Zlinszky Imre - Reiner János: A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire (1902)

Második rész: Különös rész. A vagyonjog

573 a kártérítés alapjául szolgáló tény folytán származott positiv és negatív kárának megtérítését; ha a tény folytán haszon is származott, valóságos kárnak csak az tekinthető, mi a haszon levonása után fenmarad. Gyakorlatunk azonban a tiltott cselekményekből származó kár esetében, a kártérítés mértékére nézve — az osztrák ptkv. alapján azon helytelen álláspontot követi—, hogy a kártérítés mértékét az illető vétkességének fokozatához alkalmazza, és pedig akként, hogy teljes kártérítés csak szándékosság vagy nagyobb fokú vétkesség esetén követelhető.1 Ezen elv büntetőjogi szempontból a cselekmény beszámíthatására nézve helyes, de magánjogi szempontból nem indokolt. A magánjogban nem lehet megengedve, hogy a kártérítés mértékére a károsító hibájának fokozata befolyással legyen, hanem arra egyedül és kizárólag a sértett vagyoni érdek lehet a döntő, mert az érdek megtérítés nem nyújt az illetőnek vagyonjogi előnyt, hanem csak a sértett érdeket állítja helyre. Ezen érdek illetőleg a szenvedett vagyonjogi hátrány a károsodottra nézve nem válik kisebbé vagy kevésbbé érzékenynyé, ha a hátrányt kisebb fokú vétkesség okozta ; s ha ily esetben a károsult nem nyer teljes kártérítést, a legigazságtalanabb sérelmet szenvedi.2 viselendő, ha a tulajdonosok a bérlőt nem figyelmeztették a hordképességre, sőt a túlterhelést elnézték: 1887 máj. 3.. 1208. — ú. o. 440. L s Dtr. XVII. 272. — a nyílt legelőről, éjjel ellopott lovakért a felügyeletre köteles kocsis kártérítéssel tartozik, de csak részben, ha elálmosodása a tulajdonos által tudott nappali gazdasági elfoglaltság természetes következménye s e mellett a tulajdonos nem engedte a lovaknak azon vidéken szokásos vasbékókkal való ellátását, a mi megnehezítette volna az ellopást stb. 1 Osztr. ptkv. 1324. §. L. C. 1875 jul. 5. 3826. Dtr. r. f. XV. 23. 3.; ú. o. XXIII. 90. szerint teljes elégtétel, illetőleg a vesztett haszon megtérítése a károsodott felet csak akkor illeti, ha bebizonyíttatik, hogy a kár roszakaratból, vagy gonosz szándék folytán, avagy feltűnő gondatlanságból okoztatott. — Az osztr. ptkv. két irányban tér el a római jogtól — s az újabb törvényektől, így a kártérítési kötelezettséget a kisebb fokú vétkesség minden esetére megállapította, holott az újabb törvényhozások ilyenkor több megszorítást tesznek; másodszor a kártérítés mértékét a vétkesség fokozatai szerint állapítja meg; s ez utóbbi szabály az, melyre nézve joggyakorlatunk is az osztrák törvényt követi. — A többi trv. is túlmegy azonban a római jog álláspontján: a szász trv. 116., 117. §-ai értelmében a kötelmi viszonyon kívül minden cselek-vényben és a kötelezett cselekmény elmulasztásában nyilatkozó culpa, egész általánosságban kártérítésre kötelez; így a drezdai 211. cz.; a bajor jav. II. r. 52. cz.; a zürichi ptkv. 1837. §-a. Azonban mindezek a kötelmi viszonyon belül fenforgó vétkesség iránti felelősség megállapítása tekintetében az egyes kötelmi viszonyok között azok sajátszerű természetéhez és tartalmához képest a római joghoz hasonló különbséget állítanak fel. L. szász ptkv. 728—730. §§.; a drezdai 227—231.cz.; a bajor jav. II. r. 109— 113. cz.; a zürichi ptkv. 1000—1003. §-ait. L. Sághy i. m. 268. 1. 28 jegyz. 2 Az 1875: 37. t.-cz. 272. §-a úgyan a kereskedelmi ügyletekre nézve azon szabályt állítja fel, hogy az, a ki kártérítést igényelhet, az úgy a valóságos kárt, mint az elmaradt nyereség megtérítését is követelheti: azonban ez nem képezhet itt érvet, mivel a kereskedelmi jog, mint különös jogrendszer, a kereskedelmi élet és ügyletek sajátos természetékez alkalmazkodva állítja fel ezen szabályt; hiszen a kereskedelmi jog még a gondosságnak kü-