Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)
I. rész: 1847/48. országgyűlés - VI. A martiusi napok eseményei
68 helyzet kénszerítő hatalmát, s lett legyen szemök előtt a bécsi Martius 13-iki esemény, melly a nép előtt gyűlöletes intézmények makacs védelmét nem tanácsolta, vagy honfi érdek, melly tiltotta a magyar vér ontását, azt itt nem vizsgáljuk, de ők határozottan kijelenték a nép kivánatainak teljesítését. Hivatalosan kihirdettetett a sajtó szabadsága, Stancsics börtönajtajai felnyittattak, s a közönség biztosítva lőn arról, hogy katonaság a rend helyreállítására csak olly esetben fog használtatni, midőn azt Pest városa hatósága követelné. E tények voltak a Martius 15-iki Pesti mozgalom diadalai. Altalok a fővárosra nézve a hatalom a kinevezett bizottmányra ment által. S a nemzet municipalitási rokonszenve ez alkalommal is kitűnt, mert a helyett, hogy az ország vidékein a Pesti bizottmányt központi hatalomnak ismerték volna el, mi a helytartó tanács bár még nem név szerint, de tettleges megsemmisülése után lehetséges volt, a megyék és városok helyesléssel s örömmel üdvözölték ugyan a központi bizottmányt, de ön magok keblében mindenütt népgyüléseket tartván, hasonló hatáskörű bizottmányokat neveztek, mellyek szinte a törvényhatósági testűletek hatalmát magokhoz ragadták. Ez egyike volt a legszebb pillanatoknak 1848. évi mozgalmaink között. Bizonysága a municipalis rendszer összvenövésének a szabadsággal. Nem volt szükség arra, hogy a középpont rendezze s parancsolja a mozgalmat; hasonló érzelemmel, hasonló vágyakkal lelkesülve s hasonló joggal felruházva az ország minden részei ugyanazt nyilvánították, mit a középpont. E sikere a köz fellobbanásnak felvillanyozta a fővárosi nép minden osztályait. Külső jelekben keresték a hő érzelem kiöntésének módjait. Nemzeti cocárdák viselése, három szinű zászlók köz- és magánépületekre kitűzése, a város kivilágítása, miben megjegyzendő, hogy a nép kívánságához képest a helytartó tanács épülete is világíttatott ki. A színházakban buzdító hazafias szózatok, végre a költők, s jelesen a kedvelt Petőfi daliása, — minden a jog és szabadság győzedelmet hirdeté. Petőfi azon dala, melly e szavakkal végződött: »a magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk« mint villám hatott az egész országon keresztül. Pesten, és mindenütt a színházban énekelték, és a színházi közönség türelmetlenül
