Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári eljárásban, tekintettel a jogfejlődésre és a különböző (1875)
I. rész: A bizonyítási tan általános része
— 8fi — létének védői, kik az <• részbeni harczot az irodalomban megújították, s kik a törvények szövegéből, de magának a logicának szabályaiból is kiindulva vitatták azon tétel helyességét, hogy csak az állitások bizonyítandók be. E tétel ujabb védői között legtekintélyesebbek: Schneider l), Klötzer -) és Kori ::), müvei voltak.4) II. Schneider e részbeni elméletét a vélelemre alapította, s ez alapon vitatta az »affirmanti, non neganti incumbit probatio« jogi elv helyességét. Szerinte ugyanis: »Vannak állítások, melyek nem igényelnek bizonyítást; mert oly ténykörülmény valóságát állítják, melynek bekövetkezte phisicai szükségesség gyanánt jelentkezik.« Hol ily eset nem forog fen, a bizonyítás szükségessége áll elő. — A bizonyítás egy ténykörülményre, vagy annak ellenkezőjére nézve, csak egy felet terhelhet, és pedig kell, hogy azt terhelje, ki ellen a vélelem harczol. 3) Ha valamely tényleges természeti esemény bekövetkezte (bejahende Naturbegebenheit) sem a physicai szükségesség, sem a dolgok közönséges rendje folytán nem vélelmezhető, akkor annak be nem következte — a változatlan állapot — vélelmeztetik, s a bizonyítás azt terheli, ki a változás tényleges bekövetkeztét állította. 6) 1) Vollstándige Lelne vom rechtliclien Beweise in Rechtssaehen-Giesen und Darmstadt 1803. 2) Versuch eines Beitrages zur Bericlitigung der Lehre von den BeweisLast. Jena 1813. 3) . Über die Regei: „affirmanti incumbit probatio" Archív für die civilist. Praxis. Vili. köt. 92. lap. Hasonló nézeteket állítottak fel : Tavénar: Theqrie des Beweises iin Civilpröcesse. Magdeburg 1780. 26. 1. Schmidt: Lehrbuch von den gericlitliclien Klagen. 80. §. a b. GrroUmann : Theorie des Verfahrens in Civilgericlitliehen Rechtsstreitigkeitén. III. kiadás. Giesen und Darmstadt 1810. 137 —140. lap. Nóvák; Der gerichtliche Beweis. Prag 1805. Müvének, mely azon időben igen nagy tekintélyben részesült, s Kitkának állítása szerint (Beweislelire 40. lap) a törvényszékek eljárásaiban zsinórmértékül szolgált, idevonatkozó tétele következő : „Kednes Beweises bedürfen b) verneinende í'instánde ; weil eine Unterlaesung zu erweisen beinahe unmöglich ist und jeder die Vermutliung so lange für sicli bat, bis der andere das Gegentheil beweiset'1. *) Schnekh r i. m. 3. lap. ") U. o. 14. lap-