Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)
I. rész: 1847/48. országgyűlés - VI. A martiusi napok eseményei
51 felett, mint a szabadság e régi szent helyén, a szabadság martyrok e hazájában. A közérzelemnek kik lehettek természetesebb szóvivői, mint kik magát a nemzetet képviselek s kik négy hó óta borús körülmények köztt, a hirtelen feltűnt villámesemény sejtelme nélkül, csüggedetlen eréllyel és vas kitűréssel vivtak hazánk sérült jogaiért. Reájok, s így az országgyűlés menetére tehát a februári dicső jelenetnek hatása természetesen volt, s kellett hogy legyen. De e hatás a magyar országgyűlést s annak csillogó vezérét nem ragadá ki eljárásuk alkotmányos ösvényéről. Sem tárgy, sem mód tekintetében más útra nem léptek képviselőink. A mi nyerességet mentettek az érzett hatásból, az a feléledt sikerreményből, s az azzal együtt szülemlő emelkedettebb öntudatból állott. S tanusitandó. mennyire maradt birtokában komoly gondolkodásának a derüteljes kilátás élvezete közepette is, a törvényhozás szinte olly határozott, olly őszinte hűséget tolmácsolt a fejedelmi ház iránt, mint akár mikor. Az első lökés, mellyet a februári forradalom ügyeinkben éreztetett, a bankjegyek állapotára vonult. Az osztrák financia rég óta gyanús helyzetben volt, s ingadozása még bizonyosabbnak tekintetett, miután alig néhány hónap előtt a hir terjedt el, hogy Austria az orosz császártól 30 milliót kölcsönöz. Mint absolut rendszerrel kormányzott birodalomban, az ugy nevezett osztrák nemzeti bank az állományi financia irányában a maga függetlenségét nem őrizheté meg, mert a kormány annak nem csak intézkedéseiben befolyást gyakorolt, hanem tőlle ismételt izben nevezetes őszieteket kölcsönözvén, sorsát e képen saját pénzügyi bonyodalmainak kerekéhez kötötte. Hogy e bank állapota, bár kirekesztőleg osztrák intézet volt. Magyarországot is mélyen érdeklé, igen megfogható abból miszerint nállunk is a forgalomban volt pénz legnagyobb részét e bank jegyei tevék. Azért, midőn a februári események szele a bécsi politicai léghatárban éreztetni, s annak következményéül a bank állapota is a közönség részéről feszült aggodalom s kiváncsi vizsgálat tárgya lenni kezdett, mi pénzügyi világban a hitel rázkódásával együtt járni szokott, Magyarországban is rögtön élénk nyugtalanság nyilvánult a bankjegyek valódi értéke fölött. A hir szárnyain növekedett az 4*