha azoknak csak egyike él, az életben maradt felet egészen illeti; ha szülék nem maradtak, de vannak más felmenő ágbani rokonok, akkor a hagyaték ezek között ágak szerint egyenlő részben osztandó fel, ha egyenlő fokú rokonságban állanak; ha azonban a két ág felmenői különböző fokban rokonok az örökhagyóhoz, a köteles rész egészen a közelebbi rokont illeti *). A köteles rész örökségi részt képez, mely a szükség-örökösöknek kizárólagos, s semmi feltétel által nem korlátolható jogszerű tulajdonát képezi5). Ha az örökhagyónak nincsenek sem törvényes leszármazói, ') Codice civile 753 Art. *) Codice civile art. 754 — 755. 3) TJ. o. art. 805. «) U. o. art. 807. »; ü. o. art. 808,