Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári eljárásban, tekintettel a jogfejlődésre és a különböző (1875)

Bevezetés

— 21 — sok voltak, az illető fél által voltak bizonyítandók *) s az erre nézve használni kivánt bizonyítékok kijelölendők voltak. A bizonyítás eszközlésére tárgyalás tartatott, és ha ennél a bizonyítás nem sikerült, a bizonyító fél ujabb bizonyítékot ajánlhatott, melynek folytán a bizonyítási eljárás újból foganatosíttatott. Ha a bizonyitás sikerült, előállott az ellenfélnek ellenbizonyítási joga, melyre nézve felhozott bizonyítékai az e czélra kitűzött tárgyalásnál adattak elő, s illetőleg vétettek fel. Ezek folytán ujabb kifogások, kérdések, feleletek, bizonyítékok és ellenbizonyítékok voltak előterjeszthetők, mindaddig, mig mindkét fél kimerülve, többé mitsem kivánt felhozni, mikor is a per befejeztetvén, illetőleg eldöntetett. 2) Hogy pedig ily eljárás mellett, ellenére a per elhúzását megakadályozni törekvő, de legnagyobb részben csak papiron maradt rendeletnek, 3) könnyen képzelhető, főleg ha a mondottakhoz hozzáteszszük, hogy minden közbeszóló végzés ellen, melyek pedig a tárgyalás folyamában számosak voltak — felebbvitel engedtetett, miután e felebbvitel is a legnagyobb visszaélésekre szolgáltatott alkalmat, a végitélet előtti felebbezés, csak kivételkép „ex rationali causa" engedtetett meg,4) e kivétel mégis oly gyakran nyert alkalmazást, hogy e tág körbe oly szerű visszaélés fért, hogy azt bővebben magyarázni is felesleges lenne. A mondottak elég világosan tanúsítják, hogy a canoni jog második főbűne miszerint : a perbeli huzavonát, az írásbeliség ezen mellőzne len folyományát, a legnagyobb mérvben meghonosította. A bennünket tárgyunknál fogva legközelebb érdeklő bizonyítási eljárást illetőleg megemlítendő, hogy az, habár nem képezte is oly határozottan elkülönözött stádiumát a pernek, mint a germán i) A bizonyítási kötelezettséget illetőleg. L. Gros. Beweistheorie des canonischen Processes. 25—34. lap. *) L. e részben Hef/n-: System des römischen und deutschen Civilprocesses. 415. s köv. lap. Rau i. m. Arcbiv XXXVIII. k. 416. lap. 3) DnrantisII. p. 1. de exc. §. 3. Nro 4. Innocens IV. apparátus ad c. 4. X. II. 25. . . . si excipiens hodie proponat unam, cras aliam, nam ad confundendam eius malitiam, judex terminum praefigat . . . si terminus praefixus non esset, semper usque ad sententiam propronere posset, quia ea<lem ratio est in peremtoriis, quam in dilatoriis, scilicet üt finis litium festinetur, *) Planck. Beweisurtheil. 133. lap.